 |
Archívum
|
|
|
 |
 |
2009. szeptember 12. |
 |
Centrális helyzetbe kerültek mára az erdélyi fiatalok |
A romániai fiatalok és a magyar ifjúság címmel egész napos konferenciát szervezett tegnap Kolozsváron a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet az Etnikumközi Viszonyok Hivatalával közösen. A résztvevő magyarországi, román és erdélyi kutatók célja az Országos Ifjúsági Hatóság kezdeményezésére a Kisebbségkutató Intézet által végzett Romániai magyar ifjúság 2008 elnevezésű felmérés eredményeinek megvitatása. A kutatás eredményeinek rövid ismertetése után a társadalmi viszonyok, családtervezés, kivándorlási szándékok, szabadidő-használat, értékrend, politika témákban tartottak előadásokat a jelenlévő szociológusok, majd a romániai magyar ifjúság körében megjelenő kétnyelvűségről szerveztek kerekasztal-beszélgetést. A tervek szerint a konferencián elhangzott előadások alkotják majd egy, a közeljövőben kiadandó tanulmánykötet alapját, amelyben a 2008-as kutatás anyagát felhasználó írások mellett más, romániai magyar fiatalokra vonatkozó elemzések ismertetésére is sor kerül. |
|
|
 |
 |
 |
[Napirenden] Lapszemle |
Óvatos optimizmussal értékelte a pénteki szlovákiai sajtó a szécsényi magyar–szlovák miniszterelnöki találkozó eredményét. |
[Kult-Túra] Jani és a pofonok – Tanári jegyzeteimbő |
Egyik délben, mikor hazakerültem az iskolából, Margitka (aki akkor kicsi fiamra ügyelt) azzal fogadott, hogy járt nálunk egy falusi gazda és mindenféle jót hozott. Mutatta is örömmel a kamrában: két liter tej a polcon (bivalytej, magyarázta Margitka), egy köcsög tejfel, otthon köpült vaj, nagydarab szalonna. Rámeredtem Margitkára: |
[Kult-Túra] Mivel foglalkozik mostanában... |
Ha valaki először találkozik Márkos Alberttel (barátoknak, ismerősöknek csak Berci), és történetesen nincs a hóna alatt a hegedűtok, elég, ha ránéz, rögtön kitalálja „mesterségét”: hófehér haja és „Liszt Ferenc-es” kinézete elárulja, hogy zenész. Mégpedig a javából. Remek hegedűjátékában sokan gyönyörködtek már, s bár kérdésemre adott válaszából kiderül, hogy nyugdíjba készül, reméljük, továbbra sem foszt meg bennünket ettől az élvezettől. Hiszen csak a kolozsvári Filharmóniánál betöltött koncertmesteri beosztásának mond búcsút, hegedűjének biztosan nem. A címben feltett kérdésemre Márkos Albert három pontban foglalta össze a választ: foglalkozás, hobbi, család. A három pont egybeesése ideális állapot, mondja, ő pedig szerencsésnek tartja magát, mert ezt az egybeesést többször megélhette élete során. |
[Vélemény] Színvonalas előadások helyszíne kíván lenni a Járosi-műhely |
Veres Emese Gyöngyvér, Mikor oláhország háborut izene... A barcasági csángók kálváriája című kötetének bemutatójával zárult júniusban az Evangélikus-Lutheránus Püspökség Reményik Sándor Galériájában szervezett, Járosi Andor Keresztyén Kulturális Műhely 2008-2009-es programja. A könyvbemutatók mellett közéleti, politikai és kulturális jellegű vitaesteknek egyaránt teret adó műhely különböző rendezvényeiről lapunk is több alkalommal beszámolt, csakúgy, mint a magyarországi és romániai képzőművészeknek a Reményik-galériában szervezett kiállításairól. „A művészet nyitott, mindenkié, az pedig a barátságot és a megértést szolgálja, hogy egy magyar galéria a román képzőművészeket is vendégül látja” – magyarázta kérdésünkre Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök. Tőle tudjuk: a fiatal Szép Krisztinát, a galéria mai vezetőjét Essig József, a galériát korábban irányító Essig Klára férje mutatta be négy évvel ezelőtt a püspöknek. Kettejükkel beszélgettünk a műhely és a galéria múltjáról és a jövőbeli tervekről. |
[Körkép] Szabadtéri főzőverseny |
Mintegy 200 szakács, segédszakács és amatőr „főzőmester”” nevezett be a tegnap kezdődött, és immár harmadik alkalommal megszervezett szabadtéri főzőversenyre. |
[Körkép] Szamosújvár |
A szamosújvári református egyházközség Nagy Annamária vallástanár vezetésével az elmúlt héten szervezte meg a vakációs bibliahetet az I–VI. osztályos diákok számára. A táborban a résztvevőknek „Az igaz kincs”-et kellett megtalálniuk. Bár a kincs keresésére húszan iratkoztak fel, a felfedezésekor már több mint nyolcvan gyermek volt jelen. |
|
|
|
 |
Legutóbbi hozzászólások |
 |
A legutóbbi öt hozzászólás. |
 |
-
Arnika: YESSS!
-
arnika: Eso utan koponyeg... negy ev alatt nem volt ido lepni? Szep lassan, egyenkent ki...
-
Bela: Szuper az ujsag cikk.En a Tokoz negyedben szulettem es csak a nagy szuloktol hal...
-
Iczig: nem igazan erdekel....
-
B.Gy: ezt érdemes minden kolozsvárinak elolvasnia:
Jeszenszky Géza...
|
 |
Kommentálható tartalmak |
 |
A legutóbbi öt kommentálható tartalom. |
 |
|
|
Szavazógép |
 |
Önt zavarta az Untold feszivál zaja?
|
Legolvasottabb tartalom |
 |
Az elmúlt 3 nap legolvasottabb tartalmai. |
 |
|
 |
Üzenőfal |
 |
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.
|
 |
Legutóbb regisztráltak |
 |
Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: ssandorr, kiseniko, Kszaniszlo, Cosmetic Plant, 64petrik. |
 |
|
Regisztrált tagok száma: 4093. |
On-line felhasználók |
 |
 |
Regisztrált: 0 |
 |
 |
Vendég: 2013 |
 |
 |
Bejelentkezett felhasználók:
|
 |
|
 |
|
 |