 |
Archívum
|
|
|
 |
 |
2011. július 14. |
 |
Példátlan lehetőség a történelem dokumentált tanulmányozására |
Gyulafehérváron került sor tegnap annak az együttműködési szerződésnek az aláírására, amely a Kárpát-medencében példátlan, és amelynek értelmében a Magyar Országos Levéltár, valamint a Román Nemzeti Levéltár kinyilvánítja azon szándékát, hogy az elkövetkező években kiemelt közös programnak tekinti az 1918–1919-ig keletkezett romániai, illetve magyarországi közlevéltárakban őrzött, Erdélyre vonatkozó levéltári fondok, állagok és sorozatok feltárását és megjelentetését, valamint azok hozzáférhetővé tételét a tudományos kutatás számára. A munkaterv 2012. január 1-jétől kezdődik, a kéziratoknak legkésőbb 2013. június 30-ig kell elkészülniük, és minden erdélyi megye levéltárban őrzött anyaga önálló kötetben jelenik meg, amely tartalmazza az iratok megnevezését, megjelenésének idejét és hozzáférhetőségüket. Az egyezmény célja a hozzáférhetőség megteremtése volt és lesz, aminek alapján a történelem értelmezése a szakemberekre hárul. |
|
|
 |
 |
 |
[Napirenden] Vizsgáztak a tanárok |
38 ezernél többen iratkoztak be az idei tanári versenyvizsgára országszerte, ebből 4200-an frissen diplomázott pedagógusok. A legtöbben óvónői, tanítói állást pályázták meg, de népszerű volt a román és angol nyelvtanári, illetve testnevelő és matematika tanári állás is. Ugyanakkor sokan jelentkeztek a pszicho-pedagógia, történelem, földrajz, francia nyelv és irodalom, ortodox vallástanári és biológia tantárgyak oktatására. |
[Napirenden] Sikeres időszak után távozik Bernard Houliat |
A francia nemzeti ünnep közeledtével idén is ünnepelni hívták barátaikat, együttműködő partnereiket a kolozsvári Francia Kulturális Központ munkatársai: az intézmény udvarán, fogadással egybekötött szerda délutáni eseményen Bernard Houliat igazgató köszöntötte az egybegyűlteket, aki az elmúlt öt év megvalósításait, sikereit összegezte. Az igazgatónak augusztus 31-én jár le megbízatása, s mint mondta, boldogan távozik, hiszen sikerült nagyszerű dolgokat véghezvinniük az elmúlt időszakban: a Nagyon Rövid Filmek Nemzetközi Fesztiváljának koordinálása, a La Stravaganza barokk zenei fesztivál társszervezése és a belga Ausonia kamarazene-együttes vendégül látása csak néhány ezek közül. Henri Paul, Franciaország bukaresti nagykövetének üdvözletét Pascal Fesneaut kolozsvári tiszteletbeli konzul olvasta fel. |
[Kult-Túra] Elkezdődött a Koinónia Tábor |
Tegnap, szerdán este kezdődött el a Hidegszamos völgyében, a Genezius Társaság által szervezett, immár XX. kiadást számláló Koinónia Tábor. A több mint száz erdélyi és magyarországi bejelentkezőt regisztrált rendezvényen főként gyerekes családok vesznek részt, akik számára a szervezők párhuzamos felnőtt- és gyermekprogramokat állítottak össze. A tábor idei felvetéseiben a város problematikáját tűzte célul megközelíteni, úgymint élhetőség, modernitás, városi közösségek, közösségi hálózatok, urbanitás, ökológia, városmisszió és centrum-periféria kérdések. |
[Kult-Túra] Mit olvas idén nyáron... |
Új felfedezésnek örülnek mindketten: Balázs Ferenc Bejárom a kerek világot című útikönyvét kölcsönkapták, egy hangoskönyv elkészítése után, ezen osztoznak most ketten, hol egyik olvassa, hol másik, kinek mikor jut rá ideje. Vannak visszatérő olvasmányok, és vannak „szívszerelmek”, például Krúdy Szindbádja. Ebből is szívesen készítene hangoskönyvet Bogdán Zsolt, ha valaki „ráharapna” az ötletre. Persze, megkérdeztem Farkast is, Zsolték tizenegy éves fiát, mit olvas szívesen, annál is inkább, mert épp egy könyvbe merülve találtam, amikor megjelentem náluk. Naná, hogy kalandregény volt. |
[Kult-Túra] A NAP IDÉZETE |
Az öregkor hasonlít a hegymászáshoz. Minél magasabbra hágsz, annál fáradtabb vagy, nehezebben kapsz levegőt. De sokkal jobban átlátod a dolgokat. |
[Vélemény] Külföldi szavazás |
Újabb reformötlettel állt elő a Demokrata Liberális Párt (PDL), amely a választási rendszert próbálja méltányosabbá tenni. Nem a sokat vitatott egyfordulós, arányos rendszer hibáinak kijavításáról van szó egyelőre, hanem a külföldön élő román állampolgárok levélben történő szavazásáról. A fő kormánypárt lehetőségként kínálná fel a postai úton történő voksolást a hagyományos, személyes jelenlétet igénylő szavazás mellett. |
[Vélemény] Megbékélést, nemcsak önmagunkkal! |
Surján László EP-képviselő kezdeményezésére alakult meg a Megbékélési Mozgalom elnevezésű civil szervezkedés, amelynek célja a Kárpát-medencében élők összefogásának erősítése, fátylat borítva a múlt okozta sebekre, és az alapokmányba, a Megbékélési Chartaba foglalt elvek szerint az együttélő nemzetiségek kölcsönös megbecsülését terjeszteni. |
|
|
|
 |
Legutóbbi hozzászólások |
 |
A legutóbbi öt hozzászólás. |
 |
-
Arnika: YESSS!
-
arnika: Eso utan koponyeg... negy ev alatt nem volt ido lepni? Szep lassan, egyenkent ki...
-
Bela: Szuper az ujsag cikk.En a Tokoz negyedben szulettem es csak a nagy szuloktol hal...
-
Iczig: nem igazan erdekel....
-
B.Gy: ezt érdemes minden kolozsvárinak elolvasnia:
Jeszenszky Géza...
|
 |
Kommentálható tartalmak |
 |
A legutóbbi öt kommentálható tartalom. |
 |
|
|
Szavazógép |
 |
Önt zavarta az Untold feszivál zaja?
|
Legolvasottabb tartalom |
 |
Az elmúlt 3 nap legolvasottabb tartalmai. |
 |
|
 |
Üzenőfal |
 |
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.
|
 |
Legutóbb regisztráltak |
 |
Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: ssandorr, kiseniko, Kszaniszlo, Cosmetic Plant, 64petrik. |
 |
|
Regisztrált tagok száma: 4093. |
On-line felhasználók |
 |
 |
Regisztrált: 0 |
 |
 |
Vendég: 1397 |
 |
 |
Bejelentkezett felhasználók:
|
 |
|
 |
|
 |