 |
Archívum
|
|
|
 |
 |
2008. március 15. |
 |
Mától kezdve egy hónapon át középpontban az erdők védelme |
Tagadhatatlanul szomorú látványt nyújt egy erdőrész, amelyen tarvágást végeztek, vagyis az adott területen utolsó szálig kidöntöttek minden egyes fát. Időnként azonban erre is szükség van, hiszen az erdészetnek az erdők óvása mellett az erdőségek nemesítése is feladata – erről bizonyosodhattak meg tegnap a sajtó, illetve környezetvédelmi szervezetek képviselői. Évente március 15-e és április 15-e között rendezik meg az Erdő Hónapját, amelynek során különféle rendezvények keretében népszerűsítik az erdők életvilágával, a környezetvédelemmel és környezettudatos viselkedéssel kapcsolatos ismereteket. A Kolozs Megyei Erdészeti Igazgatóság tegnap nyitotta meg hivatalosan az Erdő Hónapját, ez alkalomból Erdőfelekre, a Tordai Erdészethez tartozó egyik kitermelt parcella újrafásításához hívták meg a sajtó képviselőit. Mint elmondták, szükségesnek tartják ráirányítani a figyelmet a nagymértékű újraerdősítésre, hiszen a köztudatban az erdőirtások gyakorlata él elevenen. |
|
|
 |
 |
 |
[Napirenden] Baszk kérdésekről az EP-ben |
Az Európai Parlament (EP) Kisebbségi Intergroup-jának ülésén a baszk kérdés került megvitatásra. Mikel Irujo Amezaga baszk képviselő ismertette közösségének nyelvi revitalizációs megvalósításait kulturális, oktatási és gazdasági téren. |
[Napirenden] MPP-s válasz László Attilának |
Győri Sándor, a Magyar Polgári Párt (MPP) széki szervezetének elnöke és Juhász Péter, az MPP Kolozs Megyei Kezdeményező Csoportjának tagja szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményükben leszögezik: a Szabadság 2008. március 11-i számában László Attila, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnökeként az MPP széki szervezetének megalakulásával kapcsolatban a következőket nyilatkozta: „…az MPP átveri a székieket, kihasználja az itteni magyarok püspök iránti szimpátiáját, amikor „Tőkés pártjába” invitálja őket.” |
[Napirenden] Indulhat a választáson a Magyar Polgári Párt |
Biztossá vált, hogy a helyhatósági választáson példátlanul kemény magyar–magyar versengésre kerül sor az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) jelöltjei között, miután ez utóbbi szervezetet sikerült végleg bejegyeztetni. A bukaresti ítélőtábla tegnapi döntése jogerős. |
[Napirenden] Közös ünnep Strasbourgban |
A strasbourgi Petőfi-emléktáblánál emlékeztek meg az 1848-as forradalom eseményeiről az Európai Parlament magyar ajkú képviselői. Az RMDSZ képviseletében Sógor Csaba rótta le kegyeletét. Az ünnepségen jelen volt Csáky Pál, a Magyar Koalíció Párt elnöke, a szlovák kormány volt kisebbségi ügyekért felelős miniszterelnök-helyettese és József Judit, a Magyar Köztársaság Strasbourgi Állandó Képviseletének nagykövete is. Az 1848-as események emlékének tiszteletére szervezett megemlékezés az EP-ben rendszeresen a Magyar Köztársaság Strasbourgi Állandó Képviseletének közreműködésével történik, de évente más-más, a magyar közösséget képviselő párt a soros felelős szervező. 2009-ben a strasbourgi március 15-i ünnepség szervezése az RMDSZ tiszte lesz. |
[Napirenden] Egyetértés az éghajlatváltozás elleni küzdelemről |
Az Európai Unió (EU) brüsszeli csúcstalálkozójának résztvevői csütörtök este megállapodtak abban, hogy egy éven belül egyetértésre jutnak az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentési szabályairól, valamint a megújuló energiaforrások felhasználásával kapcsolatos célkitűzésekről – közölték az állam-, illetve kormányfők késő estébe nyúlt vacsorája utáni EU-elnökségi sajtótájékoztatón. |
[Napirenden] Ukrán szélsőségesek a vereckei honfoglalási emlékmű ellen |
A vereckei honfoglalási emlékmű befejezése az ukrán-magyar kapcsolatok erősödésének a kezdetét jelentheti, amennyiben a kérdés nincs átpolitizálva – véli Oleg Havasi, Kárpátalja kormányzója. A jelek szerint azonban ez a kezdet még várat magára, Sólyom László ugyanis kénytelen volt lemondani március 14-ére tervezett hivatalos ukrajnai látogatását, mivel a nacionalista ukrán szervezetek és értelmiségiek támadásának hatására Kijev bejelentette: már nem tartja alkalmasnak a pillanatot az emlékmű felavatására, amely a magyar államfő látogatásának egyik legfőbb pontját képezte volna. |
[Kult-Túra] Személyes történet, nem önéletrajz |
„Életem történetei díszletek, ürügyek, keretek” – hangzott el Józsa Márta könyvbemutatóján. A Kolozsvár Társaság szervezésében szerdán mutatták be a kolozsvári születésű, Magyarországon élő televíziós-, irodalmi- és dokumentumfilm-szerkesztő regényét. |
|
|
|
 |
Legutóbbi hozzászólások |
 |
A legutóbbi öt hozzászólás. |
 |
-
Arnika: YESSS!
-
arnika: Eso utan koponyeg... negy ev alatt nem volt ido lepni? Szep lassan, egyenkent ki...
-
Bela: Szuper az ujsag cikk.En a Tokoz negyedben szulettem es csak a nagy szuloktol hal...
-
Iczig: nem igazan erdekel....
-
B.Gy: ezt érdemes minden kolozsvárinak elolvasnia:
Jeszenszky Géza...
|
 |
Kommentálható tartalmak |
 |
A legutóbbi öt kommentálható tartalom. |
 |
|
|
Szavazógép |
 |
Önt zavarta az Untold feszivál zaja?
|
Legolvasottabb tartalom |
 |
Az elmúlt 3 nap legolvasottabb tartalmai. |
 |
|
 |
Üzenőfal |
 |
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.
|
 |
Legutóbb regisztráltak |
 |
Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: ssandorr, kiseniko, Kszaniszlo, Cosmetic Plant, 64petrik. |
 |
|
Regisztrált tagok száma: 4093. |
On-line felhasználók |
 |
 |
Regisztrált: 0 |
 |
 |
Vendég: 1590 |
 |
 |
Bejelentkezett felhasználók:
|
 |
|
 |
|
 |