 |
Archívum
|
|
|
|
 |
 |
 |
[Napirenden] Băsescu: hazugságot terjeszt a sajtó |
• Traian Băsescu államfő tegnap azt nyilatkozta a román közszolgálati rádióban, hogy a média „hatalmas hazugságot” terjeszt, amikor arról beszél, hogy Románia reménytelen helyzetben van, éppen ezt próbálta cáfolni kedden, a parlamentben mondott beszédében. |
[Napirenden] Durva jogsértés a romák kitoloncolása |
A román parlament nyilatkozatban fejezte ki aggodalmát amiatt, hogy Franciaországból és más európai országokból kitoloncoltak roma polgárokat, a román honatyák ezt a magatartást az állampolgári jogok súlyos megsértésének tekintik. |
[Napirenden] Tojást és pereceket hajigáltak a tüntetők |
A CNSLR-Frăţia és az egészségügyi dolgozókat tömörítő Sanitas szakszervezet utcai tüntetést szervezett tegnap Bukarestben, amelyen hírügynökségi jelentések szerint közel tízezeren vettek részt. Képviseltették magukat a reptéri alkalmazottak, a gépkocsivezetők, és az egyes tanügyi szakszervezetek is. A Munkaügyi Minisztérium székháza elé érve a tüntető tömeg tojást és pereceket dobált a szaktárca bejáratánál. A fővárosi csendőrség egyik vezetője szerint a térfigyelő kamerák által kideríthető, hogy kik dobálóztak, és azokat meg is büntetik. |
[Kult-Túra] Európai Filmdíjak: animációs jelölések |
• Az Európai Filmakadémia (EFA) bejelentette az Animációs nagyjátékfilm 2010 kategória három jelöltjét. A jelöltekről döntő zsűri tagja volt az EFA két igazgatósági tagja, Per Holst (producer, Dánia) és Antonio Saura (producer, Spanyolország), a CARTOON, az Animációs Film Európai Szövetségének két képviselője, Mark Baker (animációs filmrendező, Egyesült Királyság), Giuseppe Lagana (animációs filmrendező, Olaszország), valamint Serge Siritzky, a francia Ecran Total ügyvezető igazgatója. A zsűri a következő filmeket találta jelölésre érdemesnek: |
[Kult-Túra] Barangolások Albionban (1.) |
Óriások műve. Vagy inkább játékszere. Lehetetlen csak úgy elmenni mellette, mert az útról pompás rálátás nyílik. A Londont Honitonnal összekötő A303 jelzésű útszakaszon haladva, Amesbury után egy pár mérföldre, az A344 bekötő hónaljában pillantható meg ez a – hogy is nevezzem, mert nehéz megfelelő szavat találni – döbbenetes, kőből összerakott együttes. Ha jól számolom, már az ötödik alkalommal szemlélhetem meg, így kutyafuttában, gépkocsiból. Hol menet, hol jövet. Bár legelőször nagyon idegenül hatott, amikor a reptér után, félálmosan láttam, az angol „anyósülésből”, ami ugyebár itt baloldalt, elől van. |
|
|
|
 |
Legutóbbi hozzászólások |
 |
A legutóbbi öt hozzászólás. |
 |
-
Arnika: YESSS!
-
arnika: Eso utan koponyeg... negy ev alatt nem volt ido lepni? Szep lassan, egyenkent ki...
-
Bela: Szuper az ujsag cikk.En a Tokoz negyedben szulettem es csak a nagy szuloktol hal...
-
Iczig: nem igazan erdekel....
-
B.Gy: ezt érdemes minden kolozsvárinak elolvasnia:
Jeszenszky Géza...
|
 |
Kommentálható tartalmak |
 |
A legutóbbi öt kommentálható tartalom. |
 |
|
|
Szavazógép |
 |
Önt zavarta az Untold feszivál zaja?
|
Legolvasottabb tartalom |
 |
Az elmúlt 3 nap legolvasottabb tartalmai. |
 |
|
 |
Üzenőfal |
 |
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.
|
 |
Legutóbb regisztráltak |
 |
Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: ssandorr, kiseniko, Kszaniszlo, Cosmetic Plant, 64petrik. |
 |
|
Regisztrált tagok száma: 4093. |
On-line felhasználók |
 |
 |
Regisztrált: 0 |
 |
 |
Vendég: 2379 |
 |
 |
Bejelentkezett felhasználók:
|
 |
|
 |
|
 |