 |
Archívum
|
|
|
|
 |
 |
 |
[Napirenden] Bukarest túlzónak tartja a magyar külügy reagálását |
A román külügyminisztérium „meglepődve és aggodalommal értesült” a Victor Ponta román miniszterelnök március 19-i kijelentéseivel kapcsolatos magyar álláspontról, amelyet túlzónak tart – derült ki a bukaresti külügyminisztérium honlapján, csütörtökön este közzétett dokumentumból. |
[Napirenden] Tisztújító kongresszust tart a PDL |
Rendkívüli tisztújító kongresszust tart szombaton a Demokrata Liberális Párt (PDL), amelynek elnöki székére három jelölt is igényt tart. Vasile Blaga jelenlegi pártelnök egy újabb mandátumra pályázik, miután tavaly májusban vette át a párt irányítását Emil Boctól. Blagának két hölgy kihívója lesz Elena Udrea és Monica Macovei személyében. |
[Napirenden] Meggyalázták a magyar koszorút |
Kolozsváron levették, majd rátapostak a Mátyás király szoborcsoport talapzatára elhelyezett és piros-fehér-zöld szalaggal átkötött kis koszorúra azon a szimpátia-tüntetésen, amelyen azzal a kovásznai román iskolás lánnyal szolidarizáltak, aki március 15-én piros-sárga-kék színű hajpánttal a hajában jelent meg az iskolában. |
[Kult-Túra] A NAP IDÉZETE |
Arra vonatkozólag, hogy a világ olyan, amilyen, senki részéről semmiféle panaszt nem vagyok hajlandó elfogadni. Nem kellett volna olyan készséggel hozzájárulni ahhoz, hogy így legyen, és nem kell olyan készséggel hozzájárulni ahhoz, hogy így is maradjon. |
[Kult-Túra] Dimény Áron filmes szerepekben: Citrom Bandi, Serafim és a többiek |
Dimény Áron színművész emlékezetes filmszerepeit elevenítették fel csütörtökön este, a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében, a Filmarcok című rendezvénysorozat harmadik találkozóján: az est folyamán a Sorstalanság (rendező: Koltai Lajos), a Mansfeld (Szilágyi Andor), az Europolis (Corneliu Gheorghiţă), A vizsga (Bergendy Péter) és a Valahol Palilulában (Silviu Purcărete) című filmekből vetítettek hosz-szabb-rövidebb részleteket. A meghívottal a rendezvénysorozat házigazdája, Visky András dramaturg, a színház művészeti aligazgatója beszélgetett – Citrom Bandiról, Serafimról és a többiekről. |
[Vélemény] Beszélni kellene a román és magyar történetírás érzékeny pontjairól |
A székelység története kézikönyv körüli vita hevében azt a kérdést igyekszünk körüljárni, hogy a történelemtanításban jelenleg használt, különböző típusú tankönyvek információi alapján milyen kép alakulhat ki egy magyar, és milyen egy román tanulóban a másik nemzetről, annak történelméről. Történészekkel – oktatókkal, kutatókkal – készített összeállításunkban választ keresünk többek közt arra, lehet-e úgy történelmet oktatni a mai didaktikai anyagok segítségével, hogy a többé-kevésbé tudatos félreértelmezés, a valamilyen irányban elfogult megközelítés helyett a szakmaiság és tudományosság kritériumai érvényesüljenek. |
|
|
|
 |
Legutóbbi hozzászólások |
 |
A legutóbbi öt hozzászólás. |
 |
-
Arnika: YESSS!
-
arnika: Eso utan koponyeg... negy ev alatt nem volt ido lepni? Szep lassan, egyenkent ki...
-
Bela: Szuper az ujsag cikk.En a Tokoz negyedben szulettem es csak a nagy szuloktol hal...
-
Iczig: nem igazan erdekel....
-
B.Gy: ezt érdemes minden kolozsvárinak elolvasnia:
Jeszenszky Géza...
|
 |
Kommentálható tartalmak |
 |
A legutóbbi öt kommentálható tartalom. |
 |
|
|
Szavazógép |
 |
Önt zavarta az Untold feszivál zaja?
|
Legolvasottabb tartalom |
 |
Az elmúlt 3 nap legolvasottabb tartalmai. |
 |
|
 |
Üzenőfal |
 |
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.
|
 |
Legutóbb regisztráltak |
 |
Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: ssandorr, kiseniko, Kszaniszlo, Cosmetic Plant, 64petrik. |
 |
|
Regisztrált tagok száma: 4093. |
On-line felhasználók |
 |
 |
Regisztrált: 0 |
 |
 |
Vendég: 2376 |
 |
 |
Bejelentkezett felhasználók:
|
 |
|
 |
|
 |