A kolozsvári polgármesteri hivatal még az idén versenytárgyalást szándékszik kiírni a Sétatéren, a hajdani Kioszk romjait is bekebelező új Filharmónia épületének a felhúzására. A városi tanács által elfogadott megvalósíthatósági tanulmány szerint a mintegy 18 millió eurós beruházás 1145 nézőt, 90 zenészt és 70 tagú kórust befogadó előadótermet, több gyakorlótermet és más helyiségeket foglalna magába, valamint alagsorában egy 59 férőhelyes gépkocsiparkolót. Ehhez bekötőút vezetne át a zöldövezeten, így igen egyértelmű, hogy számos fát ki kellene vágni mindezek megvalósításához. Nem csoda tehát, hogy a környezetvédők nem nézik jó szemmel a helyi zöldövezetek ellen ily módon elkövetett újabb merényletet, és abban bíznak, hogy egy nemrég elfogadott törvény alapján a projekt nem lesz megvalósítható, és új helyet kell találni a hányatott sorsú filharmóniának. A tervező egyébként közvitára bocsátotta a projektet. |