Alig húsz évvel a pekingi Tienanmen téren tüntető diákokkal történt véres leszámolás után a hatalom aligha engedhet meg magának még egy vérfürdőt saját állampolgárai körében. Ezt már csak a bő négy hónap múlva kezdődő pekingi olimpia sem teszi lehetővé. A játékokat Peking ugyanis egyfajta kirakatnak szánja, amely – a remélt fényes sportsikerek mellett – demonstrálni hivatott a feltörekvő ázsiai hatalom békés, barátságos, vendégszerető tulajdonságait. A tibeti lázadás brutális leverése a lehető leghatásosabb ellenpropagandája volna e szándéknak.

Ugyanakkor a tibeti (és már a szomszédos tartományokra is átterjedő) zavargások leszerelése tárgyalásos úton sem tűnik egyszerű feladatnak. Peking ugyanis az utóbbi években gyakorlatilag felégetett minden hidat a tibeti lakosság politikai képviselői felé. Azzal, hogy Tibet nemzetközileg nagy tekintélynek örvendő vallási vezetőjét, a dalai lámát esküdt ellenségnek, egyfajta ördögnek kiáltotta ki, Peking maga tette lehetetlenné az évek óta lappangó s most nyíltan a felszínre tört konfliktus párbeszéd útján történő rendezését.

A kínai-tibeti közeledés megtorpedózásáról külföldi megfigyelők szerint kizárólag Peking tehet. A kormány és a dalai láma képviselői 2002 óta hat ízben találkoztak anélkül, hogy a legcsekélyebb közeledést sikerült volna elérni álláspontjaik között. Pedig a tibeti fél – a vallási vezető utasításának megfelelően – soha nem függetlenséget, hanem csupán valódi autonómiát kért, éppen a tibeti lakosság identitásának, kultúrájának és vallásának megőrzése érdekében.

A dalai láma többször elismerte, hogy Tibet Kína része, és az autonómia megvalósítását ennek a konstellációnak a keretében kell keresni. Ezt a lépést Peking egyáltalán nem méltányolta – ellenkezőleg. 2007-ben szigorította az elnyomó intézkedéseket Tibetben, és új rágalomhadjáratot kezdett a vallási vezető ellen, „politikai reakciósnak, vallási árulónak és alattomos tárgyalópartnernek” állítva be a 72 éves dalai lámát. A háttérben pedig változatlan ütemben folyik kínai (han) tömegek betelepítése a „világ tetejének” nevezett régióba.

Ennek a veszélyeire hívta fel a figyelmet a vallási vezető, amikor a múlt héten – a tibeti népfelkelés Kína általi leverésének 49. évfordulóján – mondott beszédében kulturális népirtással vádolta Pekinget. „Az elnyomás tovább fokozódik az emberi jogok számos, hihetetlen és súlyos megsértésével, a vallásszabadság megtagadásával és a vallási kérdések átpolitizálásával”– fogalmazott a dalai láma. Egyúttal arra figyelmeztetett, hogy a nem tibeti lakosság lélekszámának növekedése miatt a tibetiek jelentéktelen kisebbséggé válnak saját szülőföldjükön, „nyelvük, szokásaik és hagyományaik lassan kihalnak”.

Peking abban a hitben ringatja magát, hogy leszerelheti a tibetiek önállósági törekvéseit azzal, ha fejlesztési segélyekhez juttatja a térséget, és valamiféle „egzotikus Disneylandet” csinál Tibetből, amely mágnesként vonzza az üzletelőket meg a turistákat. Ezt a célt szolgálja a Qinghai tartományból a tibeti fennsíkon át Lhaszába vezető új vasútvonal is.

Csakhogy a „fellendülés á la Peking” – számos előnye dacára – nincs ínyére a tibeti lakosság jelentős részének. Sokan rászedve érzik magukat a jó üzleti érzékkel megáldott han kínaiak által. A fő problémát azonban az jelenti, hogy a helybéliek kultúrája, amelyet erősen átitat a vallásosság, nem fér össze a mai Kína túláradó materializmusával. Ezt azonban Pekingben nem érzékelik: a kommunista vezetés csak arra ügyel – de arra megszállottan –, hogy megakadályozza a hatalmas birodalom széthullását. Ez az oka annak, hogy a központi hatalomnak még oly csekély részét sem hajlandó kiadni a kezéből.

Egyes vélemények szerint Peking időre játszik: arra, hogy a dalai láma előbb-utóbb meghal, s akkor a tibetieknek nem lesz a jelenlegihez fogható karizmatikus, bel- és külföldön egyaránt nagy tekintélynek örvendő vezetőjük. Ám ez kétélű dolognak bizonyulhat. A 72 éves láma – idővel bizonyára bekövetkező – távozása nyomán éppen egy olyan köztiszteletben álló személyiség hiányozna a tibeti közösség éléről, aki mindig világosan és egyértelműen mérsékletre és erőszakmentességre szólított fel.

Hogy ez a jövőbeni vákuum milyen veszélyes lehet, azt jól mutatja egy hétfői hír, miszerint az indiai száműzetésben élő – s az utóbbi napokban szintén tüntető – tibetiek nagy része elégedetlen a dalai láma Peking irányában tanúsított „békülékeny magatartásával”. „Ez a középutas álláspont már 20 éve létezik, ám semmit nem eredményezett” – mutatott rá Tsewang Rigzin, a Tibeti Ifjúsági Kongresszus vezetője. Ez a türelmetlen és radikális tibetieket összefogó mozgalom már nem érné be valódi autonómiával, hanem függetlenséget akar: Tibet elszakadását Kínától.

Kész lemondani a dalai láma
„Ha a dolgok kikerülnek az ellenőrzés alól, akkor az egyetlen lehetőségem az, hogy lemondok” – mondta a száműzetésben élő tibeti vezető. Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfő azzal vádolta a dalai lámát, hogy ő hangolja össze a halálos kimenetelű lázongásokat, és hívei a nyári pekingi olimpia „szabotálására uszítanak”.

A Nobel-békedíjas vezető visszautasította a lázongások szításának vádját. „Vizsgáljanak ki mindent alaposan, és ha itt akarják kezdeni, legyenek üdvözölve – mondta. – Vizsgálják át az irodáinkat. (...) Ellenőrizhetik a pulzusomat, a vizeletemet, a székletemet, mindent.”

A dalai láma feladta a tibeti függetlenség követelését, helyette „középutas” álláspontra helyezkedett, miszerint csak kulturális autonómiát tart szükségesnek hazájának. Az utóbbi napok erőszakcselekményeinek a kínai hatóságok szerint 13, az emigráns tibeti kormány szerint száz, sőt több száz halottjuk volt eddig.