 |
Archívum
|
|
|
|
 |
 |
 |
[Napirenden] Hazai vagyonosok feltérképezése |
Kedden mutatják be hivatalosan a Forbes 500 idei toplistáját a legvagyonosabb román állampolgárokról, és azok pályafutásáról. A várakozásoktól eltérően az országnak nem minden vidékén csökkentek a milliomosok tartalékai. A folyóirat szerint a legtöbben Bukarestben és Ilfov mezőgazdasági övezetben élnek, az ottani 208 személy összvagyona meghaladja a 15 milliárd eurót, ami viszont 2 milliárddal kevesebb a tavalyi szintnél, 2009-ben tízzel kevesebben voltak az előző évhez képest. |
[Napirenden] Lemondott Blaga, Traian Igaş az új belügyminiszter |
Benyújtotta lemondását hétfőn Bukarestben Vasile Blaga belügyminiszter. Döntését a sajtó nyilvánossága előtt jelentette be és azt a rendőrök minapi engedély nélküli tiltakozó akciójával és annak belpolitikai következményeivel indokolta.
Traian Băsescu államfő tegnap elnöki rendelettel Traian Igaşt, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) szenátusi frakciójának vezetőjét nevezte ki a Közigazgatási és Belügyminisztérium élére Vasile Blaga lemondása után. |
[Kult-Túra] IV. Erdélyi Néptánc Antológia |
A Romániai Magyar Néptánc Egyesület szervezésében immár negyedik alkalommal kerül sor szeptember 30. és október 2. között az Erdélyi Néptánc Antológiára, amely az Erdély-szerte tevékenykedő magyar műkedvelő néptáncegyüttesek éves seregszemléje, egyúttal szakmai fóruma. Az idén Kolozsváron megrendezendő Antológia kétnapos előrendezvénnyel is bővül, bevonva a város és a környező települések azon intézményeit, amelyek gyakori helyszínei különböző néptánchoz fűződő eseményeknek, rendezvényeknek. |
[Vélemény] Náthadicsekvés |
A
zzal büszkélkedik az egészségügyi miniszter, hogy a reformoknak köszönhetően tetemesen csökkent a kibocsátott beteglapok száma. Mifelénk eléggé szokatlan módon igencsak komolyan vehetik dolgukat a vizsgálóbizottságok, hiszen az eddig ellenőrzött orvosok közül minden hatodikat figyelmeztettek, megbüntettek, a betegszabadságukat töltő páciensek közül minden ötödik esetében felfüggesztették a betegszabadság kifizetését. Lám-lám, mennyire hatékony az új rendszer. Megijedtek a csaló páciensek, és nem futnak minden tyúkszemmel orvoshoz, berezeltek a becsületlen háziorvosok, és ötször meggondolják, hogy adjanak-e betegszabadságot a betegnek vagy sem. |
[Vélemény] Új vezetőket választhatnak Észak-Koreában |
Az észak-koreai állampárt kedden kezdi meg az utóbbi 30 év legnagyobb konferenciáját, amelynek célja egy új vezetőség megválasztása, és amelyen megkezdődhet a jelenlegi vezető, Kim Dzsong Il lehetséges utódaként említett legfiatalabb fia, Kim Dzsong Un politikai felemelkedése. |
|
|
|
 |
Legutóbbi hozzászólások |
 |
A legutóbbi öt hozzászólás. |
 |
-
Arnika: YESSS!
-
arnika: Eso utan koponyeg... negy ev alatt nem volt ido lepni? Szep lassan, egyenkent ki...
-
Bela: Szuper az ujsag cikk.En a Tokoz negyedben szulettem es csak a nagy szuloktol hal...
-
Iczig: nem igazan erdekel....
-
B.Gy: ezt érdemes minden kolozsvárinak elolvasnia:
Jeszenszky Géza...
|
 |
Kommentálható tartalmak |
 |
A legutóbbi öt kommentálható tartalom. |
 |
|
|
Szavazógép |
 |
Önt zavarta az Untold feszivál zaja?
|
Legolvasottabb tartalom |
 |
Az elmúlt 3 nap legolvasottabb tartalmai. |
 |
|
 |
Üzenőfal |
 |
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.
|
 |
Legutóbb regisztráltak |
 |
Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: ssandorr, kiseniko, Kszaniszlo, Cosmetic Plant, 64petrik. |
 |
|
Regisztrált tagok száma: 4093. |
On-line felhasználók |
 |
 |
Regisztrált: 0 |
 |
 |
Vendég: 2258 |
 |
 |
Bejelentkezett felhasználók:
|
 |
|
 |
|
 |