 |
Archívum
|
|
|
 |
 |
2013. június 21. |
 |
Év végén regionális választásokat szervezhetnek |
A Regionális Fejlesztési és Közigazgatási Minisztérium tegnap Kolozsváron szervezett közvitát az ország küszöbönálló regionalizálásáról, Liviu Dragnea tárcavezető jelenlétében. Hasonló rendezvényekre már más erdélyi városban is sor került. Dragnea beszédéből kiderült: a Szociálliberális Szövetség (USL) ősszel fejezi be az országos közvitákat, majd az ezeken elhangzott javaslatokat mérlegeli, és kidolgozza az erre vonatkozó jogszabályt, amelyet ősz elején beterjeszt a parlamentbe. Ha a jelenleg kétharmados többséggel rendelkező kormánynak sikerül megszavaztatnia a törvényt, elképzelhető, hogy már 2013 decemberében megtartják az első regionális választásokat. A miniszter azt sem hallgatta el: még nem tudja, kik fogják vezetni az új közigazgatási struktúrákat, és milyen városok kapják meg a régióközpont megtisztelő címét. Megígérte, hogy 2016-ban egyszerre tartják a helyi, a megyei és a regionális választásokat. |
|
|
 |
 |
 |
[Napirenden] Vita a PNL és a PC között is |
Újabb vita terheli a Szociálliberális Szövetséget (USL), miután a Konzervatív Párt (PC) vezetősége jogilag ugyan nem, de politikai értelemben egyoldalúan felmondta a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) kötött megállapodását. |
[Kult-Túra] Szkárosi Endre slamről, költészetről |
– Úgy érzem magam a slames rendezvényeken, mint ahogyan az emberek a hetvenes években érezhették magukat egy-egy dzsesszklubban. Akkoriban a zene volt az új tapasztalat, amely egyre inkább beáramlott a társadalomba. Ehhez hasonlóan a költészet is közösségformáló erővé válik, hiszen alkalmat teremt az együttlétre – hangsúlyozta a magyarországi Szkárosi Endre költő, műfordító, performer szerdán este, a Bulgakov kávézóban tartott író-olvasó találkozón, a Korunk Akadémia évadzáró rendezvényén; a meghívottal Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztő-helyettese beszélgetett. |
[Kult-Túra] Mester és tanítványai: Barcsay, Balogh, Deim, Konok |
Barcsay Jenő festő, grafikus, és három tanítványa – Balogh László, Deim Pál, Konok Tamás – alkotásaiból nyílt kiállítás szerdán délután a kolozsvári Minerva-házban. A tárlat vándorkiállítás formájában járja végig a Kárpát-medence magyarlakta területeinek nagyobb városait, és a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány, Kónya Márta és Kónya Ferenc Barcsay jogutódok támogatásával valósult meg. A kolozsvári kiállítás a Barabás Miklós Céh és a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság közös rendezésében jött létre, védnöke pedig Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja. |
[Kult-Túra] A NAP IDÉZETE |
... az ember szabadságra lévén ítélve, az egész világ súlyát a vállán viseli: felelős a világért és önmagáért, mint létezési módozatért. |
[Vélemény] Kelemen: a bizalmatlanság falait kell lebontani |
Az erdélyi magyar nemzeti közösség autonómiatörekvéseiről beszélt tegnap Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Dél-Tirolban, Brixenben, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) 58. kongresszusán, amelyen 30 ország 40 kisebbségének képviselője van jelen. A kongresszus megnyitóján felszólalt Luis Durnwalder, Dél-Tirol miniszterelnöke, Jordi Pujol, Katalónia volt elnöke, Sigmundur Ísfeld, a Feröer-szigetek külügyminiszter-helyettese, valamint Hans Heinrich Hansen, a FUEN elnöke – tájékoztatott az RMDSZ hírlevele. |
[Vélemény] Európára népességcsökkenés, Afrikára népességrobbanás vár |
Demográfiai szakértők szerint visszafordíthatatlan az Európát sújtó népességcsökkenés, csakúgy mint az Afrikában várható túlszaporodás. A fekete kontinensen a századfordulóra megnégyszereződhet a lakosság lélekszáma – derül ki az ENSZ legfrissebb népesedési jelentéséből, amelyet a Die Welt című német napilap ismertetett honlapján. |
|
|
|
 |
Legutóbbi hozzászólások |
 |
A legutóbbi öt hozzászólás. |
 |
-
Arnika: YESSS!
-
arnika: Eso utan koponyeg... negy ev alatt nem volt ido lepni? Szep lassan, egyenkent ki...
-
Bela: Szuper az ujsag cikk.En a Tokoz negyedben szulettem es csak a nagy szuloktol hal...
-
Iczig: nem igazan erdekel....
-
B.Gy: ezt érdemes minden kolozsvárinak elolvasnia:
Jeszenszky Géza...
|
 |
Kommentálható tartalmak |
 |
A legutóbbi öt kommentálható tartalom. |
 |
|
|
Szavazógép |
 |
Önt zavarta az Untold feszivál zaja?
|
Legolvasottabb tartalom |
 |
Az elmúlt 3 nap legolvasottabb tartalmai. |
 |
|
 |
Üzenőfal |
 |
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.
|
 |
Legutóbb regisztráltak |
 |
Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: ssandorr, kiseniko, Kszaniszlo, Cosmetic Plant, 64petrik. |
 |
|
Regisztrált tagok száma: 4093. |
On-line felhasználók |
 |
 |
Regisztrált: 0 |
 |
 |
Vendég: 2086 |
 |
 |
Bejelentkezett felhasználók:
|
 |
|
 |
|
 |