 |
Archívum
|
|
|
 |
 |
2012. október 15. |
 |
Ünnepélyes stadionavatás és gólzápor Kalotaszentkirályon |
Vasárnap reggel ünnepélyes keretek között avatták fel a kalotaszentkirályi labdarúgópályát. Az esemény díszmeghívottjai a bajnokcsapat Kolozsvári CFR 1907 és a III. ligás Kolozsvári Egészség volt. A stadionavatás szalagátvágással kezdődött: a helyi polgármester, Póka András György, a vasutasok elnöke, Iuliu Mureşan és Ioan Andone, a CFR edzője vett részt a ceremónián. Az eseményre közel 2000-en voltak kíváncsiak, sokan közülük Kolozsvárról érkeztek a községbe. A lelátókon Máté András Levente, Kolozs megyei RMDSZ-képviselő és Vákár István, a megyei tanács alelnöke is helyet foglalt. Az avatóünnepség két, egyenként 45 perces barátságos mérkőzéssel folytatódott. A CFR játékosai az első félidőt az Egészség FC ellen játszották, a másodikat a Kalotaszentkirályi Akarat FC ellen. A mérkőzés első gólját az Egészség lőtte a vasutasoknál korábban megfordult Andrei Boroştean révén, a végeredmény végül 4–1 lett a bajnokcsapat javára. |
|
|
 |
 |
 |
[Napirenden] Ponta elítéli a CNCD elnökének bántalmazását |
Victor Ponta kormányfő tegnap sajtóközleményben ítélte el az erőszakos megnyilvánulásokat, amelyek Asztalos Csabát, az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) elnökét érték, miután szót emelt a bukaresti Steaua futballklub vezetőinek és szurkolóinak idegengyűlölő magatartása ellen. Asztalost – a rendőrségen tett feljelentése szerint – szerdán négy férfi bántalmazta Bukarest belvárosában. Ezt megelőzően Gigi Becali, a Steaua szponzora és Dumitru Dragomir, a labdarúgóliga elnöke visszautasította a rasszizmus vádját, és Asztalos leváltását sürgették. A CNCD elnöke a Steaua szurkolóinak romaellenes megnyilvánulásait és Mihai Stoica ügyvezető igazgató idegengyűlölőnek minősülő gesztusát sérelmezte. Stoica a kolozsvári CFR 1907 elleni, október 7-i rangadó után tüntetően egy román zászlót szúrt le a legyőzött vendégcsapat kapujába. |
[Kult-Túra] Kiosztották a könyvszakma Békedíját |
Liao Ji-vu (Liao Yiwu) emigrációba kényszerült kínai ellenzéki író kapta a Német Könyvkiadók és Könyvkereskedők Egyesülésének Békedíját, a tekintélyes elismerést vasárnap adták át a Frankfurti Könyvvásáron. |
[Kult-Túra] Marcel Iureş filmről, színházról |
Amennyire reménytelennek tartja a romániai filmgyártást, annyira biztos a hazai színházművészet nagyszerűségében, sikereiben Marcel Iureş színművész – derült ki azon a sajtótájékoztatón, amely tegnap délben, a negyedik Comedy Cluj Vígjátékfilmek Nemzetközi Fesztiválja keretében zajlott Kolozsváron. – Ha egy román film öt év alatt 100 ezer eurót hoz a konyhára, az már sikeresnek számít. Lássuk be, világviszonylatban csak egy kis család vagyunk, a megfelelő finanszírozás és ösztönzés hiányában pedig nagyon lassan haladhatunk előre – hangsúlyozta Iureş, aki az elmúlt néhány évben többek között Radu Gabrea Vörös kesztyűk (Mănuşi roşii) és Gruber utazása (Călătoria lui Gruber), Lucian Georgescu Fantomapa (Tatăl fantomă), valamint Silviu Purcărete Valahol Palilulán (Undeva la Palilula) című filmjében játszott. |
[Kult-Túra] Belga győzelem az Anim’est-en |
Emma De Swaef és Marc James Roels Oh Willy című belga alkotása nyerte el az idei Anim’est Nemzetközi Animációs Filmfesztivál nagydíját. A bukaresti Patria moziban szombat este tartott gálán Emma De Swaef vette át a kitüntetést, aki nem először látogatott el a szemlére: két évvel ezelőtt járt már a fővárosban, akkor a diákfilmes szekció zsűrijének különdíjával jutalmazták. |
[Kult-Túra] A NAP IDÉZETE |
Aki a világba mélyen belelátott, nyilván kitalálja, mennyi bölcsesség is rejlik abban, hogy az emberek felszínesek. Önfenntartási ösztönük tanítja őket, hogy legyenek illékonyak, könnyűek és hamisak. |
[Vélemény] Budapest és Bukarest IMF-politikája |
Ilie Şerbănescu makrogazdasági szakértő Románia–Magyarország: egy elvesztett meccs címmel közölt összehasonlító elemzést a Business24.ro román üzleti portálon arról, hogyan viszonyult Románia és Magyarország a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelezési feltételeihez. |
|
|
|
 |
Legutóbbi hozzászólások |
 |
A legutóbbi öt hozzászólás. |
 |
-
Arnika: YESSS!
-
arnika: Eso utan koponyeg... negy ev alatt nem volt ido lepni? Szep lassan, egyenkent ki...
-
Bela: Szuper az ujsag cikk.En a Tokoz negyedben szulettem es csak a nagy szuloktol hal...
-
Iczig: nem igazan erdekel....
-
B.Gy: ezt érdemes minden kolozsvárinak elolvasnia:
Jeszenszky Géza...
|
 |
Kommentálható tartalmak |
 |
A legutóbbi öt kommentálható tartalom. |
 |
|
|
Szavazógép |
 |
Önt zavarta az Untold feszivál zaja?
|
Legolvasottabb tartalom |
 |
Az elmúlt 3 nap legolvasottabb tartalmai. |
 |
|
 |
Üzenőfal |
 |
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.
|
 |
Legutóbb regisztráltak |
 |
Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: ssandorr, kiseniko, Kszaniszlo, Cosmetic Plant, 64petrik. |
 |
|
Regisztrált tagok száma: 4093. |
On-line felhasználók |
 |
 |
Regisztrált: 0 |
 |
 |
Vendég: 2331 |
 |
 |
Bejelentkezett felhasználók:
|
 |
|
 |
|
 |