„Nyugodj békében, Szandra May” – írta a Facebookon valaki, amikor megosztottam a szomorú hírt: meghalt. Abszurd, tudom, mégis belémvillant a remény: hátha él még valamiképpen. Hiszen mint minden költõ, azok közé tartozott, akik nemcsak arról írnak, amit megélnek, hanem arról is, és arról talán még sokkal inkább, mert fájdalmasabban és vágyódóbban, amit nem; nemcsak arról, akik õk, hanem arról is, és még inkább üvöltve a fájdalomtól, akik lehetnének. |