 |
Archívum
|
|
|
|
 |
 |
 |
[Riport] FOTÓRIPORT – Spontán sztrájk az állami vasútnál |
Reggel 7 és 9 óra között spontán munkabeszüntetést tartottak a Román Vasutak utasszállító osztályának alkalmazottai. A kiváltó okot az új kollektív munkaszerződés megkötéséért a vezetőséggel folytatott tárgyalások elakadása szolgáltatta, ami arra ad lehetőséget, hogy a teherszállítástól 2500 alkalmazottat bocsáthassanak el, azonban más elégedetlenségek is közrejátszottak a tiltakozásban. Kolozsváron regio, interregio és nemzetközi (Budapestre tartó) szerelvények vesztegeltek két órán keresztül. Cristian Jeler állomásfőnök a sajtóval közölte, hogy az utóbbi időben csupán 2%-os béremelést sikerült elérniük, és sok szigorításban volt részük, jutalékokat vontak meg tőlük. A vasutasok pedig követelik a jobb munkafeltételeket és a 10%-os béremelést. (7) |
[Napirenden] Örökségvédelmi törvénycsomagot szorgalmaz Kelemen Hunor |
Az RMDSZ elnöke kulturális miniszterként az Agerpres hírügynökségnek adott interjúban beszélt erről. Érvelése szerint azért van szükség egyetlen törvényre, mert a kulturális örökség területén összefüggnek a dolgok, például egy műemlék épület felújítása esetén nem lehet elvonatkoztatni a régészeti mentesítési bizonylattól, amelynek kibocsátása kötelező, és sok esetben szellemi örökségi vonzata is van egy műemlék épület felújításának. Kelemen Hunor szerint növelni kell a büntetést azokkal szemben, akik szándékosan rombolják az épített örökséget. |
[Kult-Túra] Keveset olvasnak a kínaiak |
Évente öt papíralapú könyvvel sem végeznek a kínai felnőttek, akiknek többsége saját bevallása szerint is keveset olvas, ugyanakkor a statisztika növekvő tendenciát mutat – derül ki egy friss felmérésből. A kínai sajtó és publikációs tudományos társaság (CAPP) országszerte több mint 40 ezer fő megkérdezésével készített jelentése szerint 2013-ban átlagosan 4,77 kinyomtatott könyvet olvastak a kínai felnőttek. Ez némiképp ugyan jobb az egy évvel korábbi 4,4 átlagnál, messze elmarad ugyanakkor a nemzetközi statisztikáktól. |
[Kult-Túra] Kolozsváron is bemutatják A banda című előadást |
Április 24-én, csütörtökön este 7 órától a Kolozsvári Magyar Opera termében láthatja a közönség a Háromszék Táncegyüttes A banda című előadását. A Könczei Árpád által rendezett produkció egy fergeteges mezőségi lakodalomban idézi meg a magyarpalatkai muzsikusokat. |
[Kult-Túra] A NAP IDÉZETE |
Legfőbb kincs, uram, a szeplőtlen / Hírnév e földön, s ha az elmarad, / Az ember arany sár, festett anyag, / De gyémántként tündöklik tízszeres / Lakat alatt a szív, amely nemes. |
[Vélemény] Szégyenletes tett |
Az örmény népirtás, az első világháború alatt zajló drámai események egyike, emberi dimenzióin túl ellentmondásos és a mai napig nem eléggé feltárt tragikus eseménysorozat. |
[Vélemény] Azok a kezek… |
Kedvelt műfaj, mely belesni enged mások szakmai titkaiba. Kamera előtti piszkos munkák, szokatlan foglalkozások, ritka életpályákat feltáró mindentudó előadássorozatok. Vajon mi történik a lelkészben, amikor úrvacsorát oszt? A papi szolgálat egyik legmélyebb ismétlődő tapasztalása ez, de vajon mi zajlik belül? Általános választ nem lehet adni, még egy ember esetében sem, de elmesélem, hogy mi történt bennem az utóbbi ünnepen. |
[Vélemény] Pénzfüggő függetlenség |
„Valamikor egy állam külső szuverenitásának fokát elsősorban területe, lakosságszáma és az általa kiállítható hadsereg nagysága határozta meg, manapság azonban ez nagymértékben függ a gazdasági teljesítménytől. Ha egy állam gazdasági szempontból leértékelődik, szükségképpen beszűkül a külpolitikai mozgástere, vagyis veszít a külső szuverenitásából” – írja Ormos Mária Kossuth-díjas történész, az MTA rendes tagja A szuverenitásról, különös tekintettel a 16–21. század magyar történelmére című munkájában. |
|
|
|
 |
Legutóbbi hozzászólások |
 |
A legutóbbi öt hozzászólás. |
 |
-
Arnika: YESSS!
-
arnika: Eso utan koponyeg... negy ev alatt nem volt ido lepni? Szep lassan, egyenkent ki...
-
Bela: Szuper az ujsag cikk.En a Tokoz negyedben szulettem es csak a nagy szuloktol hal...
-
Iczig: nem igazan erdekel....
-
B.Gy: ezt érdemes minden kolozsvárinak elolvasnia:
Jeszenszky Géza...
|
 |
Kommentálható tartalmak |
 |
A legutóbbi öt kommentálható tartalom. |
 |
|
|
Szavazógép |
 |
Önt zavarta az Untold feszivál zaja?
|
Legolvasottabb tartalom |
 |
Az elmúlt 3 nap legolvasottabb tartalmai. |
 |
|
 |
Üzenőfal |
 |
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.
|
 |
Legutóbb regisztráltak |
 |
Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: ssandorr, kiseniko, Kszaniszlo, Cosmetic Plant, 64petrik. |
 |
|
Regisztrált tagok száma: 4093. |
On-line felhasználók |
 |
 |
Regisztrált: 0 |
 |
 |
Vendég: 1935 |
 |
 |
Bejelentkezett felhasználók:
|
 |
|
 |
|
 |