 |
Archívum
|
|
|
 |
 |
2011. december 14. |
 |
Szabadságukat is kockáztatják, akik a tűzzel játszanak |
Bár a polgármesteri hivatal sajtóosztálya nem tudta megválaszolni, hogy mikortól és hol árusíthatók törvényes keretek között Kolozsváron a petárdák és egyéb pirotechnikai eszközök, a városháza mégis óvatosságra intett tegnapi közleményében: a helyi rendőrség kereskedelemmel, valamint közrenddel és közbiztonsággal foglalkozó osztályai szigorúan ellenőrzik az elkövetkező napokban a pirotechnikai eszközök árusítását és használatát. Akik illegálisan forgalmazzák, vagy az előírásoknak nem megfelelően használják a testi épséget kockáztató, illetve tűzeseteket is előidézhető eszközöket, jókora büntetésekre számíthatnak: a kihágásokat 3–6 ezer lejes pénzbírsággal, valamint három hónaptól egy évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik. A polgármesteri hivatal részletesen behatárolja, milyen tiltásokat kell figyelembe vennünk a karácsonyi, valamint – a „csúcsidény” miatt – a szilveszteri időszakban. |
|
|
 |
 |
 |
[Riport] FOTÓRIPORT – Visszavágtak az oroszok |
Hétpontos vereséggel (75:82) fejezte be idei pályafutását a férfi kosárlabda EuroChallenge Kupában a Kolozsvári U Mobitelco BT, habár néhány hete Oroszországban megverte a Jenyiszej Krasznojraszk együttesét. (7) |
[Napirenden] Elena Băsescu Ceauşescu asszony? |
Bár több mint húsz év telt el a Ceauşescu-házaspár nevével fémjelzett rendszer óta, a diktátor és neje szelleme továbbra is kísért. Jerzy Buzek, az Európai Parlament (EP) elnöke véletlenül Elena Băsescu európai parlamenti képviselőt Ceauşescu asszonynak szólította meg a testület ülésén. A nevek szerencsétlen összekeveredésére az államfő lányának egyik hozzászólása kapcsán került sor. |
[Napirenden] Milliós zavarokkal küszködő „vasútbáró” |
Másfélmillió euró vagyonelkobzást javasolt Alexandru Noapteş esetében a Bukaresti Ítélőtábla mellett működő vagyonvizsgáló bizottság, amely az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) vizsgálata alapján foglalt állást a Román Államvasutak (CFR) utasszállító részlegének egykori igazgatója ügyében. |
[Napirenden] Tárgyalnak, de nem szavaznak Schengenről |
Újra tárgyal ma az Európai Unió (EU) bel- és igazságügy minisztereinek tanácsa Románia és Bulgária Schengen-csatlakozásáról, de nem bocsátja szavazás alá a kérdést – nyilatkozták európai források a Mediafax hírügynökségnek, akik szerint a mai találkozót követően legközelebb 2012 februárjában kerül majd szóba a két ország felvételének kérdése. A várakozások szerint az EU soros lengyel elnöksége emlékezteti majd a tanácskozás résztvevőit arra, hogy a Hollandia által tanúsított ellenállás miatt mindeddig nem született megoldás a két állam Schengen-csatlakozását illetően. |
[Napirenden] Török üzletembereket csábít az államfő |
Traian Băsescu államfő török üzletemberekkel találkozott tegnap Isztambulban egy gazdasági fórumon, amelynek során bemutatta a román mezőgazdaság, az élelmiszeripar és a turizmus által biztosított üzleti lehetőségeket. Az államfő megjegyezte: több szálloda kerülhet magánkézbe a közeljövőben, és ez is olyan kereskedelmi potenciált hordoz, amelyet kár lenne kihasználatlanul hagyni. |
[Napirenden] Boc bízik Apostu ártatlanságában |
Emil Boc, a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) elnöke, Kolozsvár volt polgármestere még bízik utóda, Sorin Apostu, vizsgálati fogságba helyezett kolozsvári polgármester ártatlanságában. A kormányfő reményét fejezte ki, hogy fény derül a bíróság előtt arra, hogy Apostu nem követett el bűncselekményt. |
[Napirenden] Verespatak – közeledik a döntés |
Előrehaladott állapotban van a verespataki aranybánya-beruházás környezeti hatástanulmányának vizsgálata – jelentette ki tegnap Borbély László környezetvédelmi miniszter. A tárcavezető a Mediafax hírügynökségnek elmondta: a környezetvédelmi minisztérium által irányított kormányközi szakértői bizottság nemsokára döntést hoz. Várhatóan egy, legfeljebb két ülésre van még szüksége a testületnek, hogy megfogalmazzon egy álláspontot a beruházás környezeti hatástanulmányáról. Ez a döntés vagy kedvező, vagy kedvezőtlen lesz a beruházó számára. A testület legközelebbi ülésére januárban kerül sor. |
[Kult-Túra] Idegen szavak ejtésváltozatai nyelvünkben |
Nagyon sok idegen (főleg angol) szónak nyelvünkben több ejtésváltozata van. Némelyek mindig csak az egyik változatot használják, mások hol az egyiket, hol a másikat. Nyelvművelésünk, szótáraink jelezni szokták az ilyen többféleséget, magyarázzák, értékelik, minősítik őket. Lássunk néhány jellemző példát: |
[Kult-Túra] XXI. Mozart Fesztivál |
Ha december, akkor Mozart Fesztivál! Ezt minden Mozart-rajongó tudja és várja, hisz a salzburgi születésű, de bécsi klasszikusként ismert „csodagyermekből” „zeneszerző csodává” nőtt Mozart halálozási évfordulóján Kolozsvár immár huszonegyedik alkalommal tiszteleg „Amadeus” emléke előtt. A december 9. és 16. között zajló többnapos rendezvénysorozat zenei kínálata az előző évekhez hasonlóan, idén is igen változatos. Az ünnepi nyitóhangversenyen a filharmónia zenekarát a kolozsvári születésű, jelenleg Olaszországban élő Horváth László vezényelte. |
|
|
|
 |
Legutóbbi hozzászólások |
 |
A legutóbbi öt hozzászólás. |
 |
-
Arnika: YESSS!
-
arnika: Eso utan koponyeg... negy ev alatt nem volt ido lepni? Szep lassan, egyenkent ki...
-
Bela: Szuper az ujsag cikk.En a Tokoz negyedben szulettem es csak a nagy szuloktol hal...
-
Iczig: nem igazan erdekel....
-
B.Gy: ezt érdemes minden kolozsvárinak elolvasnia:
Jeszenszky Géza...
|
 |
Kommentálható tartalmak |
 |
A legutóbbi öt kommentálható tartalom. |
 |
|
|
Szavazógép |
 |
Önt zavarta az Untold feszivál zaja?
|
Legolvasottabb tartalom |
 |
Az elmúlt 3 nap legolvasottabb tartalmai. |
 |
|
 |
Üzenőfal |
 |
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.
|
 |
Legutóbb regisztráltak |
 |
Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: ssandorr, kiseniko, Kszaniszlo, Cosmetic Plant, 64petrik. |
 |
|
Regisztrált tagok száma: 4093. |
On-line felhasználók |
 |
 |
Regisztrált: 0 |
 |
 |
Vendég: 2347 |
 |
 |
Bejelentkezett felhasználók:
|
 |
|
 |
|
 |