Idén második alkalommal szervez gyűjtést a Kárpát-medencei Református Oktatási Alap, amelyet 2009-ben a nem anyaországi magyar református oktatási intézmények megsegítésére hoztak létre. A Magyar Református Egyház által kezdeményezett alap bevételeit adakozásból szerzi, s a begyűlt összeget az egyház saját költségvetéséből megduplázza. Tavaly 11 ezer református tanintézetben tanuló diák, illetve pedagógus kapcsolódott be az akcióba, és nekik köszönhetően nem kevesebb, mint 11 millió forint gyűlt össze, így összesen 22 millió forintot sikerült szétosztani. Az adományból az állami támogatás nélkül maradt négy kárpátaljai református gimnáziumot segítették. A szervezők az október-novemberi időszakot ajánlják a gyűjtésre, s elképzelésük, hogy idén megduplázzák a felajánlás mértékét. Az akcióba a Kolozsvári Református Kollégium is bekapcsolódott: pénteken délután nagy sikernek örvendő adventi vásárt szerveztek az iskola udvarán. |