 |
Archívum
|
|
|
 |
 |
 |
Elveszett gép: újabb holttestre bukkantak |
Újabb holttesteket találtak az AirAsia légitársaság repülőgépének vasárnapi indonéziai katasztrófáját követően a helyszínen dolgozó mentőegységek, akiknek munkáját nehezíti a rossz időjárás. Csütörtökig nyolc áldozat holttestét találták meg, és közülük kettőt azonosítottak. Az AirAsia légitársaság 8501-es járataként közlekedő gép vasárnap reggel Surabayából Szingapúrba tartott, a fedélzetén 162 emberrel. A kapcsolat a felszállás után 42 perccel szakadt meg, amikor az Airbus a Jávai-tenger fölött, a borneói Kalimantan és Jáva között repült.
A gép maradványaira kedden bukkantak rá, ráadásul az esős évszakot kísérő rossz időjárás miatt azt követően is gyakran le kellett állítani a helikoptereket, az erős hullámok pedig a búvárok munkáját nehezítik. A kutatásban részt vevő hajóknak nem kellett megszakítaniuk a munkát. A feltételezések szerint a gép legfeljebb ötven méter mélyen lehet a tenger fenekén, ha ott zuhant le, ahol megszűnt vele az összeköttetés.
A megtalált holttesteket számozott koporsóban szállítják Surabayába, ahol a hozzátartozóktól vett DNS-minták segítségével azonosítják. A mentők az eddig megtalált roncsok nyomán próbálnak meg eljutni a gép törzséhez, amelyben Geoffry Thomas ausztrál légiközlekedési szakértő szerint az utasok többségének holtteste található.
Illetékesek szerint még mindig nem erősíthető meg egyértelműen, hogy valóban az eltűnt gépet találták meg. A feltételezések szerint a gép a sűrű felhőzet miatt engedélyt kért, hogy a felhők fölé emelkedhessen, de amikor a légiirányítók néhány perc múlva megadták az engedélyt, már nem kaptak választ a pilótáktól. Egy - nevének elhallgatását kérő - forrás szerint a pilóták közötti beszélgetés alapján arra lehet következtetni, hogy a gép az emelkedéskor 654 kilométer/órás sebességgel haladt, a szükségesnél 158 kilométer/órával kevesebbel, és visszaeshetett. Dudi Sudibyo, az Angkasa repülési magazin főszerkesztője szerint a gép feltehetően kényszerleszállást hajthatott végre a tengeren, és csak ezután süllyedt el.
A gép indonéz kapitánya, a légierő volt pilótája már 6100 órát repült, a gép pedig novemberben esett át karbantartáson. (3)
|
A béke világnapja: elítélte a rabszolgaság modern formáit a pápa újévi imádságában |
A rabszolgaság modern formái ellen emelte fel szavát, és a békéért való együttes fellépést szorgalmazta Ferenc pápa csütörtökön a béke világnapján, az esztendő első úrangyala imádságában és Twitter-üzenetében.
A katolikus egyházfő elsősorban a fegyveres konfliktusok, a terrorcselekmények, a bűnözés és az erőszak ellen szólt, külön hangsúlyozva, hogy a háborúk rabszolgává teszik az embereket. "Ez az üzenet mindnyájunkat érint. Mindnyájunknak küzdeni kell a rabszolgaság minden formája ellen és építeni a testvériséget Mindannyiunknak, kinek-kinek a felelőssége szerint. Jegyezzétek meg jól! A béke lehetséges! A béke gyökere pedig mindig az imádság. Imádkozzunk a békéért!" - mondta a pápa. A közösségi oldalon is leadott üzenetében és a Szent Péter téren elhangzott szentbeszédében az egyházfő a rabszolgaság modern formái ellen is szólt. Ezek között említette a prostitúciót, az emberek szolgasorba taszítását, a gazdasági vagy szociális eredetű kiszolgáltatottságot. A modern rabszolgaság legfőbb okai közé sorolta a szegénységet, a gazdaság fejletlenségét, a táradalom peremére szorulást, az oktatási és munkalehetőségek hiányát. Mindezt a pápa szerint súlyosbítja a korrupció, amelynek gyökere abban rejlik, hogy a gazdasági rendszer középpontjában a pénz istenítése, nem pedig maga az ember áll.
Különleges hangsúlyt helyezett a katolikus egyházfő a bevándorlók tömegeinek mostoha körülményeire, arra, hogy sokakat közülük viszontagságos utazás után megfosztják szabadságuktól és javaiktól, embertelen körülmények között tartják fogva, fizikailag bántalmazzák és szexuálisan kizsákmányolják. Sok bevándorló szociális, politikai és gazdasági okból kénytelen illegalitásba vonulni vagy kényszerűségből vállalni az embertelen megélhetési és munkakörülményeket - hívta fel a figyelmet Ferenc pápa. (3)
|
Szilveszteri hidegcsúcsok |
Szilveszer éjszakáján újabb romániai hidegcsúcsok dőltek meg. A mostani tél legalacsonyabb hőmérsékletét természetesen a már szokásos rekorder Bodzaforduló/Întorsura Buzăului kovásznai helységben mérték: szerdáról csütörtökre virradóra hajnali 5 órakor mínusz 32 fok volt a hőmérséklet.
A Mediafax hírügynökség jelentése szerint némi melegedés már ma estétől várható, havazás is lehetséges.
A leghidegebb hőmérsékleteket ezenkívül a következő településeken mérték: Csíkszeredában és Brassóban mínusz 29, a Hargita megyei Gyergyóalfaluban és Nagyszebenben –26, a Fehér megyei Szászsebesen –25, a Maros megyei Nagysármáson pedig –19 fok volt. (7)
|
Szilveszter a nagyvilágban – Hawaiin köszöntötték utolsóként 2015-öt |
Sydneytől New Yorkig milliók ünnepelték a 2015-ös esztendő beköszöntét szerdán; Sanghajban azonban tragédiába fordult az ünneplés, legalább 36 ember vesztette életét egy tülekedésben.A világon utolsóként Hawaiin köszöntötték az új évet, csütörtökön késő délelőtt. New Yorkban egymillió ember táncolt Frank Sinatra New York New York című dalára. Dubaj perzsa-öbölbeli emírsége világrekordot készült dönteni a Föld legmagasabb épületére szerelt legnagyobb felületű fényreklámmal. Bagdadban erre az éjszakára feloldották a több mint tíz éve érvényben lévő éjszakai kijárási tilalmat. Európa idei Ifjúsági Fővárosa, Kolozsvár látványos tűzijátékkal és lézershow-val köszöntötte az új évet. (Részletek a Mozaikban)
|
BUÉK! |
A Szabadság napilap valamennyi kedves olvasójának és a WebSzabadság hírportál összes felhasználójának eredményes és boldog új esztendőt kívánunk!
|
EU-világ: Lettország a soros elnök, Litvánia az euróövezetben |
Lettország vette át csütörtökön az Európai Unió soros elnökségét féléves időtartamra a tisztség eddigi betöltőjétől, Olaszországtól. Az unióhoz 2004-ben csatlakozott balti állam először látja el a hathavonta tagországról tagországra szálló elnöki tisztet. Az elnökségi fél év bevezetéseként a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság tagjai január 8-án és 9-én a lett fővárosba látogatnak. Csütörtökön Litvánia is belépett az euróövezetbe, és így (mivel Lettország 2014. január 1-jén csatlakozott az euróövezethez, Észtország már 2011 óta tagja) immáron mindhárom balti ország a tagjává vált. (3)
|
Januártól: növekszik a minimálbér, több lesz a nyugdíj |
2015 január elsejétől több változásra lehet számítani juttatások, illetékek, adók tekintetében: az országos bruttó minimálbér összege az eddigi 900 lejről 975 lejre nő első szakaszban, majd második szakaszban, július 1-től 1050 lej lesz. A nyugdíjakat is emelik, Rovana Plumb munkaügyi miniszter bejelentése szerint 5%-kal, a minimális nyugdíj összege így eléri majd a 400 lejt. A fogyatékosságban szenvedők juttatását is növelik, 16%-kal. Az all-inclusive turisztikai szolgáltatások esetében az áfa 9% lesz, a speciális építmények (nem lakóépületek, hanem különféle haszonrendeltetésű létesítmények) adója 1,5%-ról 1%-ra csökken, ide tartozik az úgynevezett oszlopadó is. (3)
|
Merénylő támadt az török elnöki hivatal rendőreire |
Egy felfegyverzett férfi két gránátot hajított csütörtökön Isztambulban az államfői hivatalnak is otthont adó Dolmabahce palota előtt őrködő rendőrök felé, de a gránátok nem robbantak fel, az illető elsütött egy lőfegyvert is, de a rendfenntartók ártalmatlanná tették a támadót. Helyi rendőrségi közlés szerint az őrizetbe vett férfinál egy gépkarabélyt, egy pisztolyt és egy házilag készített robbanószerkezetet találtak. Az isztambuli rendőrfőnök a sajtónak adott nyilatkozatában kizárta, hogy az államfő elleni merényletkísérletről lett volna szó, szerinte a rendőrök ellen irányult a támadás.
Nem fedték fel a támadó kilétét, csupán annyit mondtak, hogy egy ismert terrorszervezetnek a tagjáról van szó, aki nemrég töltötte le börtönbüntetését.
A Dolmabahce palota 1856 és 1923 között az Oszmán Birodalom adminisztratív központja volt, az impérium utolsó hat szultánja és családjuk élt ott, majd 1924-ben Musztafa Kemal Atatürk, a Török Köztársaság első miniszterelnöke, majd elnöke költözött a díszes falak közé, elnöki rezidenciának választva a palotát. (3)
|
|
|
|
 |
Legutóbbi hozzászólások |
 |
A legutóbbi öt hozzászólás. |
 |
-
Arnika: YESSS!
-
arnika: Eso utan koponyeg... negy ev alatt nem volt ido lepni? Szep lassan, egyenkent ki...
-
Bela: Szuper az ujsag cikk.En a Tokoz negyedben szulettem es csak a nagy szuloktol hal...
-
Iczig: nem igazan erdekel....
-
B.Gy: ezt érdemes minden kolozsvárinak elolvasnia:
Jeszenszky Géza...
|
 |
Kommentálható tartalmak |
 |
A legutóbbi öt kommentálható tartalom. |
 |
|
|
Szavazógép |
 |
Önt zavarta az Untold feszivál zaja?
|
Legolvasottabb tartalom |
 |
Az elmúlt 3 nap legolvasottabb tartalmai. |
 |
|
 |
Üzenőfal |
 |
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.
|
 |
Legutóbb regisztráltak |
 |
Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: ssandorr, kiseniko, Kszaniszlo, Cosmetic Plant, 64petrik. |
 |
|
Regisztrált tagok száma: 4093. |
On-line felhasználók |
 |
 |
Regisztrált: 0 |
 |
 |
Vendég: 2227 |
 |
 |
Bejelentkezett felhasználók:
|
 |
|
 |
|
 |