 |
Archívum
|
|
|
|
 |
 |
 |
[Napirenden] Kidobják az újságírókat a parlamentből? |
A két ház pénzügyi bizottsága szerdán eldöntötte: a sajtó képviselőit nem engedik be a 2013-as költségvetés megtárgyalására, hanem csak napi egy órán át lehetnek jelen a vitán: mind a reggeli, mind a délutáni ülésen 30-30 percig engedik be az újságírókat. A vita kimenetelét a képviselőház honlapján lehet csak követni. A szakbizottságok 24 igen, 11 ellenszavazattal és egy tartózkodással szavazták meg ezt a javaslatot. A sajtó jelenlétét korlátozó javaslatot Dan Radu Ruşanu, a képviselőház gazdasági szakbizottságának elnöke tette meg. |
[Napirenden] EB-jelentés: Ismét elégtelenre vizsgázott Románia |
Romániának többet kellene tennie igazságszolgáltatási rendszerének függetlensége érdekében – ez az egyik fő következtetése az Európai Bizottságnak (EB), amely tegnap ismertette az unió végrehajtó szerve által készített szokásos jelentést az igazságszolgáltatás helyzetéről. Kiderült az is, hogy hazánk egyelőre nem szabadul Brüsszel árgus tekintete elől, hiszen az év végén újabb jelentés várható. Az Európai Unió (EU) már 2007. január 1. óta kíséri figyelemmel a hazai igazságszolgáltatást. Victor Ponta miniszterelnök szerint vannak ténybeli tévedések is a jelentésben, és bírálta Brüsszelt, hogy nem működött együtt a kormánnyal a dokumentum elkészítésében. Az ellenzék szerint a mostani uniós értékelés tükrében Romániának tovább csökkentek az esélyei, hogy belátható időn belül csatlakozhasson a schengeni övezethez. |
[Napirenden] Előkészítő osztály óvodában és iskolában |
Az előkészítő osztály a kötelező oktatás része marad, ám ez megszervezhető az óvodában és az iskolában is – jelentette be tegnap Remus Pricopie oktatási miniszter. A szaktárca, a tanügyi szakszervezetek és a szülői szövetségeket tömörítő testület megegyezést írt alá arra vonatkozólag, hogy a 2013/2014-es tanévben mindkét oktatási intézményben helyet kaphat az előkészítő osztály. A tanrend és az oktatás tartalma azonban helyszíntől függetlenül ugyanaz marad, a tanerő pedig az elemi tagozatos oktatásra feljogosult személy lesz. Azok a gyerekek, akik augusztus 31-ig nem töltötték be a hatodik életévüket, csak akkor írathatók be előkészítő osztályba, ha iskolaérettnek találtatnak. A 6-7 év közötti gyerekeket az előkészítő osztályba kell beíratni, a hét évnél nagyobb gyerekeket pedig csak az első osztályba vehetik fel. |
[Kult-Túra] Erhardt Miklós néma tárlata Kolozsváron |
A reggae egyik legjelentősebb képviselője, Bob Marley zenéiből összekomponált dallamok fogadják hétfő óta a Brassai utca 5. szám alatti udvarba betérőket. Bob Marley azonban ezúttal nem juthat túl az első ütemeken, vallja a művész, a magyarországi Erhardt Miklós, a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem docense, aki ennek ellenére tovább tessékeli a látogatót, a kiállítótérbe, ahol másik két alkotását mutatja: a Seychelle-szigetek zászlaját, amelyben a magyar és a román zászló színei ötvöződnek, valamint egy videóinstallációt, amelyben pálcákon masíroznak körbe-körbe a tányérok. |
[Kult-Túra] Jóbarát: kötet a katolikus ifjúsági folyóiratról |
A két világháború (1925–1940) között a kolozsvári piarista gimnázium tanárai és diákjai által megjelentetett katolikus ifjúsági folyóiratról, a Jóbarátról szóló könyvet mutattak be kedden délután a Római Katolikus Nőszövetség székhelyén. A Bodó Márta által összeállított, monografikus tanulmánnyal kísért antológiában ifjúkori Dsida- és Reményik-verset is olvashatunk. A kötet a Verbum kiadónál jelent meg. Az eseményen közreműködött a Báthory-líceum kórusa (karnagy: Potyó István). |
[Kult-Túra] Ismét Leonce és Léna |
Február folyamán két alkalommal, elsején és 20-án este 8 órától tűzte műsorra a Kolozsvári Állami Magyar Színház Büchner Leonce és Léna című előadást. A 2010-ben Tompa Gábor rendezésében bemutatott szatírajáték időközben számos turnén és fesztiválon vett részt. 2011 márciusában Budapesten és Szatmáron, majd a Pécsi Országos Színházi Találkozón, valamint a bukaresti Országos Színházi Fesztiválon vett részt a kolozsvári társulat ezzel a produkcióval. 2012-ben Szarajevóban, a MESS színházi fesztiválon, majd a 13. Bogotai Színházi Fesztiválon is nagy sikernek örvendett Tompa rendezése. Az előadást három UNITER-díjra (köztük a Legjobb előadás díjára) jelölték, Viola Gábor el is nyerte a Legjobb férfi mellékszereplőnek járó elismerést. Az előadás jelmezeiért a magyar Színikritikusok Céhe díjára jelölték Carmencita Brojboiu jelmeztervezőt. |
[Kult-Túra] A NAP IDÉZETE |
A szervezés az, amit azelőtt csinálsz, mielőtt csinálni kezdesz valamit, hogy amikor csinálod, ne zavarodj össze. |
|
|
|
 |
Legutóbbi hozzászólások |
 |
A legutóbbi öt hozzászólás. |
 |
-
Arnika: YESSS!
-
arnika: Eso utan koponyeg... negy ev alatt nem volt ido lepni? Szep lassan, egyenkent ki...
-
Bela: Szuper az ujsag cikk.En a Tokoz negyedben szulettem es csak a nagy szuloktol hal...
-
Iczig: nem igazan erdekel....
-
B.Gy: ezt érdemes minden kolozsvárinak elolvasnia:
Jeszenszky Géza...
|
 |
Kommentálható tartalmak |
 |
A legutóbbi öt kommentálható tartalom. |
 |
|
|
Szavazógép |
 |
Önt zavarta az Untold feszivál zaja?
|
Legolvasottabb tartalom |
 |
Az elmúlt 3 nap legolvasottabb tartalmai. |
 |
|
 |
Üzenőfal |
 |
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.
|
 |
Legutóbb regisztráltak |
 |
Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: ssandorr, kiseniko, Kszaniszlo, Cosmetic Plant, 64petrik. |
 |
|
Regisztrált tagok száma: 4093. |
On-line felhasználók |
 |
 |
Regisztrált: 0 |
 |
 |
Vendég: 2337 |
 |
 |
Bejelentkezett felhasználók:
|
 |
|
 |
|
 |