Öröm volt újra itthon látni a Bécsből hazatérő Aurelia Vişovan fiatal zongoraművészt, és hallgatni, a mozarti muzsika iránti szeretetéből fakadó stílusos, nagyszerű előadását. Jó volt néhány percre felidézni a néhány éve elhunyt Gerda Türk kiváló zongoratanárnő emlékét, aki annak idején, a zene titokzatos birodalmának első kulcsait Mozart-szakértőként adta az Aurelia Vişovan kezébe. Nem csoda tehát, hogy Aurelia Vişovan már zeneiskolás diákként „önszorgalomból” végigjátszotta Mozart zongora-, valamint hegedű-zongoraszonátáit, mint ahogy az sem véletlen, hogy a mozarti zene szerelmeseként, a sok hazai és nemzetközi díj mellett a kolozsvári Mozart Fesztivál 2007-es Zongoraverseny-szekciójának I. helyezettje lett.
A Mozart Fesztivál zárókoncertjén a Rekviem Robert D. Levin-féle verziója szintén ünnepi meglepetésként csendült fel, az 1991-es kolozsvári premier után immár másodszorra.
A B-dúr Zongoraverseny (KV.456.) Mozart kései kompozícióinak egyik remekműve, amelyet Maria Theresia Paradiesnak, a gyermekkorában megvakult zongoraművésznőnek dedikált. A versenyműben a fény és árnyék, a játék és nosztalgia, a katonás induló és fájdalmas lamento-jelleg kontrasztjai váltakoznak. Aurelia Vişovan előadásában a mozarti stílus az „ereiben” lüktetett. A concertót követő szünetben ő ezt így fogalmazta meg: „Mozart zenéjében otthon érzem magam.” És valóban, a teljes versenymű alatt olyan természetességgel, magabiztossággal, kiegyensúlyozottsággal zongorázott, hogy abból az „otthon” melege sugárzott. A mosolyt és könnyet kiváltó versenymű után csodálattal mondtam: „nagy bohóc volt ez a Mozart!”, hisz derűs, boldognak álcázott gondtalansága mögött mindig ott lappang a fájdalom. Mihail Agafiţă karmester vezényletével a zenekar a zongoraverseny kíséretében finoman dialogizálva simult a szólóhangszerhez.
Mozart a Franz von Wallsegg gróf által megrendelt és aranypénzben fizetett Rekviemet korán bekövetkezett halála miatt nem tudta befejezni. A Rekviem általunk ismert formáját később Süssmayr, a mester tanítványa fejezte be. Süssmayr verzióját többen is támadták, főleg stilisztikai szempontból. A 20. század Mozart-kutatói, a „felújítás” igényével többször nyúltak a műhöz. A legfrissebb verziót Robert D. Levinnek, a Harvard University kutató professzorának köszönhetjük, aki a Süssmayr-féle partitúrában meghagyott mindent, amit érdemesnek talált, kiegészítéseinek legnyilvánvalóbb példája, a Lacrimosa tétel végén alkalmazott kettős fúga, amelyben Robert D. Levin azokat a Mozart-jegyzeteket használta fel, amelyeket kutatásai során 1962-ben fedezett fel Salzburgban, és amelyeket Süssmayr mellőzött az általa befejezett Rekviemben. A Mozart Fesztivál programfüzetében Hans Peter Türk foglalta össze néhány mondatban az újítások lényegét, rámutatva, hogy Levin a Sanctus zenekari faktúráján, és a Hosanna in excelsis két kórus-fúgáján nagy odafigyeléssel, és Mozart zenéje iránti tisztelettel teljesen észrevehetően „javított”. Levin egyéb „szépítéseit” csak a partitúrák alapos összehasonlítása révén lehet igazából értékelni.
A Rekviem emberi hangot próbára tevő, drámai főszereplője az énekkar. A Cornel Groza által vezetett kórus fantasztikus teljesítményét megrázó és egyben felemelő produkcióként értékelhetjük, amelyből kiemelném a drámai Dies Irae-t, az ismétlések által hatalmas feszültséget hordozó Rex tremende-t, a megható Lacrymosát vagy a Sanctus magasztosságát, a Hosanna in excelsis fényes dicsőítését, valamint a lelki békét árasztó Cum sanctus zárófúgát. Adela Zaharia (szoprán), Marioara Pop (mezzoszoprán), Ruben Mureşan (tenor) és Cristian Hodrea (basszus) fiatal énekes szólisták előadásában a két női szólam a meleg tónus, és az egymásrafigyelés szempontjából általában jobban illett egymáshoz, mint a nagy hangerő különbséggel éneklő két férfi szólam. Az izgalomnak betudható helyenkénti intonációs bizonytalanságoktól eltekintve, az énekesek produkciójában egyfajta hullámzást éreztem, mivel együttesükben a „nyers” megfogalmazások és az egymást figyelő, homogén, lágyabb részek váltakoztak. A mű hangulati alapját/hátterét a zenekar mindvégig az énekkarral és a szólistákkal összehangolva szólaltatta meg. Mihail Agafiţă karmester a nagyszabású vokál-instrumentális alkotás teljes zenei apparátusát stílusosan fogta össze.
A hatalmas létszámú közönségnek Mozart–Levin Rekviem-je meghozhatta azt a lelki békét és nyugalmat, amelyre így decemberben, karácsony közelében olyan nagyon vágyunk!
