A Tordai Unitárius Egyházközség lelkésze, Józsa Lajos, továbbá Fejér Andor a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat elnöke, valamint Borboly Csaba, Hargita megye tanácselnöke pénteken, a Tordai Polgármesteri Hivatal nagytermében írta alá azt a szerződést, amelynek következményeképpen Aranyosszék és vidéke is bekapcsolódik a székelyföldi megyék szórványprogramjába. Hargita és Kovászna megye tanácsa tavaly kezdeményezte az Erdély szórványvidékeit segítő programot, amely egyúttal közösségépítő is. A programba való bekapcsolódásnak első eredménye az a kilencszáz kötetet és elemistáknak szánt taneszközöket tartalmazó küldemény átvétele, amelyet már az idén szétosztanak az aranyosszéki iskolákban. A szerződés aláírását követően, a rendezvény fényképkiállítás-megnyitóval folytatódott. A program szerint este néptánc-előadásra, ma pedig városnézésre, továbbá a tordai sóbánya meglátogatására kerül sor. |