 |
Archívum
|
|
|
|
 |
 |
 |
[Napirenden] Elkezdődtek az igazgatói versenyvizsgák |
A Kolozs Megyei Tanfelügyelőség március 25-e és április 3-a között megrendezi a szokásos igazgatói és igazgatóhelyettesi (aligazgatói) versenyvizsgát a Kolozs megyei tanintézményekben (napközik és óvodák, valamint középiskolák, líceumok, iskolaközpontok és gyerekklubok). A versenyvizsga egy írásbeli és egy szóbeli megmérettetésből áll. Megfigyelőként jelen lehet a városi tanács, a szülői bizottságok és a szakszervezet egy-egy képviselője, tudtuk meg Anca Radu szóvivőtől, aki azt is elmondta, hogy a 70 tanintézet-vezetői állásra 95-en jelentkeztek. Az eredmény közzétételére április 4-e után kerül sor. |
[Napirenden] Három Kolozs megyei RMDSZ-es tanácselnökjelölt |
Többen is pályáznak RMDSZ-részről a Kolozs megyei tanácselnökjelöltségre – tudta meg lapunk. Tegnap délutánig, a jelölési határidő lezárulásáig hárman – Boros János, Máté András Levente és Mátis Jenő – nyújtották be pályázataikat.
A módosított választási törvény értelmében 2008-tól a megyei tanácselnököket is egyénileg választják – a polgármesterekhez hasonlóan. A magyarság számarányát tekintve Kolozs megyében kevés az esély arra, hogy az RMDSZ vagy éppen az MPP színeiben induló megyei tanácselnök győzzön, de az önálló jelölt most is komoly húzóerőt jelenthet a kampányban – vélik a helyi RMDSZ-vezetők. |
[Napirenden] Előválasztások: óriási az érdekődés |
Az RMDSZ valamennyi területi szervezete megtette az önkormányzati választások előkészítéséhez szükséges lépéseket: kiértékelték képviselőik tevékenységét, majd kijelölték és rangsorolták a júniusi helyhatósági választásokon az RMDSZ színeiben induló polgármester- és tanácsosjelölteket – közölte Markó Béla tegnapi, a szövetség Területi Elnökeinek Konzultatív Tanácsának (TEKT) ülését követő kolozsvári sajtóértekezletén. A tanácskozáson a területi elnökök a választások és a kampány előkészítéséről egyeztettek. |
[Kult-Túra] Bemutatkozott a helyi Sahaja Jóga Egyesület |
Szellemi vezetője, Shri Mataji Nirmala Devi 85. születésnapján (2008. március 21-én) mutatta be Kolozsváron, a Hadsereg Házában a Romániai Sahaja Jóga Egyesület helyi szervezete a Freedom and Liberation (szabad fordításban: Szabadság és felszabadulás) című filmet. |
[Kult-Túra] Húsvéti hangverseny |
Az elmúlt héten a filharmónia hagyományos péntek esti hangversenyét a nagypéntekre való tekintettel, a szokástól eltérően csütörtökön tartotta meg. Egy nap nem a világ, mondhatnánk, de mindnyájunknak, akik március 23-án ünnepeltük a húsvétot, ez a figyelmesség jól esett! És jól esett az is, hogy a műsor javarészt a húsvét ünnepéhez kapcsolódó művekből volt összeállítva. Az ünnepi hangulatot emelte, hogy a Radio România Muzical, amely főleg klasszikus zenét sugároz, a teljes koncertet egyenes adásban közvetítette. Az est karmestere Nicolae Moldoveanu (Svájc) nemrégiben szerepelt Kolozsváron nagy sikerrel. A közönség hozzá fűzött reményei és elvárásai ezen az estén is valóra váltak, hisz igényes, pontos, rendkívül muzikális, lényegretörő stílusával a zene és énekkarból a lehető legjobbat hozta felszínre. |
[Kult-Túra] Szól a rádió… |
Szombaton a Romániai Rádiókészülékgyűjtők Egyesületének rendezésében a Városi Művelődési Házban Mihai Neamţu elektronikus mutatta be muzeális értékű, de türelmes munkával működőképessé tett, 1940 és 1968 között gyártott 36 rádióját, valamint egy Rubin márkájú szovjet televízióját. |
|
|
|
 |
Legutóbbi hozzászólások |
 |
A legutóbbi öt hozzászólás. |
 |
-
Arnika: YESSS!
-
arnika: Eso utan koponyeg... negy ev alatt nem volt ido lepni? Szep lassan, egyenkent ki...
-
Bela: Szuper az ujsag cikk.En a Tokoz negyedben szulettem es csak a nagy szuloktol hal...
-
Iczig: nem igazan erdekel....
-
B.Gy: ezt érdemes minden kolozsvárinak elolvasnia:
Jeszenszky Géza...
|
 |
Kommentálható tartalmak |
 |
A legutóbbi öt kommentálható tartalom. |
 |
|
|
Szavazógép |
 |
Önt zavarta az Untold feszivál zaja?
|
Legolvasottabb tartalom |
 |
Az elmúlt 3 nap legolvasottabb tartalmai. |
 |
|
 |
Üzenőfal |
 |
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.
|
 |
Legutóbb regisztráltak |
 |
Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: ssandorr, kiseniko, Kszaniszlo, Cosmetic Plant, 64petrik. |
 |
|
Regisztrált tagok száma: 4093. |
On-line felhasználók |
 |
 |
Regisztrált: 0 |
 |
 |
Vendég: 2141 |
 |
 |
Bejelentkezett felhasználók:
|
 |
|
 |
|
 |