Margit a dalmáciai Klisszában látta meg a napvilágot 1242-ben, majd háromévesen átadták a veszprémi domonkos rendi nővéreknek. A domonkosok rendje, amelyben Margit felnevelkedett, akkor csak néhány évtizede létezett, még telítve volt az első buzgalom frissességével és töretlenségével. Amíg a prédikáló szerzetesek bejárták Spanyolországot, Dél-Franciaországot és Olaszországot, miközben tanítottak, eretnekekkel vitatkoztak és koldultak, addig a Szent Domonkos szabályait követő női kolostorok a misztikus jámborság őrhelyei voltak. Lelkiségük jellegzetes vonásai: Szűz Mária bensőséges szeretete, a szenvedő Krisztus iránti odaadás, valamint a vezeklő szellem, utóbbi elsősorban a szeretet önfeláldozó tetteiben, betegek gondozásában nyilvánult meg. Ebben a szellemben nőtt fel Margit is.
IV. Béla király a tatárdúlás után a budai Várhegyen épített palotát, Budán megtelepítette a domonkosok férfi ágát, a Nyulak-szigetén pedig a domonkos apácáknak − és nem utolsósorban Istennek szentelt leányának, Margitnak− emeltetett kolostort, ahova 1252-ben költöztek át az apácák. Margit már itt tett fogadalmat 1254-ben.
Jóformán mindent, amit Árpád-házi Szent Margit életéről tudunk, Ráskai Lea domonkos apácának, a Nyulak-szigeti kolostor híres kódexmásolójának köszönhetjük, aki 1510-ben, majdnem két és fél évszázaddal a szentéletű királylány halála után dolgozott. Margit különböző kijelentései megbizonyosítanak arról, hogy már tizenkét éves korában tudatában volt, mit vállal, amikor fogadalmat tesz Humbert rendfőnök előtt. A Mindenható két alkalommal is lehetőséget adott neki arra, hogy bizonyítsa a világ előtt: ő teljesen szabadon és szívének teljes odaadásával szentelte magát Istennek. Apja ugyanis kétszer is felkereste házassági ajánlattal a kolostorban, biztosítva őt arról, hogy a római pápa biztosan meg fogja adni a felmentést, hiszen a kilátásba helyezett házasságok igen nagy politikai előnyökkel jártak volna. Az első kérő V. Boleszláv lengyel király, a második Nagy Ottokár cseh király volt. Margit mindkettőt határozottan visszautasította, apja kérésére azonban találkozott Ottokárral egy bemutatkozás erejéig. Azonban hallani sem akart házasságról és felháborodott azon, hogy a cseh király tudatta vele, hogy szépsége az apácaruha ellenére is elbűvölte. Azt mondta nővértársainak, inkább levágatja az orrát, semhogy valaki ilyen illetlen megjegyzést tegyen rá, apját pedig emlékeztette arra, hogy egykor ő maga ajánlotta fel Istennek, s az ő jegyese Krisztus egyszer s mindenkorra.
Szentté avatási iratai megmaradtak, amelyek nővér- és kortársainak sok, hitelt érdemlő vallomását is tartalmazzák. Margit számára magától értetődő volt a szabályok szigorú megtartása, a kemény önsanyargatás, a legnyomorúságosabb betegek szolgálatában való hősies kitartás. Nagyon gyorsan és erélyesen leszoktatta társait arról, hogy benne a királylányt tiszteljék. Egy szolgáló, akit Margit csodával határos módon mentett meg a megfulladástól, a szentté avatási iratok szerint így tanúskodott: „Margit jó és szent volt, mindannyiunk példaképe. Alázatosabb volt, mint mi, szolgálóleányok.” Isten rendkívüli imameghallgatásokkal és csodákkal jutalmazta odaadását.
Meggyőződésem szerint Margit az apácafátyol alatt is apja odaadó leánya maradt. Nem hagyta ugyan politikai érdekekből férjhez adatni magát, de az utolsó Árpád-házi nagy uralkodó terveivel és erőfeszítéseivel szoros kapcsolatban volt. Talán éppen ebben a kapcsolatban és a közös felelősségben látta életének igazi értelmét. A kolostorból is sokat tett az ország belső békéjéért. Ez az elhivatottság ösztönözte olyan vezeklő életre, ami nekünk ma szinte lehetetlennek tűnik.
Az 1300-as évek elején írott Margit-legenda − amelyet Ráskai Lea jegyzett le, és fordított magyarra − a középkori magyar irodalom becses emléke, hiteles képet nyújt a királylányból lett apácáról. Ez a legenda, melynek szerzője Margit lelki vezetője, Marcellus, nemsokára Margit 1270. január 18-án bekövetkezett halála után keletkezett, amikor bátyja, V. István király megtette az első lépéseket húga szentté avatása ügyében.
Szent Margit példája szertesugárzott az országban, s az sem a véletlen műve, hogy éppen abban az időben keletkezett az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a Pálosok, akik elvonultan éltek magányukban, távol a megvetett földi világtól.
Huszonnyolc évesen adta vissza lelkét teremtőjének, szeretettől és vezekléstől elemésztve. Halála óráját derűs arccal előre megjövendölte. Apja pedig, aki betegen, öregen kiköltözött a szigetre lánya sírjához, néhány hónap múlva követte őt. IV. Béla 1270. május 3-án halt meg, de nem lánya mellé, hanem Esztergomba temették. Holttestén összeveszett az esztergomi érsek és az ottani ferences kolostor elöljárója. Egyik templomból a másikba hurcolták a királyi tetemet, amíg végül győzött a hatalmasabb, az érsek.
Margit boldoggá avatási eljárását sohasem fejezték be, de tiszteletét 1789-ben hivatalosan is engedélyezték. A magyarokat annyira szerető XII. Pius pápa (1939−1958 között) hetven esztendeje avatta szentté, 1943-ban.
