 |
Archívum
|
|
|
 |
 |
 |
Az Európai Szabad Szövetség tagja lett az Erdélyi Magyar Néppárt |
Az európai autonomista és regionalista pártokat tömörítő Európai Szabad Szövetségnek (EFA) a tagjává vált az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – közölte ma a politikai alakulat.
Az EFÁ-nak a németországi Bautzenben tartott hét végi kongresszusán egyhangúlag elfogadták az EMNP tavaly szeptemberben benyújtott tagfelvételi kérelmét. A pártot elnöke, Szilágyi Zsolt képviselte a tanácskozáson.
A pártelnök felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy Székelyföld területi autonómiája és az erdélyi magyarság kulturális önrendelkezése a demokratikus szabadságjogok közé tartoznak, ezért európai ügyek – idézte a közlemény. Szilágyi Zsolt meghívta a pártszövetség vezetőit Erdélybe, és felajánlotta nekik a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáboron való részvétel lehetőségét.
Az EMNP tájékoztatása szerint a bautzeni éves kongresszuson a küldöttek áttekintették a skót népszavazás után kialakult helyzetet, és meghallgatták a katalán, a baszk, a walesi és a yorkshire-i népszavazási kezdeményezésekről szóló beszámolókat. Francois Alfonsi, az EFA korzikai származású elnöke az önrendelkezési jog gyakorlásának további támogatásáról biztosította a részvevőket. A tanácskozáson Günther Dauwen, a szövetség flamand származású igazgatója mutatta be azt a 2014-2020-as időszakra elkészített stratégiai tervet, amely az EFA 40 tagpártjának nyújt segítséget a helyi, a parlamenti és az európai parlamenti választásokon. (4)
|
Toró T. Tiborral is találkozott Kolozsváron Klaus Johannis tanácsosa |
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnökével is találkozott Kolozsváron Laurenţiu Mihai Ştefan, Klaus Johannis belpolitikai tanácsosa, aki pénteken az államfő üzenetét olvasta fel az RMDSZ 12. kongresszusán - derült ki az EMNP ma kiadott sajtóközleményéből.
Az államfő belpolitikáért felelős tanácsosát Toró T. Tibor, az EMNP Országos Stratégiai Bizottságának elnöke tájékoztatta az EMNP államszervezést és a politikai rendszer reformját érintő elképzeléseiről, külön kitérve a régiók szerepére. A beszélgetésen kiemelt téma volt a választási törvények módosítása, amelynek kapcsán Toró T. Tibor ismertette az EMNP nemrég bemutatott javaslatcsomagját.
Az államelnöki tanácsos arra bíztatta az EMNP vezetőit, éljenek a lehetőséggel és közvetlenül védjék meg javaslataikat a bizottság munkaülései során. Toró T. Tibor megígérte, hogy rendszeresen tájékoztatják az elnöki hivatalt az EMNP tevékenységéről és javaslatairól, az államtanácsos pedig konstruktív együttműködést ígért ezen elképzelések közvetítésében - olvasható a közleményben. (4)
|
Szász Jenő: a székelységnek úgy kell tisztelnie Orbán Balázst, mint a magyarságnak Széchenyit |
Orbán Balázs a legnagyobb székely, akit a székelységnek úgy kell tisztelnie, mint a magyar nemzetnek Széchenyi Istvánt - mondta el Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) elnöke az M1 aktuális csatorna mai műsorában Székelyudvarhelyen, az Orbán Balázs halálának 125. évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepség megnyitója előtt.
Mint hangsúlyozta, az évforduló alkalmából "kötelező volt" megemlékezni Orbán Balázsról, ezért az NSKI kétnapos emlékünnepséget szervezett a székelylengyelfalvi Orbán Balázs Alapítvánnyal együttműködésben.
Szász Jenő elmondása szerint céljuk, hogy a világ magyarsága előtt mutassák be Orbán Balázst, hiszen a néprajztudós-politikus "több annál, hogy csak a székelyek tiszteljék". Orbán Balázst elsősorban mint népművelőt, néprajzkutatót ismerik, hiszen ő volt az, aki máig a legaprólékosabban írta le Székelyföldet - emlékeztetett az NSKI elnöke, hozzátéve azonban: kevésbé ismert Orbán Balázs politikusi pályafutása.
Szász Jenő szólt a frissen alapított Orbán Balázs Akadémiáról is, amelynek feladata az lesz, hogy Székelyföld fejlődésének kitörési pontjait keresse és támogassa. (4)
|
Ezüst Mélies-díjat nyert a Liza, a rókatündér Amszterdamban |
Ujj Mészáros Károly első mozifilmje, a Liza, a rókatündér nyerte a legjobb európai fantasztikus film Ezüst Mélies-díját péntek este a 31. Imagine Filmfesztiválon Amszterdamban – közölte szombaton a Magyar Filmunió.
Az abszurd romantikus vígjáték a szakmai zsűri mellett a közönséget is meghódította, harmadik helyen végzett a közönségszavazáson – áll a közleményben. (2)
További részletek a Kult-Túra rovatban.
|
VIDEÓ - Hogy van ez? Eddig nem játszott, s továbbjutott az országos döntőbe? |
Ma a kolozsvári Polus Centerben a doboz.ro csapata Carcassonne-bajnokságot szervezett.
A stratégiai társasjáték kedvelői azért gyűltek össze, döntsék el, ki a közel negyven résztvevő közül ki megy a június 6-án, Brassóban sorra kerülő országos döntőre.
A mai helyi bajnokságból az országosba továbbjutó kilenc társasjátékos közé tartozik Csöregi Ilka profi teniszező is, aki a bajnokság kezdete előtt alig néhány perc leforgása alatt tanulta meg a szabályokat...
A bajnokságon készített képsorok ide kattintva tekinthetők meg. (4)
|
Putyin: Oroszország együttműködik bármilyen amerikai elnökkel, akit megválasztanak |
Vlagyimir Putyin egy mai interjúban azt mondta, Oroszország bármilyen amerikai elnökkel együtt fog működni, akit 2016-ban megválasztanak.
Az orosz elnök arra a kérdésre válaszolva, hogy kinek szurkol az amerikai elnökválasztási kampányban, így felelt: Moszkva nem egy konkrét személlyel működik együtt.
"Mi egy országgal működünk együtt, a világ leghatalmasabb, és nagyon nagy befolyású államával" - fogalmazott Putyin a Vesztyi v szubbotu című műsorban a RIA Novosztyi állami hírügynökség jelentése szerint.
Az orosz elnök megjegyezte, hogy Oroszország és az Egyesült Államok között több területen is vannak nézetkülönbségek. Kiemelte a biztonságpolitikát, utalva arra, hogy Amerika egyoldalúan kilépett a Rakétaelhárítói Szerződésből (ABM), "ez lényeges kérdés".
Hozzátette, hogy egy sor egyéb nemzetközi kérdésben is eltérő a véleménye a két országnak, "ugyanakkor van köztünk valami, ami egyesít és együttműködésre késztet bennünket". Ez utóbbi kapcsán a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozását, a nemzetközi bűnözés és terrorizmus elleni küzdelmet, valamint a szegénység felszámolását célzó erőfeszítéseket említette. (4)
|
Leginkább a hadseregben, legkevésbé az egyházakban bíznak a csehek |
Leginkább a hadseregben, legkevésbé az egyházakban bíznak a csehek - derült ki abból az országos felmérésből, amelyet a cseh tudományos akadémia közvélemény-kutató intézete (CVVM) készített márciusban.
A bizalmi index listáját már mintegy másfél évtizede a hadsereg vezeti, míg az egyház hagyományosan az utolsó helyen van. Az utóbbi években azonban az egyházak mutatója mérsékelten emelkedik, viszont nagyon visszaesett a bíróságokba vetett bizalom. Jól tartja magát a cseh média is, különösen a rádiók örvendenek tartósan magas indexnek.
A mostani felmérés szerint a hadseregben a megkérdezettek 64 százaléka bízik, míg a rendőrségben 59 százalék. A harmadik helyen a rádióállomások vannak 58 százalékkal.
A fontosnak minősíthető intézmények közül az utóbb évben a bíróságok bizalmi indexe a korábbi 61 százalékról 51 százalékra esett vissza. Szakértői vélemények szerint ez a tetemes bírói fizetések körüli botrányok miatt van.
A cseh média aránylag nagy bizalmat élvez. A legnagyobb bizalom már hagyományosan a rádióállomások iránt nyilvánul meg - tavaly 59, idén 58 százalékban.
A televíziók bizalmi indexe 50 százalék, míg a nyomtatott sajtóban az emberek 44 százaléka bízik. A rádióktól eltekintve a bizalom a televíziókban és a nyomtatott sajtóban mindenesetre mérsékelten csökkenő tendenciát mutat. (4)
|
|
|
|
 |
Legutóbbi hozzászólások |
 |
A legutóbbi öt hozzászólás. |
 |
-
Arnika: YESSS!
-
arnika: Eso utan koponyeg... negy ev alatt nem volt ido lepni? Szep lassan, egyenkent ki...
-
Bela: Szuper az ujsag cikk.En a Tokoz negyedben szulettem es csak a nagy szuloktol hal...
-
Iczig: nem igazan erdekel....
-
B.Gy: ezt érdemes minden kolozsvárinak elolvasnia:
Jeszenszky Géza...
|
 |
Kommentálható tartalmak |
 |
A legutóbbi öt kommentálható tartalom. |
 |
|
|
Szavazógép |
 |
Önt zavarta az Untold feszivál zaja?
|
Legolvasottabb tartalom |
 |
Az elmúlt 3 nap legolvasottabb tartalmai. |
 |
|
 |
Üzenőfal |
 |
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.
|
 |
Legutóbb regisztráltak |
 |
Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: ssandorr, kiseniko, Kszaniszlo, Cosmetic Plant, 64petrik. |
 |
|
Regisztrált tagok száma: 4093. |
On-line felhasználók |
 |
 |
Regisztrált: 0 |
 |
 |
Vendég: 2225 |
 |
 |
Bejelentkezett felhasználók:
|
 |
|
 |
|
 |