Eddig még nem ismert adatok kerültek felszínre a Kolozsvárt körülvevő középkori várfal előtti árokrendszerről. Az Avram Iancu/Petőfi utca 25. szám alatti telken az elmúlt hetekben folytatott régészeti ásatásoknak köszönhetően többek között kiderült, hogy a város védelmét szolgáló vizesárok, legalábbis ezen a szakaszon jóval szélesebb, mint ahogyan arról mostanáig a történészeknek tudomásuk volt. Mindezt a középkor kutatására szakosodott Lupescu Radu, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adjunktusa, tanszékvezetője is megerősítette lapunknak. A szóban forgó terület kapcsán korábban többször is cikkezett a sajtó, ugyanis ez év júniusában nagy közfelháborodást váltott ki, hogy megfelelő engedélyek hiányában hidegvérrel lebontották az itt található rendkívül értékes, szecessziós stílusban épült műemléképületet, mivel a tulajdonos, egy Szeben megyei személy ennek helyére mindenáron többszintes szállodát akar építeni. |