 |
Archívum
|
|
|
|
 |
 |
 |
[Napirenden] Eltemették Emil Boc édesapját |
A Kolozs megyei Havasreketye községben tegnap örök nyugovóra helyezték Ioan Bocot, Románia miniszterelnökének édesapját. Amint arról beszámoltunk, a 87 éves falusi férfi december 27-én agyvérzésben hunyt el a Kolozsvári Rehabilitációs Kórházban. |
[Kult-Túra] Szórakoztató komolyzene |
Karácsonyra készülődve, s talán egy kicsit a szilveszteri hangulatot is megelőlegezve hangzott el a filharmonikusok december 21-i hangversenye, Thomas Herzog (Svájc) karmester vezényletével. Az ünnepi koncerten többnyire olyan egytételes örökzöldek hangzottak el, amelyek „megértéséhez” valójában nem is szükséges különösebb zenei szaktudás, hisz a javarészt táncokból álló zenei gyöngyszemeket a közönség bármikor szívesen hallgatja, mert egyszerűen szépek. Az ilyen szórakoztató jellegű műsorok iránt külföldön már évek óta, és most már idehaza is egyre nagyobb az érdeklődés, mivel a közönség könnyebben hangolódik rá egy olyan „tarka” műsorra, mint amilyen a múlt heti „miniatűr” remekművekből álló program volt. |
[Kult-Túra] Barni és testvérei (ismét) akcióban |
Ami a mesében megtörténik, az akár a valóságban is megeshet és fordítva: mindazok az események, amelyek nap mint nap zajlanak körülöttünk, velünk, akár egy-egy jó mesévé is összeállhatnak. |
[Kult-Túra] Domingo-énekverseny Pekingben |
Mérföldkőnek tartják a szervezők a Plácido Domingo alapította nemzetközi énekverseny, az Operalia jövő évi kiadását, amelynek döntőjét Pekingben rendezik június 4-e és 10-e között a Madárfészeknek becézett impozáns Nemzeti Előadóművészeti Központban. |
[Kult-Túra] A NAP IDÉZETE |
Önök nem fogják elhinni nekem, de létezik élőlényeknek olyan társadalma, közössége, ahol valóban a legjobbak irányítanak. Sajnos, ezt manapság egyelőre csak a páviánoknál tapasztalhatjuk. |
[Kult-Túra] Meséskönyvek kicsiknek, nagyoknak |
Az év vége felé három kolozsvári írónak jelent meg meséskönyve a Koinónia Kiadónál: Berszán István Angyalok meséi, Demény Péter Hóbucka Hugó a mókusoknál és Zágoni Balázs Barniék tele című kötete látott napvilágot az elmúlt időszakban, s a karácsonyfa alá is sok helyen került ezek valamelyike. |
[Vélemény] Évzáró kérdés újév előtt: miért?? |
Rövidesen 2011 utolsó óráiban járunk. Ebben az időközben valószínűleg születésünk napjánál is jóval hangsúlyosabban érezzük, hogy a párkák orsója, időszámításunk mutatója ismét fordult egyet. Ezek azok az órák, amikor szinte önkéntelenül is összegzünk, mérlegelünk, és jobb esetben néhány következtetést is elkönyvelünk a gondolati erőpróba eredményeként. Nem tudom, mások is így vannak-e ezzel, de ilyenkor újra és újra rádöbbenek arra, hogy az idő egyéni megtapasztalása valóban meglehetősen relatív: a 365 napból álló esztendő hosszúnak tűnik ugyanis, ha konkrét történéseket próbálunk felidézni, de annál rövidebbnek, ha saját mérföldköveink megalapozására, céljaink, vágyaink megvalósítási stádiumára gondolunk. |
|
|
|
 |
Legutóbbi hozzászólások |
 |
A legutóbbi öt hozzászólás. |
 |
-
Arnika: YESSS!
-
arnika: Eso utan koponyeg... negy ev alatt nem volt ido lepni? Szep lassan, egyenkent ki...
-
Bela: Szuper az ujsag cikk.En a Tokoz negyedben szulettem es csak a nagy szuloktol hal...
-
Iczig: nem igazan erdekel....
-
B.Gy: ezt érdemes minden kolozsvárinak elolvasnia:
Jeszenszky Géza...
|
 |
Kommentálható tartalmak |
 |
A legutóbbi öt kommentálható tartalom. |
 |
|
|
Szavazógép |
 |
Önt zavarta az Untold feszivál zaja?
|
Legolvasottabb tartalom |
 |
Az elmúlt 3 nap legolvasottabb tartalmai. |
 |
|
 |
Üzenőfal |
 |
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.
|
 |
Legutóbb regisztráltak |
 |
Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: ssandorr, kiseniko, Kszaniszlo, Cosmetic Plant, 64petrik. |
 |
|
Regisztrált tagok száma: 4093. |
On-line felhasználók |
 |
 |
Regisztrált: 0 |
 |
 |
Vendég: 2212 |
 |
 |
Bejelentkezett felhasználók:
|
 |
|
 |
|
 |