A november végi határidő előtt, tegnap adták át a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Testnevelési Karához tartozó, alapos felújításon átesett I. Haţieganu (volt V. Babeş) parkot.
Néhány napja „nagy titokban” az Erdélyi Néprajzi Múzeum szabadtéri részlegén, az ún. Falumúzeumban állították fel a korábbi helyéről májusban leemelt, a nyár során Magyarvistán konzervált és megtisztított Donát-szobrot.
Városházi forrásokból megtudtuk: a közeljövőben avatóünnepséget is szerveznek.
Tegnap a szobor felállításával kapcsolatos utolsó simításokat végezték. (13)
Kihirdette Traian Băsescu államelnök azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében az orvosok nem minősülnek „köztisztviselőknek” – közölte csütörtökön a Mediafax hírügynökség.
Romániára is kiterjesztette az OTP Bank a középiskolások pénzügyi oktatására irányuló sajátos módszertanát, amelynek célja a pénzügyi kultúra terjesztése.
Román–magyar szociológiai kapcsolatokról tartottak konferenciát Bukarestben, amelynek célja erősíteni a két ország tudományos közössége közötti együttműködést.
„Nem tudjuk elfogadni azt, hogy Románia kizárólag egy nemzet országa, ugyanakkor azt is tudjuk: az állam stabilitásának alapvető feltétele a többség és kisebbség viszonyának rendezése.
Nem veszi át a Janus Pannonius-díjat Hannu Launonen finn író, irodalmár, műfordító, aki erről a szándékáról levélben értesítette a Magyar PEN Clubot, döntését pedig azzal indokolta, hogy ez a magyar kormány által finanszírozott elismerés.
A volt Redut épületében október 8-án megtartott kamarazeneest egyik különlegessége Claudio Veress volt, akiről a műsorfüzetből megtudhattuk: a berni konzervatórium hegedű és brácsa szakán folytatott tanulmányok mellett filozófia és német irodalom szakot is végzett.
Nagy merészség volt Valovits Lászlótól annak idején szembefordulni az árral, a kor divatos irányzataival, a modern és a posztmodern mindent elsöprő térhódítása idején a reneszánszig visszanyúlni, reneszánsz értékeket előtérbe helyezni, mondta Németh Júlia műkritikus a jeles képzőművész szerda délutáni kiállításmegnyitóján.