Határozottan cáfolta a sajtónak Lendvai Ildikó, a Magyar Szociálisat Párt (MSZP) frakcióvezetője, hogy Gyurcsány Ferenc hétfőn a párt elnökségi ülésén felajánlotta volna a lemondását, de mint mondta, ezt nem is fogadták volna el. Lendvai erről az MSZP és az SZDSZ koalíciós egyeztetése után tartott sajtótájékoztatón beszélt kedden. Több hírügynökség ugyanis arról adott hírt, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lemond, ha ez az ára az MSZP és az SZDSZ további közös kormányzásának. Az MTI azonban több forrásból is úgy tudja, hogy az MSZP elnöke a hétfő esti elnökségi ülésén nem fogalmazott ilyen élesen, nem ajánlotta fel lemondását. Azt mondta: kell egy új program, de ha annak mentén nem tudnak megegyezni, és ha az SZDSZ-t továbbra is a személyi kérdések érdeklik, akkor tudni fogja a dolgát. |