 |
Archívum
|
|
|
 |
 |
 |
70 holttest maradványait találták meg az Alpokban |
A több száz maradványból vett DNS-minták hetven különböző embertől származnak, egyetlen ép holttestet sem találtak. A francia Alapokban lezuhant Germanwings-repülőgép áldozatainak összegyűjtött maradványai közül eddig hetven embert különböztettek meg - közölte a katasztrófa helyszínéhez legközelebbi település, Le Vernet polgármestere. Francois Balique az I-télé hírtelevíziónak elmondta, hogy a több száz maradványból vett DNS-minták hetven különböző embertől származnak. A nyomozást vezető marseille-i ügyész a BFM hírtelevíziót arról tájékoztatta, hogy "70-80 különböző DNS-t különítettek el". Ezeket Párizsban fogják összehasonlítani a hozzátartozóktól vett DNS-mintákkal, és azok alapján azonosítják az áldozatok maradványait. A mentés vezetője szerint a repülőgép becsapódása olyan erős volt, hogy egyetlen ép holttestet sem találtak.
A baleset helyszínén vasárnap is folytatódott a kutatás. Hatodik napja keresik a repülőgép második, a repülési adatokat rögzítő fekete dobozát, amelytől újabb részleteket remélnek, valamint folytatják az áldozatok maradványainak összegyűjtését az 1500 méteres tengerszint feletti magasságban elterülő szakadékos, meredek hegyvidéken, ahova a mintegy hatvan fős alakulatot a Seyne-les-Alpes nevű településen kialakított központból két helikopter szállítja. (forrás MTI) 3)
|
Kijev szerint nyugalom honol a kelet-ukrajnai harcok övezetében |
Egyszer sem lőtték az oroszbarát szakadárok sem páncélosokkal, sem tüzérségi ágyúkkal az ukrán fegyveres erők állásait az utóbbi 24 órában Kelet-Ukrajnában - közölte Andrij Liszenko, a kijevi hadműveleti parancsnokság szóvivője vasárnapi kijevi sajtótájékoztatóján. A tisztségviselő elmondta, hogy az utóbbi napokban valamelyest stabilizálódott a helyzet a Kijev által az ország keleti részében a szakadárok ellen csaknem egy éve indított terrorellenes hadművelet övezetében. A minszki tűzszüneti megállapodást betartva sem katonai állásokat, sem az ukrán ellenőrzés alatti területen lévő ukrán településeket nem érte tüzérségi támadás - mondta. Kiemelte ugyanakkor, hogy szakadár provokációkról - azaz főként kézi fegyverekkel vagy aknavetőkkel végrehajtott támadásokról - érkeztek jelentések az ukrán egységektől a frontvonal minden szakaszáról.
Hírszerzési információkra hivatkozva a szóvivő megjegyezte, hogy a szakadárok jelenleg "friss erővel" igyekeznek feltölteni soraikat részben Oroszországból érkező zsoldosokkal, valamint fegyverzet átcsoportosításokat hajtanak végre és a sérült katonai eszközöket javítják. A szakadár fegyveres csapatoknál aktívan folyik az újoncok kiképzése, valamint egységeket szerveznek át.
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kelet-ukrajnai megfigyelői egyelőre nem erősítették meg, hogy a szemben álló felek valóban hiánytalanul végrehajtották volna a nehézfegyverek hátrébbvonását a frontvonaltól. Az elmúlt hetekben több ízben jelezték, hogy a szakadárok bizonyos területekre nem engedték be őket. (3)
|
Újabb földrengés Vranceában - Bukarestben is érezni lehetett |
Bukarestben, és az ország többi városában is lehetett érezni azt a Richter skála szerinti 4,9 -es erősségű földrengést, amely Vranceában következett be vasárnap hajnalban. A Hotnews hírportál tájékoztatása szerint a 2.44 perckor jegyzett földrengés volt a legerősebb intenzitású az idén. Ennél nagyobb, 5,7-es erősségű tavaly november 22-én okozott pánikot Vranceában, és Galati megye több településén, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen is érezni lehetett. (9)
|
A virágvasárnappal megkezdődik a nagyhét |
Virágvasárnapon, az idén március 29-én megkezdődik a nagyhét, amely a kereszténység legnagyobb ünnepéig, húsvétig tart.
Az ünnep arra emlékeztet, hogy Jézus a szenvedése előtt, pészah közeledtével felment Jeruzsálembe tanítványaival. A katolikus egyházban a virágvasárnapi szentmise körmenettel kezdődik, amelynek során a hívek pálmaágakkal és barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét, ahogy egykor a jeruzsálemiek is hódoltak Krisztus előtt. A liturgia része, hogy a pap megáldja a hívek által hozott barkákat. Ez a nap az Úr szenvedésének vasárnapja néven is ismert, a szentmisén ugyanis a hívek meghallgatják Jézus szenvedéstörténetét, a passiót.(9)
|
Gól nélkül Budapesten |
A labdarúgó Európa-bajnokság F-csoportjának 5. fordulójában a budapesti Groupama Arénában Magyarország gól nélküli döntetlent játszott Görögországgal.
A csoport állása: 1. ROMÁNIA 13 pont, 2. Észak-Írország 12, 3. MAGYARORSZÁG 8, 4. Finnország 4, 5. Feröer-szigetek 3, 6. Görögország 2. (7)
|
Megszenvedett román siker a feröeri „halászok” ellen |
A labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők F-csoportjában Ploieşti-en, az Ilie Oană Stadionban Románia Feröer-szigeteket fogadta.
A találkozó 1–0-lal ért véget, a gól Claudiu Keşerü nevéhez fűződik, aki egy kapufáról szerencsésen kipattanó labdát vágott hálóba.
A csoport másik meccsén Észak-Írország 2–1-re győzött Finnország ellen, a gólokon Kyle Lafferty 2 (33. és 38. perc), illetve Berat Sadik (91. perc) osztozott.
A csoport harmadik mérkőzése, Magyarország–Görögország 21.45 órakor kezdődik. (7)
|
Malajziai Nagydíj: Vettel megszakította a Mercedes sorozatát |
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája (képünkön) nyerte a vasárnapi Forma–1-es Malajziai Nagydíjat, így nyolc futam után megszakadt a Mercedes istálló győzelmi sorozata.
A 27 éves Vettel pályafutása 141. versenyén a 40. sikerét aratta, s ezzel egyértelművé tette, hogy a címvédő Mercedes első számú kihívója az idén a Ferrari lesz.
Vettel mögött a vb-címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes) végzett a második, csapattársa, a német Nico Rosberg pedig a harmadik helyen.
Vettel 2013 novembere után nyert ismét F1-es GP-t, a Ferrari pedig 2013 májusa után ünnepelhetett újra futamgyőzelmet.
A világbajnoki idény két hét múlva Kínában folytatódik. (7)
|
Szívesen költekeztek a németek |
Az alacsony infláció és a béremelés fokozta a német fogyasztók költekezési kedvét, ami az idén a tavalyinál is jobban hozzájárul majd a gazdasági konjunktúra erősítéséhez. Az RWI (Rheinisch-Westfälische Institut für Wirtschaftsforschung) vezető konjunktúrakutatója Roland Döhrn a Wirtschaftswoche lapnak a német lakossági fogyasztás 2,6 százalékos növekedését jelezte előre a 2014-es 1,4 százalék után. A vásárlási hajlandóság elsősorban a növekvő foglalkoztatásnak és a bérnövekedésnek köszönhetően emelkedik - mutatott rá.
Pénteken született például megállapodás a bérek 2,8 százalékos megemeléséről az 550 ezer főt foglalkoztató német vegyiparban. A fém- és elektromos iparban dolgozó 3,7 millió alkalmazott pedig nemrégiben 3,4 százalékos béremelésben részesült. És minderre az alig, vagy egyáltalán nem emelkedő fogyasztói árak környezetében kerül sor. Februárban például mindössze 0,1 százalékos volt az infláció, januárban pedig a fogyasztói árak 0,4 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest. A két tényező együttesen a lakosság elkölthető jövedelmét növeli meg. A szövetségi statisztikai hivatal adatai szerint a reálbérek 2014-ben Németországban 1,7 százalékkal emelkedtek.
A Roland Döhrn a lapban megjelent cikkben nem látott a fogyasztás esetleges visszaesésére utaló veszélyt. "Nem látok semmi erre utaló jelet, hacsak valami külső sokk nem következik be, például az olajárak emelkedése formájában" - fogalmazott. A konjunktúrakutató szerint a szövetségi minimálbér megemelése nem fejtett ki pozitív hatást a fogyasztásra. "A minimálbér megemelése - ha egyáltalán - csak átmeneti hatással lehet a fogyasztásra. Az így keletkező magasabb jövedelmet közép- és hosszabb távon a munkahelyek elvesztése, illetve a szolgáltatóipari árak emelkedése ellentételezi" - mutatott rá az RWI szakértője Wirtschaftswoche lapban. (3)
|
Amatőr csillagászok új üstököst fedeztek fel – már hivatalosan is bejegyezték |
A C/2015 F2 - Polonia elnevezésű égitest a negyedik olyan üstökös a második világháború óta, amelyet lengyelek észleltek a Földről végzett megfigyelések során. A szabad szemmel nem látható, mintegy 17 magnitúdójú üstökös jelenleg a déli féltekéről észlelhető, a csillagászok feltételezései szerint néhány hónap múlva térségünkben is megfigyelhető lesz amatőr távcsövek segítségével - közölte vasárnap az onet.pl lengyel hírportál. A négy amatőr csillagász - egy vállalkozó, egy orvos és két diák - hétfőn figyelt fel az üstökösre a Polonia nevű magán csillagvizsgálóban elhelyezett automata távcső segítségével. A csillagvizsgáló műszereit tavaly decemberben állították fel Chilében, az Atacama sivatagban, San Pedro de Atacama város közelében.
Miután a felfedezést más csillagászok más országokban végzett vizsgálatok során megerősítették, az égitestet pénteken hivatalosan is bejegyezte a Nemzetközi Csillagászati Unió.
Mivel az üstökös neve legfeljebb három felfedező nevéből állhat, a csillagászok - Marcin Gedek, Michal Kusiak, Rafal Reszelewski és Michal Zolnowski - úgy döntöttek, az égitestet megfigyelőközpontjuk után Poloniának nevezik el. Ily módon hazájukra, Lengyelországra is utal az új üstökös elnevezése. (3)
|
Véres merényletek az elnök- és parlamenti választáson Nigériában |
A Boko Haram terrorszervezet támadásainak árnyékában folytatódott a meghosszabbított szavazás az elnök- és parlamenti választáson Nigéria egyes körzeteiben vasárnap, az ország északkeleti részében katonákkal csaptak össze a szélsőségesek. Az előző napi technikai fennakadások miatt a 150 ezer nigériai szavazókörzetből 300-ban meghosszabbították a voksolást, köztük az Atlanti-óceán partján elterülő, 20 millió lakosú metropoliszban, Lagosban. A hosszabbításra azért volt szükség, mert nem működtek megfelelően a szavazók személyazonosságának igazolására szolgáló berendezések.
Az Afrika legnépesebb országában zajló választásokat az iszlamista terrorszervezet támadásai árnyékolják be. Szombaton negyvenegy embert, köztük egy képviselőt öltek meg és a választásra jogosultak sokaságát tántorították el a szavazástól a Boko Haram erőszakcselekményei az ország északkeleti részében.
Vasárnap ugyancsak az északkeleti országrészben összetűzések robbantak ki a hadsereg és a Boko Haram között és a légierő is csapásokat mért a magukat a Bauchitól hét kilométerre fekvő Dungulbe településen befészkelő szélsőségesekre. Katonai források közlése szerint két harci gép intézett támadást "az ellenséges állások" ellen, miközben a gyalogság is felvette a harcot a fegyveresekkel. Elemzők szerint Nigéria történetének legszorosabb választási eredménye várható, és nehéz megjósolni, hogy Goodluck Jonathan jelenlegi elnök vagy legfőbb kihívója, Muhammadu Buhari kapja-e meg a 60 millió választásra jogosult szavazatainak többségét. Előbbit elsősorban a keresztények, utóbbit pedig a muzulmának támogatják. (3)
|
|
|
|
 |
Legutóbbi hozzászólások |
 |
A legutóbbi öt hozzászólás. |
 |
-
Arnika: YESSS!
-
arnika: Eso utan koponyeg... negy ev alatt nem volt ido lepni? Szep lassan, egyenkent ki...
-
Bela: Szuper az ujsag cikk.En a Tokoz negyedben szulettem es csak a nagy szuloktol hal...
-
Iczig: nem igazan erdekel....
-
B.Gy: ezt érdemes minden kolozsvárinak elolvasnia:
Jeszenszky Géza...
|
 |
Kommentálható tartalmak |
 |
A legutóbbi öt kommentálható tartalom. |
 |
|
|
Szavazógép |
 |
Önt zavarta az Untold feszivál zaja?
|
Legolvasottabb tartalom |
 |
Az elmúlt 3 nap legolvasottabb tartalmai. |
 |
|
 |
Üzenőfal |
 |
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.
|
 |
Legutóbb regisztráltak |
 |
Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: ssandorr, kiseniko, Kszaniszlo, Cosmetic Plant, 64petrik. |
 |
|
Regisztrált tagok száma: 4093. |
On-line felhasználók |
 |
 |
Regisztrált: 0 |
 |
 |
Vendég: 1449 |
 |
 |
Bejelentkezett felhasználók:
|
 |
|
 |
|
 |