 |
Archívum
|
|
|
|
 |
 |
 |
[Napirenden] BCS: Nem népszerű az elnöki rendszer |
Ellenzi a román választók 48 százaléka, hogy az államfő (amerikai mintára) egyben kormányfő is legyen; 29,2 százalékuk támogatna egy ilyen rendszert, 21,8 százalék számára viszont teljesen mindegy – derült ki a Társadalmi Kutatások Intézete (BCS) által tegnap nyilvánosságra hozott felméréséből. A november 17 és 21 között végzett vizsgálat során az 1156 megkérdezett 53,2 százaléka támogatja, 22,4 százalék pedig ellenzi az egykamarás parlament létrehozását. |
[Napirenden] Belföldi hírek |
Gheorghe Funar, a 4-es számú szenátori körzet PRM-s jelöltje a megyei választási irodához fordult azon választási anyagok eltávolítása érdekében, amelyeken a jelöltek mellett közigazgatásban tevékenykedő tisztségviselők szerepelnek. Funar szerint a mostani kampányban a PD-L-s jelöltek több helyen a közigazgatási szektorban dolgozókkal jelennek meg a szóróanyagokon. Példaként Emil Bocot említette, aki Alin Tişe megyei tanácselnökkel jelenik meg. |
[Napirenden] Két év múlva befejeződhet a Donát úti katolikus templom építése |
A rendszerváltást követően egyre több templom építése kezdődött el. A Donát negyedben lakó katolikus hívők örömmel nyugtázták, hogy számukra is épül egy, a hitük gyakorlását lehetővé tevő templom. Nem csak a negyedbeliek, hanem a város magyar lakosságának nagy része adományokkal támogatta éveken keresztül az építést. Erre a célra kormánytámogatás is érkezett a kilencvenes évek elején. Azóta eltelt tizenhét év, és sajnálatos módon ugyanaz a lehangoló kép tárul a lakosság elé: a Donát úti katolikus templom áll ugyan, de nincs befejezve. |
[Kult-Túra] Erdélyi bibliafordítás |
Kecskeméthy Csapó István bibliafordítását mutatta be vasárnap Adorjáni Zoltán professzor a Belvárosi Unitárius Egyházközség és az Amaryllis Társaság által a Biblia éve jegyében szervezett ünnepi istentiszteleten. Az erdélyi bibliafordítás széljegyzeteket, kortörténeti adalékokat és magyarázatokat tartalmaz. |
[Kult-Túra] Régi idők betűi és hangulata |
Második alkalommal rendezte meg vasárnap a régi könyvek vásárát a Kolozsvári Városi Művelődési Ház. Ezúttal is sok, magángyűjteményekből származó eredeti monarchiabeli, azelőtti és azutáni magyar, román, német nyelvű okiratot, levelet, könyvet, térképet, más kiadványt csodálhattak és vásárolhattak meg a szépet, a múlt emlékeit és bizonyítékait értékelő érdeklődők. |
[Kult-Túra] A roskadozó gyümölcsfa |
Hangulatos reneszánsz zenével kedveskedett a kolozsváriaknak Kobzos Kiss Tamás budapesti énekmondó, aki az Amaryllis Társaság meghívására szombaton Kolozsváron lépett fel a Bánffy-palota Tonitza-termében. A roskadozó gyümölcsfa című összeállítás jókedvre derítette a zimankós novemberi időben a kolozsvári zenekedvelőket – többek között az aznap ülésező Romániai Magyar Dalosszövetség tagjait is. |
[Kult-Túra] Szín-Feszt mustra |
Egyazon alkotóműhely tagjai három nyelven beszéltek a szombat délelőtti közönségtalálkozón a kolozsvári Állami Magyar Színház emeleti előcsarnokában: a palermói Garibaldi Színház igazgatója franciául, ügyvezető igazgatója angolul, Giuseppe Massa író-rendező és színészei pedig olaszul. A „nyelvi mélange” – ahogyan Tompa Gábor nevezte, sokszor követhetetlen volt, nagyrészt azonban izgalmas beszélgetésnek lehettünk tanúi. |
|
|
|
 |
Legutóbbi hozzászólások |
 |
A legutóbbi öt hozzászólás. |
 |
-
Arnika: YESSS!
-
arnika: Eso utan koponyeg... negy ev alatt nem volt ido lepni? Szep lassan, egyenkent ki...
-
Bela: Szuper az ujsag cikk.En a Tokoz negyedben szulettem es csak a nagy szuloktol hal...
-
Iczig: nem igazan erdekel....
-
B.Gy: ezt érdemes minden kolozsvárinak elolvasnia:
Jeszenszky Géza...
|
 |
Kommentálható tartalmak |
 |
A legutóbbi öt kommentálható tartalom. |
 |
|
|
Szavazógép |
 |
Önt zavarta az Untold feszivál zaja?
|
Legolvasottabb tartalom |
 |
Az elmúlt 3 nap legolvasottabb tartalmai. |
 |
|
 |
Üzenőfal |
 |
Üzenetének elküldésére kérjük, jelentkezzen be.
|
 |
Legutóbb regisztráltak |
 |
Üdvözöljük legutóbb regisztrált tagjainkat: ssandorr, kiseniko, Kszaniszlo, Cosmetic Plant, 64petrik. |
 |
|
Regisztrált tagok száma: 4093. |
On-line felhasználók |
 |
 |
Regisztrált: 0 |
 |
 |
Vendég: 1851 |
 |
 |
Bejelentkezett felhasználók:
|
 |
|
 |
|
 |