 |
Archívum
|
|
|
|
 |
 |
 |
[Napirenden] Szabédi, a diák és tanár |
Péntek délután az Unitárius Püspökség dísztermében a régi kollégiumoknak az irodalomhoz való kötődéséről folytatódott a XVII. Szabédi Napok rendezvénysorozat. |
[Napirenden] Feketelistán a tanácselnökjelöltek |
A Tiszta Kormányzásért Koalíció (CGC) feketelistát állított össze azokkal a tanácselnökjelöltekkel, akik szerintük valamilyen okból nem teljesítik a feddhetetlenségi kritériumot. A koalíció 150 olyan politikust monitorizált, akiknek pártja vélhetően az 5%-os küszöb felett teljesít a helyhatósági választásokon, a feketelistára pedig 56 személy került fel. Közöttük van a Kolozs megyei tanács elnöki tisztségére pályázó Marius Nicoară (PNL) és Vasile Soporan (PSD), előbbi, mivel nem tette le érdeknyilatkozatát, utóbbi pedig azért, mert együttműködött a Szekuritátéval. |
[Napirenden] Bogáncsbúcsú a Brassaiban |
Családias hangulatban és körülmények között tartották meg május 16-án, pénteken este a negyedik bogáncsos nemzedék búcsúfellépését a táncegyüttesnek otthont adó Brassai Sámuel Elméleti Líceum dísztermében. Bár a közönség nem töltötte meg teljesen a termet, a tapsvihar így is azt igazolta, hogy sokan (rokonok, barátok és néptánc-kedvelők) gyönyörködnek szívesen és szeretettel a Bogáncs búcsúzó táncosainak előadásában. |
[Napirenden] City Marathon Kolozsváron |
Kolozsvár lakói szombaton maguk is kiállhatták a kitartás próbáját: az újkori olimpiai játékok egyik klasszikussá vált atlétikai versenyszámába, azaz maratoni futásba nevezhettek be a vállalkozó szelleműek. A város életében premiernek számító City Marathon elnevezésű rendezvényt az Önkéntes Fiatalok Szövetsége kezdeményezte, társszervezők voltak ugyanakkor a KMDSZ, a MAKOSZ és a Sapientia-EMTE keretében működő Hallgatói Önkormányzat. |
[Napirenden] Amerikai Magyar Alapítvány Lincoln-díja a Károlyi-házaspárnak |
A világhírű tornászedző Károlyi-házaspár – Károlyi Béla és Károlyi Márta – kapta az Amerikai Magyar Alapítvány idei Abraham Lincoln-díját. Az 1942-ben Kolozsvárott született Károlyi Béla minden idők legsikeresebb tornaedzője; 9 olimpiai, 15 világbajnok és 12 Európa-bajnok tornász került ki a keze alól. Olyan sportolók mögött állt, mint Nadia Comăneci, Mary Lou Retton, Dominique Moceanu és Kerri Strug. |
[Napirenden] Újjáéleszthető történelmi műemlékek |
„A bonchidai Bánffy-kastély restaurálása bizonyítja, hogy újjá lehet éleszteni egy történelmi műemléket még akkor is, ha ez nagyon romos állapotban van” – jelentette ki Hegedűs Csilla, a Transylvania Trust ügyvezető igazgatója szombaton Bonchidán. A kolozsvári alapítvány vezetője az egykori főnemesi rezidencia helyszínén nyújtott részletes tájékoztatást a média képviselőinek arról a programról, amely a napokban elnyerte a műemlékvédelem „Oscar”-jának számító Europa Nostra díjat. |
[Kult-Túra] Rekordszámú néző az V. film.dok. fesztiválon |
Rekordszámú nézőközönség, sok jó film és szűkös anyagi lehetőségek jellemezték az idei film.dok magyar–román dokumentumfilm-fesztivált – összegezte egy hét történéseit a hétvégén, Csíkszeredában, Beke Mihály András fesztiválelnök, a bukaresti Magyar Kulturális Intézet igazgatója. |
[Kult-Túra] Magyarország láthatóvá vált Cannes-ban |
A magyar versenyfilmet, Mundruczó Kornél Deltáját és általában a magyar filmeket hirdető óriásplakátokkal, továbbá programfüzetekkel, valamint megújult pavilonnal a korábbi évekhez képest láthatóbbá vált Magyarország a 61-ik Cannes-i Filmfesztiválon. |
|
|
|
 |
Legutóbbi hozzászólások |
 |
A legutóbbi öt hozzászólás. |
 |
-
Arnika: YESSS!
-
arnika: Eso utan koponyeg... negy ev alatt nem volt ido lepni? Szep lassan, egyenkent ki...
-
Bela: Szuper az ujsag cikk.En a Tokoz negyedben szulettem es csak a nagy szuloktol hal...
-
Iczig: nem igazan erdekel....
-
B.Gy: ezt érdemes minden kolozsvárinak elolvasnia:
Jeszenszky Géza...
|
 |
Kommentálható tartalmak |
 |
A legutóbbi öt kommentálható tartalom. |
 |
|
|
Szavazógép |
 |
Önt zavarta az Untold feszivál zaja?
|
Legolvasottabb tartalom |
 |
Az elmúlt 3 nap legolvasottabb tartalmai. |
 |
|
 |
Üzenőfal |
 |
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.
|
 |
Legutóbb regisztráltak |
 |
Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: ssandorr, kiseniko, Kszaniszlo, Cosmetic Plant, 64petrik. |
 |
|
Regisztrált tagok száma: 4093. |
On-line felhasználók |
 |
 |
Regisztrált: 0 |
 |
 |
Vendég: 1397 |
 |
 |
Bejelentkezett felhasználók:
|
 |
|
 |
|
 |