label_szabadsag
Magunkról | Kapcsolat | Munkatársak
Hu Ro En
Napirenden Kult-Túra Vélemény Körkép Sport Mozaik Hirdetés/Reklám Opera EU-világ Életmód Bulvár Művelődés Campus
Számítástechnika Gazdaság Állatbarát Egészségügy Riport Decibel Motorház Tudomány Totyogó Bonifácz Élő emlékezet Világjáró
Archívum

Cikkek [Újság]| Cikkek [Web]| Gyorshírek| Az Ön híre| 2007. november 5. előtt| Digitalizált archívum

« vissza

Főcikkek
2013. december 13.
Kolozs megye és környéke hívta le a legtöbb állami pénzt
A Kis- és Középvállalatok Kolozsvári Területi Hivatala (OTIMMC) tegnap ismertette a sajtóval az év eredményeit, így azt is, hogy mennyi pénzt sikerült lehívniuk a kormánypénzekből a régióhoz tartozó kis- és középvállalkozásoknak (KKV-k). Kiderült: a Kolozs, Bihar, Szatmár, Szilágy, Máramaros és Beszterce-Naszód megyét tömörítő északnyugati régió KKV-i a Gazdasági Minisztérium által országosan nyújtott össztámogatások – mintegy 86 millió lej – közel 30 százalékát szerezték meg. Mircea Miheştean, az OTIMMC igazgatója szerint a sikernek egyik magyarázata, hogy ebben a régióban kiemelkedő a vállalkozási kedv a pályakezdő fiatalok körében, akik első perctől önmaguk urai akarnak lenni, és nem akarnak alkalmazottként dolgozni. Összeállításunkban egy kolozsvári vállalkozót, de egy pályázatíró cég szakemberét is kikérdeztük arról, hogyan, miként kell pályázni, mire kell figyelni.

Cikkek [Újság]
[Napirenden] BIZAKODÁSSAL VÁRJA AZ MPP A TÁRGYALÁSOKAT AZ RMDSZ-SZEL
Bizakodással várja a Magyar Polgári Párt (MPP) az RMDSZ-szel folytatandó tárgyalásokat a magyar–magyar együttműködésről, amelynek nem csak az európai parlamenti választásokról kell szólnia – jelentette ki Biró Zsolt, az MPP elnöke. Biró Zsolt a csütörtöki székelyudvarhelyi sajtótájékoztatóját követően az MTI-nek elmondta: bízik benne, hogy mihamarabb sor kerül az RMDSZ-szel tervezett megbeszélésre.

[Napirenden] Antiszemitizmussal vádolják Lucian Bolcaşt
 Ellenőrizni kell, hogy igazak-e az Elie Wiesel Intézet vádjai Lucian Bolcaş állítólagos antiszemita kijelentéseivel kapcsolatban – jelentette ki tegnap Crin Antonescu. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szerint amennyiben bebizonyosodik, hogy mindez megfelel a valóságnak, az nagyon súlyos dolog lenne.

[Napirenden] Elévülhetetlen bűntett marad az emberölés
 Elévülhetetlen bűntett marad az emberölés – derült ki csütörtökön, miután az alkotmánybíróság szavazattöbbséggel elutasította a büntető törvénykönyv (Btk.) tavalyi módosítása ellen beterjesztett alkotmányossági óvást.

[Napirenden] Meggondolták magukat a liberálisok
A büntető törvénykönyv (Btk.) módosításának újratárgyalását kezdeményezi az egyik koalíciós erő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL), miután az Egyesült Államok és Románia uniós partnerei aggodalmukat fejezték ki a változtatások miatt – jelentette be csütörtökön a PNL elnöke, Crin Antonescu. A Legfelső Semmitő- és Ítélőszék tegnap keresetet nyújtott be az Alkotmánybírósághoz az ügyben.

[Napirenden] Kolozsvárra látogatott az új magyar nagykövet
 Tegnap Kolozsváron tett bemutatkozó látogatást Zákonyi Botond, Magyarország új bukaresti nagykövete. A diplomata a kolozsvári főkonzul, Magdó János és a nagykövetség főtitkára, András Pál kíséretében kereste fel a Kolozs megyei tanács székhelyét, ahol a testület elnökével, Horea Uioreanuval (PNL) és Vákár Istvánnal, a tanács RMDSZ-es alelnökével találkozott (képünk).

[Napirenden] Lemondott a kulturális miniszter
Lemondott a HIV-fertőzés megelőzésére fordított költségvetési pénzt sokalló Daniel Barbu kulturális miniszter, akinek távozását korábban pártjának elnöke kérte. Crin Antonescu, a volt minisztert jelölő Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szerdán kijelentette: a tárcavezetőnek le kell mondania nyilatkozata miatt.

[Kult-Túra] Pályázati felhívás Debüt-díjra
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya 2006 óta évente Debüt-díjat ítél oda a szakosztály első tudományos teljesítményét felmutató tagjának. A díj oklevélből és kutatásra fordítható összegből áll, és pályázat útján nyerhető el, amelynek tartalmaznia kell a pályázó szakmai életrajzát (tanulmányok, munkahely, teljesítmények).

[Kult-Túra] János vitéz a magyar operában
Kacsóh Pongrác zeneszerző születésének 140. évfordulóján, december 15-én, vasárnap délután 5 órától a János vitézt tűzte műsorra a Kolozsvári Magyar Opera.

[Kult-Túra] Karácsonyváró koncertek szombaton
Két karácsonyváró koncertre kerül sor városunkban szombat délután. Négy órától a Romániai Magyar Dalosszövetség és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület szervezi meg a kolozsvári iskolások karácsonyt váró énekkari hangversenyét a Báthory István Elméleti Líceum dísztermében. Délután 6 órától a Kolozsvári Református Kollégium énekkara tartja a Farkas utcai református templomban több évtizedes hagyományra visszatekintő karácsonyi koncertjét.

[Kult-Túra] Mozart-fesztivál: interaktív előadás gyermekek számára
A gyermekekre is gondoltak az idei Mozart-fesztivál szervezői, a Jelmezes dallam (Melodie costumată) című előadást december 7-én tekinthették meg az érdeklődők a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia dísztermében. A Ştefana Ţiţeica koncertpedagógus, a Müncheni Rádió Zenekarának hegedűművésze által rendezett produkcióban a Ion Creangă Általános Iskola és a Transylvania College diákjai, valamint a Zeneakadémia hallgatói léptek fel.

  « Első oldal    1   2   3   4   5    Utolsó oldal »  







Az Ön híre
Mihálik András könyvbemutatója
...
Hír feltöltéséhez kérjük, jelentkezzen be itt.
 Az összes ÖN híre  



Legutóbbi hozzászólások
A legutóbbi öt hozzászólás.
  • Arnika: YESSS!
  • arnika: Eso utan koponyeg... negy ev alatt nem volt ido lepni? Szep lassan, egyenkent ki...
  • Bela: Szuper az ujsag cikk.En a Tokoz negyedben szulettem es csak a nagy szuloktol hal...
  • Iczig: nem igazan erdekel....
  • B.Gy: ezt érdemes minden kolozsvárinak elolvasnia:
    Jeszenszky Géza...

Kommentálható tartalmak
A legutóbbi öt kommentálható tartalom.
Te is tudod a helyes válaszokat! Vagy vannak fejtörő kérdéseid?
Ingyenes, magyar nyelvű kvízverseny a Bulgakovban
VIDEÓ - Kolozsváron tartottak bemutatót a Sztánai Lovasok
FOTÓRIPORT - Ismét kvízverseny a Bulgakovban, ismét agymozgató kérdések…
VIDEÓINTERJÚ - 27. Tusványos: Melyik mértékű bérszakadék esetében már nem kecseg...
VIDEÓRIPORT - Lóháton, nomád stílusban Porolissum meghódítására
 Az összes kommentálható tartalom  

Szavazógép
Önt zavarta az Untold feszivál zaja?
Ittam két sört, betettem a füldögót, aludtam
Igen, nagyon hangos volt a zene
Nem zavart
Eddigi szavazatok száma:569
Korábbiak  

Legolvasottabb tartalom
Az elmúlt 3 nap legolvasottabb tartalmai.



Üzenőfal
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.

Reklámajánlat
Apróhirdetési díjszabások (letöltés)
Tarife pentru marea reclama (în varianta tipărită a ziarului) (letöltés)
Reklámdíjszabás - a nyomtatott újságban (letöltés)
Tarife la mica publicitate (varianta tiparita) (letöltés)
Politikai reklámdíjszabás (letöltés)
Reclama politica (letöltés)
Advertising prices (letöltés)

Legutóbb regisztráltak
Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: ssandorr, kiseniko, Kszaniszlo, Cosmetic Plant, 64petrik.
Regisztrált tagok száma: 4093.
 Regisztráció  

On-line felhasználók
Regisztrált: 0
Vendég: 1450
Bejelentkezett felhasználók:
Impresszum Adatvédelem Software development by Codespring. Web hosting by Codespring.
Támogatók:
Communitas Alapítvány Communitas Alapítvány
Hungarian Human Rights Foundation Magyar Emberi Jogok Alapítvány - Hungarian Human Rights Foundation (HHRF - New York).
Bethlen Gábor Alap Bethlen Gábor Alap