 |
Archívum
|
|
|
 |
 |
2013. május 14. |
 |
Közösségi összefogás az Európa Ifjúsági Főváros projektért |
A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal és a 31 kolozsvári ifjúsági szervezetet tömörítő Share Föderáció még várja a javaslatokat arra nézve, hogy 2015-ben, amikor 365 napon át Kolozsvár lesz Európa Ifjúsági Fővárosa, milyen eseményekre kerüljön sor – ez derült ki a tegnap délelőtt megtartott sajtótájékoztatón. Mind az önkormányzat, mind az ifjúsági szervezet képviselői egyhangúlag azt hangsúlyozták, hogy sem a polgármesteri hivatal, sem a civil szféra nem sajátíthatja ki magának az Európa Ifjúsági Fővárosa projektet, mert azt közösségi összefogással kell megvalósítani. A minél jobb felkészülés és népszerűsítés érdekében már idén több, az ifjúságot is vonzó eseményt szerveznek, mint például a május végén megtartandó Youth in action. A Kolozsvári Polgármesteri Hivatal is „beszáll” a június 21-ről 22-re virradó éjszakára tervezett „Kolozsvár sohasem alszik” rendezvénybe, amelyben szintén az ifjúságé lesz a főszerep. |
Először szerveznek magyar napokat Kalotaszegen |
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) idén először szervezi meg a Kalotaszegi Magyar Napokat május 31-e és június 2-a között, Bánffyhunyadon. A rendezvény fővédnöke Füzes Oszkár, Magyarország bukaresti nagykövete lesz, akinek mandátuma néhány hónap múlva véget ér. A szervezők biztosították a sajtót – és rajta keresztül a kalotaszegieket –, hogy a rendezvényen minden magyar találhat kedvére valót a sokszínű programpontok között: a kulturális rendezvények, sportesemények, gyerekprogramok mellett a népzene- és a néptánc, de a rockzene is fontos szerepet kap a 20 ezer eurós költségvetésű rendezvénysorozaton, amely minden kalotaszegi magyar ember rendezvénye kíván lenni, kortól és pártállástól függetlenül. A Kalotaszegi Magyar Napok ugyanis elsősorban a bánffyhunyadi magyar közösség megerősítését tűzte ki célul, és amennyiben ez az első rendezvény sikeres lesz, minden évben megszervezik. |
|
|
 |
 |
 |
[Napirenden] Őrizetbe vette a DNA Borboly Csabát |
Őrizetbe vette a korrupcióellenes ügyészség tegnap Borboly Csabát, a Hargita megyei tanács elnökét, akit hivatali visszaélés és okirat-hamisításra való felbujtás gyanúja miatt idézett be az ügyészség. A politikus felesége szerint férje reggel ötkor utazott Marosvásárhelyre a kihallgatásra, majd napközben értesítette, hogy őrizetbe veszik. A megyei tanács elnökét két útfelújítással kapcsolatban gyanúsították meg. Borboly Melinda szerint férje úgy ellenjegyzett munkatársai által már aláírt iratokat, hogy a kifizetési dokumentáció hiányos volt. A politikus felesége szerint férje később vette észre a rendellenességet, feljelentést tett az ügyészségen, amely ennek alapján indított nyomozást. Szintén tegnap mondott le szenátori mandátumáról Olosz Gergely, aki ellen per van folyamatban korrupció vádjával. Olosz arra hivatkozott, hogy az osztrák Schweighofer vitatott rétyi beruházása miatt lejárató hadjárat indult ellene és az RMDSZ ellen, ennek pedig véget akar vetni lemondásával. |
[Kult-Túra] Arab turné utáni Haydn-est |
Filharmonikusaink április 20. és 30. között az arab világ vendégeiként, igen távol voltak Kolozsvártól. A Bahreini Királyság fővárosában a Manamai Nemzeti Színházban léptek fel, ahol az arab zenekultúra reprezentatív műveiből játszottak Karl Sollak osztrák és Lubnan Baalbaki jelenleg Romániában élő libanoni származású karmesterek vezényletével. |
[Kult-Túra] A NAP IDÉZETE |
A szerelem nem racionális tervezgetés, átfogóan nagy, lélekmélyi és világméretű együtt-tervezés... Az eget keresi a két szerelmes, ahogy a gótika fölboltozta lelkét a végtelenbe, és benne az apró ember fölistenült a térbe. |
[Kult-Túra] TIFF: 190 film, 700 meghívott, több reklámszpot |
Nem egy, hanem mindjárt 20 reklámszpot készült az idei Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválra (TIFF), amely május 31-e és június 9-e között zajlik Kolozsváron: a 10 nap alatt 10 különböző szpotot láthat a közönség a vetítések előtt Luminiţa Gheorghiu szereplésével, minden nap egy-egy új részt a Cristi Puiu által készített sorozatból, amely a végére külön történetté áll össze. A másik 10 produkció, amelyekben szintén feltűnik A gyermek fekvése című film sztárja, a Főtéri vetítések előtt látható, ezeket is Cristi Puiu írta és rendezte – jelentették be a tizenkettedik TIFF szervezői tegnapi sajtótájékoztatójukon, ahol az is elhangzott: a szűkösebb költségvetés ellenére egyetlen népszerű szekcióról sem kívántak lemondani, összesen 190 filmet vetítenek, és 700 vendégre számítanak. |
[Vélemény] Malmőben minden változatlan |
Úgy döntöttem: idén kihagyom az Eurovíziós Dalfesztivál élő közvetítsét. Van abban egy adag szellemi mazochizmus, ahogy az utóbbi években hosszan tökmagoztam két-három estét a képernyő előtt, ám azért a néhány emlékezetes teljesítményért – és legalább annyi végzetesen bizarr erőlködésért – azt mondom: megérte. Most azonban bokros teendőim lévén fontosabbak, megelőlegeztem magamnak az élvezetet, és a svédországi Malmőben terítékre kerülő Dalfesztivál hivatalos honlapjáról gyönyörködtem végig az idei mezőnyt. |
|
|
|
 |
Legutóbbi hozzászólások |
 |
A legutóbbi öt hozzászólás. |
 |
-
Arnika: YESSS!
-
arnika: Eso utan koponyeg... negy ev alatt nem volt ido lepni? Szep lassan, egyenkent ki...
-
Bela: Szuper az ujsag cikk.En a Tokoz negyedben szulettem es csak a nagy szuloktol hal...
-
Iczig: nem igazan erdekel....
-
B.Gy: ezt érdemes minden kolozsvárinak elolvasnia:
Jeszenszky Géza...
|
 |
Kommentálható tartalmak |
 |
A legutóbbi öt kommentálható tartalom. |
 |
|
|
Szavazógép |
 |
Önt zavarta az Untold feszivál zaja?
|
Legolvasottabb tartalom |
 |
Az elmúlt 3 nap legolvasottabb tartalmai. |
 |
|
 |
Üzenőfal |
 |
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.
|
 |
Legutóbb regisztráltak |
 |
Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: ssandorr, kiseniko, Kszaniszlo, Cosmetic Plant, 64petrik. |
 |
|
Regisztrált tagok száma: 4093. |
On-line felhasználók |
 |
 |
Regisztrált: 0 |
 |
 |
Vendég: 682 |
 |
 |
Bejelentkezett felhasználók:
|
 |
|
 |
|
 |