 |
Archívum
|
|
|
|
 |
 |
 |
[Napirenden] Munkahelyek milliói létesülhetnek |
Az Európai Unióban akár 6 millió új munkahely is létrejöhet 2020-ig, ha az unió 20 százalékról 30 százalékra változtatja az üvegházgázok kibocsátásának csökkentésére vonatkozó célját – mutatta ki egy nemzetközi kutatócsoport, amelynek vezetői tegnap Budapesten mutatták be a német külügyminisztérium megbízásából végzett vizsgálat eredményeit. |
[Napirenden] Severin magára maradt, de nem mond le |
Össztűz zúdult a korrupciós botrányba keveredett Adrian Severin szociáldemokrata európai parlamenti képviselőre, akinek a lemondását az európai szocialisták mellett saját pártja is kéri, ennek ellenére Severin nem hajlandó lemondani mandátumáról, és azt állítja továbbra is, hogy ártatlan. |
[Kult-Túra] Ruins True – újra Kolozsváron |
Március 24-én, csütörtök este 8 órától kerül sor a Ruins True című, Samuel Beckett művei szellemében készült kollektív táncszínházi előadásra a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiójában. A San Diego-i Sushi Center for the Urban Arts és a Kolozsvári Állami Magyar Színház koprodukciójának rendezője Tompa Gábor, és olyan jól ismert táncművészek lépnek fel benne, mint: Liam Clancy, Jess Humphrey, Yolande Snaith. Díszlettervező: Ian Wallace, jelmezek: Jaymee Ngernwichit, zene: Shahrokh Yadegari. |
[Kult-Túra] Tűzmadár és Galántai táncok |
Március 18-i műsorával nem valószínű, hogy a filharmónia tudatosan figyelt volna fel Kodály Zoltán (1967. március 6.) és Igor Sztravinszkij (1971. április 6.) halálozási évfordulójára, a Theo Wolters (Hollandia) vezényelte zenekar azonban a Galántai táncok és A tűzmadár-szvit magas színvonalú, élményekben gazdag interpretációjával a péntek esti hangversenyt az emlékezés ünnepévé avatta. |
[Vélemény] Ellenzéki magyarellenesség |
Előkerült ismét a magyar kártya. A Szociál-Liberális Szövetség (USL) tudatosan arra hajt néhány hete, hogy egyrészt magyarellenességgel növelje saját népszerűségét, másrészt kibírhatatlanná tegye a kormányra és Traian Băsescura a közvélemény irányából érkező nyomást. A kabinet amúgy sem áll jól önbizalommal, így „a magyarbarát, a hazafiatlan és áruló” kép megkonstruálása lehetne az az „aranygolyó”, amely megadhatná a kegyelemdöfést a kormánynak és Băsescunak most, amikor a gazdasági válság miatt a lakosság jelentős része elégedetlen. Így kalkulál az ellenzék, amelynek számításai, ha nem is etikusak és felelősek, logikusak. Kapóra jött az ellenzéknek, hogy ismét „felfedezett” egy hírhedt eszement székelyt. Az ellenzéki pártokat és az őket támogató televíziókat cseppet sem érdekelte, hogy március 15-én egymillió romániai magyar ünnepelt méltóságteljesen, adódott egy eset, amit a politikai célok szolgálatába lehetett állítani. |
|
|
|
 |
Legutóbbi hozzászólások |
 |
A legutóbbi öt hozzászólás. |
 |
-
Arnika: YESSS!
-
arnika: Eso utan koponyeg... negy ev alatt nem volt ido lepni? Szep lassan, egyenkent ki...
-
Bela: Szuper az ujsag cikk.En a Tokoz negyedben szulettem es csak a nagy szuloktol hal...
-
Iczig: nem igazan erdekel....
-
B.Gy: ezt érdemes minden kolozsvárinak elolvasnia:
Jeszenszky Géza...
|
 |
Kommentálható tartalmak |
 |
A legutóbbi öt kommentálható tartalom. |
 |
|
|
Szavazógép |
 |
Önt zavarta az Untold feszivál zaja?
|
Legolvasottabb tartalom |
 |
Az elmúlt 3 nap legolvasottabb tartalmai. |
 |
|
 |
Üzenőfal |
 |
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.
|
 |
Legutóbb regisztráltak |
 |
Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: ssandorr, kiseniko, Kszaniszlo, Cosmetic Plant, 64petrik. |
 |
|
Regisztrált tagok száma: 4093. |
On-line felhasználók |
 |
 |
Regisztrált: 0 |
 |
 |
Vendég: 1471 |
 |
 |
Bejelentkezett felhasználók:
|
 |
|
 |
|
 |