Tőszomszédságunkban építkeznek. Amikor tizenkét éves, Londonban született, Hágában élő, most nálunk nyaraló unokámmal kilépek a kapun, a szomszédasszony a maga kapujában épp tárgyal egy nagybajszú mesteremberrel. Kölcsönös köszöntés, „de megnőttél, amióta nem láttalak” stb. Unokám jól nevelt fiú, ha már leálltunk, bemutatkozik az ott álló úrnak: „Dániel vagyok”. „Lali vagyok” válaszol a kezét nyújtó illető, majd hozzáteszi: „cigány vagyok, nem baj?” Dániel elmosolyodik és kijelenti, hogy dehogy baj. (A helyzet bájához hozzátartozik, hogy, mivel két nagyszülője máltai volt, az ő arcbőre sem sokkal fehérebb, mint a bajuszos bácsié, arcvonásain is észrevehetni a keleti beütést.) Én is bemutatkozom a cigány úrnak, aki megkérdi, hogy a mi házunk táján akadna-e esetleg valamilyen bádogos munka. Mondom, hogy most éppen nincs, de ha lesz, megkeressük őt a szomszédok révén. Elköszönünk, folytatjuk utunkat. Van miről beszélgetnünk Dániellel! |
