Szerdán ünnepélyes keretek között került sor a kolozsvári városi tanács alakuló ülésére, a két alpolgármester megválasztására, illetve a szakbizottságok létrehozására. Az eseményen, amelyen zsúfolásig megtelt a városháza üvegterme, többek között Călin Platon prefektus, Alin Tişe, a Kolozs megyei tanács új elnöke, illetve helyi és országos szintű hivatalosságok vettek részt. Annak ellenére, hogy a Nagy-Románia Párt nem képviselteti magát a helyi döntéshozó testületben, meglepő módon nem hiányzott az enyhén nacionalista felszólalás sem, több ízben humoros és feszült pillanatokra is sor került. Az alakuló ülés az előre egyeztetett forgatókönyv szerint zajlott, és amint az várható volt, Sorin Apostu (Demokrata-Liberális Párt) és László Attila (RMDSZ) lett a város két alpolgármestere. Az alakuló ülést követően László Attila a Szabadságnak azt nyilatkozta: fegyelmezett légkörről, az egyezségnek megfelelő szavazásról beszélhetünk. |