 |
Archívum
|
|
|
 |
 |
2012. február 20. |
 |
Jótékonysági bál Szamosújváron a szórványkollégiumért |
A hagyományosan február közepén megrendezésre kerülő szamosújvári farsangi bált a Téka Alapítvány kezdeményezte 5 éve: ez egyrészt a helyi magyar közösségnek jelent szórakozási lehetőséget, másrészt a 2000-től működő szórványkollégium számára alkalom a támogatásgyűjtésre. Az eddigi évek tapasztalata, hogy a szamosújváriak nemcsak szép számban jönnek el a bálra, hanem szívesen vásárolnak tombolákat is, hiszen ennek az árát a bentlakás működési költségeire fordítják a szervezők. Idén 217-en vettek részt a bálon, 3180 lejjel támogatva a kollégium működését, emellett azonban névtelen adományokat is felajánlottak, az önzetlen segítséget külön köszönik a szervezők. A hétvégi farsangi bálon még külön elismerésben részesítették azokat – magánszemélyeket, intézményeket, cégeket –, akik kiemelten hozzájárulták a szórványkollégium működésének támogatásához: ez alkalommal kiosztották a Téka-díjat és Oklevelet, továbbá a Téka Elismerő Oklevelet is. |
|
|
 |
 |
 |
[Napirenden] Kétszeres robbanás Máramarosszigeten |
Szombatról vasárnapra virradóan kétszeres robbanás történt egy máramarosszigeti szórakozóhelynek az épületében, amelyet feltehetőleg az utcai gázvezetékből beszivárgott földgáz okozott. Az első robbanás akkor történt, amikor az Eufobia nevű szórakozóhely női mosdójában egy lány cigarettára gyújtott. Ebben a robbanásban heten sérültek meg, valamennyien 16 és 23 év közötti lányok. Hat lány sérülései súlyosak, esetükben első-, másod-, és harmadfokú égési sebeket diagnosztizáltak. Őket vasárnap reggel katonai repülővel szállították Bukarestbe az égési sérülések kezelésére szakosodott sürgősségi kórházba. |
[Kult-Túra] „Vállalja önmagát, művészete ettől igazán mély, bensőséges, izgalmas és egyedi” |
– A figuratív és az absztrakt, a pasztell, az akril és az olaj kézfogásának és békés egymás mellett élésének lehetünk szemtanúi, olyan pillanatvallomásoknak, amelyek betekintést nyújtanak Lukács Solymossy Éva legújabb alkotói periódusának sajátosságaiba – magyarázta Németh Júlia műkritikus pénteken délután a Barabás Miklós Céh (BMC) Farkas utcai galériájában, a Désen élő Lukács Solymossy Éva festészeti kiállításának megnyitóján. A BMC alelnökének méltatása mellett Ioan Horvath Bugnariu grafikus, egyetemi tanár, a Romániai Képzőművészek Szövetsége kolozsvári fiókjának elnöke és Teodor Botiş festőművész, egyetemi tanár szavait hallgathatták meg a szép számban egybegyűltek. |
[Kult-Túra] Fliegauf: „büszke magyar vagyok” |
A munkáját segítő embereket méltatta Fliegauf Benedek, a Csak a szél című film rendezője szombaton Berlinben, miután alkotása elnyerte a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének nagydíját, az Ezüst Medvét. Mint mondta, „büszke magyar”, ezt azonban nem könnyű megélni. Az olyan estéken viszont, amikor magyar film nyeri el a világ egyik legrangosabb filmszemléjén a zsűri nagydíját, mégis „lehet büszke magyarnak lenni”, hangsúlyozta. A tegnap este zárolt Berlinalén a legjobb filmnek járó Arany Medvét Vittorio és Paolo Taviani olasz rendezők Cesare deve morire (Caesarnak meg kell halnia) című produkciója kapta. |
[Vélemény] Nyelvek az Európai Unióban |
Lettországban február 18-án népszavazást rendeztek az orosz nyelv hivatalos második nyelvvé tételéről. A leadott voksok 95 százalékának feldolgozottsága alapján a szavazók háromnegyede elutasította, hogy az orosz a balti ország második hivatalos nyelve legyen. A választási bizottság által közölt adatok szerint magas volt a részvétel, a több mint 1,5 millió választásra jogosult 69 százaléka adta le voksát. |
[Vélemény] Svédország: újabb szavazás az euró bevezetéséről? |
Noha Svédország rendre megerősítette, hogy nem kívánja bevezetni az eurót, az Európai Unió (EU) fiskális paktumához való csatlakozással heves belpolitikai vita alakult ki egy esetleges belépésről szóló népszavazással kapcsolatban – közölte pénteki összeállításában a Russia Today (RT) című orosz hírportál. |
[Körkép] Félistenek az Apáczaiban |
Nehezen gyűltek össze a résztvevők, de végül igen jó hangulatúra sikeredett az Apáczai-líceum idei tanár–szülő farsangja, amelynek témája a görög és a római mitológia volt. A líceum dísztermét pénteken este ellepték a Zeuszok, Aphroditék, Napistenek és -istennők, egyéb mitológiai lények, s bár jelmezverseny nem volt, néhány igazi remekművet is láthattunk. |
|
|
|
 |
Legutóbbi hozzászólások |
 |
A legutóbbi öt hozzászólás. |
 |
-
Arnika: YESSS!
-
arnika: Eso utan koponyeg... negy ev alatt nem volt ido lepni? Szep lassan, egyenkent ki...
-
Bela: Szuper az ujsag cikk.En a Tokoz negyedben szulettem es csak a nagy szuloktol hal...
-
Iczig: nem igazan erdekel....
-
B.Gy: ezt érdemes minden kolozsvárinak elolvasnia:
Jeszenszky Géza...
|
 |
Kommentálható tartalmak |
 |
A legutóbbi öt kommentálható tartalom. |
 |
|
|
Szavazógép |
 |
Önt zavarta az Untold feszivál zaja?
|
Legolvasottabb tartalom |
 |
Az elmúlt 3 nap legolvasottabb tartalmai. |
 |
|
 |
Üzenőfal |
 |
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.
|
 |
Legutóbb regisztráltak |
 |
Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: ssandorr, kiseniko, Kszaniszlo, Cosmetic Plant, 64petrik. |
 |
|
Regisztrált tagok száma: 4093. |
On-line felhasználók |
 |
 |
Regisztrált: 0 |
 |
 |
Vendég: 1769 |
 |
 |
Bejelentkezett felhasználók:
|
 |
|
 |
|
 |