Emlékeim között keresgélek napok óta, hogy 1989. december 22., az első Szabadság-lapszám megszületése napjának történéseit felidézzem. Kezdetben, persze, rá kellett döbbennem, hogy az eltelt idő jelentősen és jótékonyan megszépítette a bennem élő, már szintén klisévé csontosodott képet, amely azt mutatja, hogy annak az első Szabadság-számnak a megírásában és megszerkesztésében elég sokan, fenntartások nélküli összefogással és rendkívüli lelkesedéssel és reménnyel vettünk részt. Mindenki tele volt ötletekkel, mindenki mindent vállalt, az egész társaság egyetlen nagy, örökre összeforrott és boldog családnak nézett ki. Kár, hogy nem készült rólunk családi fotó, amelyben most aztán nosztalgiázva gyönyörködhetnénk, és amelyet az utánunk jövőknek is bármikor mutogathatnánk. |