Péntek 13-a számomra meglehetősen szerencsésen alakult, mivel gyermekkorom egyik nagy kedvencét immár hatodik alkalommal láthattam élőben, egy igencsak egyedi koncertprogrammal. Bár fennállásának 50. évfordulóját az Omega hamarosan Erdélyben is megünnepeli, nyomós oka volt annak, hogy egy héttel ezelőtt Szolnok felé vettem az irányt. Benkő Lászlóék ugyanis két jubileumi koncertsorozatot szerveznek: az egyik sportcsarnokokban zajlik, és szimfonikus zenére épül, míg a másik a Szent György Napok utolsó estéjén kezdődik, és ingyenes, szabadtéri fellépésekből áll. Az ötezer forintos beugró ellenére is a szimfonikus Omega valahogy ígéretesebbnek tűnt, mint az időjárás szeszélyeinek kitett szabadtéri koncertek „varázsa”, amikor az embernek közelharcot kell folytatnia a körülötte csápolókkal, hogy lábujjhegyre ágaskodva valahogy meglesse az énekes fejebúbját...
Szolnok Tiszaligeti Sportcsarnoka nem sokkal nagyobb, mint a kolozsvári csarnok fele, így – miután másfél órával koncertkezdés előtt már hosszú, civilizált sor kígyózott a bejárat előtt – kapunyitás után hamar megtelt. Pontban este 7 óra 5 perckor kezdetét vette a három részes előadás: előbb a Danubia Zenekar adta elő az instrumentális Omega Szimfónia című művet, Benkő László, Gömöry Zsolt és Debreczeni Ferenc kíséretével. Ezt követte az est fénypontja, a másfél éve megjelent Omega Rhapsody előadása – Kóbor Jánossal, Szekeres Tamással és Katy Zee-vel kiegészülve –, majd a bő két és félórás koncert harmadik részeként, szimfonikusok nélkül, az Omega öt tagjának örömzenélése.
Kitűnő ötlet volt az Omega fél évszázados pályafutását szimfonikus zenekarral megünnepelni. Egyrészt a Danubia Zenekar közreműködése olyan egyedi hangzást kölcsönzött a jól ismert – és már-már szimfonikus hangszerelés után kiáltó – daloknak, amilyent a rajongók 50 év alatt sem hallhattak, bár kedvencük már 1973-ban szimfonikusokkal rögzítette ötödik lemeze rock-szvitjét. Másrészt, miután egyre többen kérték számon az Omegán, hogy önismétlő nosztalgiazenekar, Benkő Laciék frappáns választ adtak erre a kérdésre. Így végre a ’95-ös Trans and Dance album olyan gyöngyszemeit is hallhattunk, mint az Égi harangok, A keresztút vége vagy a JC Connington nevű énekessel előadott Hallgatag szív és Minden könnycseppért kár angol verzióját. Mint kiderült, a srác a Rhapsody blokkban basszusgitározó Katy Zee (Szöllössy Kata) angol együttese, a Junkstar frontembere. Kata igyekezett is apait-anyait beleadni, ám a JC cseppet sem emelte a produkció színvonalát.
Nos, a megalakulás után ötven évvel színpadon állni mindenképpen kalapot emeltető teljesítmény. Amihez méltó körítés a jubileum előszeleként kiadott Rhapsody lemez, a Kiabálj, énekelj! album hiánypótló válogatása és Mihály Tamás szólóalbuma (amelyről a Jégmadár című dalt mutatta be), valamint Benkő Lászlónak a szolnoki koncert napján (!) megjelent Másik világ című szólóalbuma (amelyről a koncerten egyetlen szót sem ejtett…). Abban a reményben, hogy maradt még muníció egy új Omega-lemezre, egyelőre irány Sepsiszentgyörgy!
