„Semmi film”? Ezt a kérdést szoktam feltenni hosszú telefonbeszélgetéseink egyik végén. Lully, Balzac, Proust, Nabokov, az egyetem, A Hét, a masszázs mint lazítási lehetőség, az ország helyzete, a fordítás nehézségei, Andrei Pleşu, Jánosi János – kismillió mindenféle után kérdezem tréfásan, egyfajta rítus részeként, talán azóta, hogy a Vatel című filmet a figyelmembe ajánlotta. Ilyenkor az, ami látszólag a végéhez közeledett, ismét elkezdődik, és jön néhány bekezdés A nimfomániásról, az Amadeusról, a Volt egyszer egy Amerikáról, a Molière-ről vagy bármi másról. Végül mégis elbúcsúzunk, üdvözli a „lányaimat”, aztán letesszük a kagylót. |
