A magyar sportvezetés célja egy téli olimpiai központ kialakítása volt. Az 1936-os németországi, Garmish Partenkirchen-i játékok pozitív példát szolgáltattak. A sportlétesítmények felépítése, illetve a játékok lebonyolítása szempontjából is óriási sikert ért el a német sportvezetés, erre pedig világszinten felfigyeltek. A háború kitörése után a magyar sportvezetés bízott a központi hatalmak gyors győzelmében, így reménykedett, hogy akár a negyvenes évek során már téli olimpiát rendezhetne Magyarország.

A kezdetektől a legszebb pályáig

Első lépésként, már 1940 őszén, megkezdődött az erdélyi és kárpátaljai hegyvidék síterepeinek feltérképezése, valamint, ahol lehetséges volt, kisebb sípályák megnyitása. Belloni Gyula, a Magyar Sí Szövetség követeként, bejárta Erdélyt és felvette a kapcsolatot azokkal a helyi sportegyesületekkel, amelyek síszakosztályokat is működtettek, hogy versenyeket szervezzenek, a helyi sportolókat pedig ösztönözzék a felkészülésre és versenyzésre.

Már 1940 őszén felvetődött „a magyar Garmisch Partenkirchen” kialakításának az ötlete. Felkérték Déván Istvánt, hogy járja végig Kárpátalját és Erdélyt és tegyen javaslatot, hol lehetne a téli sportok központját kialakítani. Déván, többhavi tanulmányút után, a Radnai-havasokat jelölte meg helyszínül, Borsa község közelében. A síszövetség bizottsága 1941. október 23-án a helyszínre utazott, és minden szempontból alkalmasnak találta Borsafüredet, amely 830 méter magasan, hódús és szélcsendes helyen feküdt a Radnai-havasok északi részén. Hamarosan megkezdődött a Magyar Nemzeti Téli Sportközpont kiépítése, első lépésként a lesiklópályát alakították ki, így itt gyakorolt a magyar lesikló válogatott, ugyanakkor itt tartották meg az első símester képző tanfolyamokat is.

Borsafüred minden szempontból megfelelt a kor elvárásainak: 650 méter magasságig vonaton, 850 méterig pedig országúton is elérhető volt, a hegyoldalakon kezdők és haladók egyaránt találhattak lesiklási lehetőséget, általában novembertől április végéig. Igen népszerű és látogatott volt mind télen, a sízők, mind nyáron, a turisták körében, a Magyar Sí Szövetség menedékháza már 1941-től szállást biztosított télen-nyáron egyaránt. A 830 méter magasan fekvő menedékházban egy tizennyolc ágyas szoba állt rendelkezésre a férfiak számára, illetve egy nyolcágyas a hölgyek részére.

Az Olimpia lesiklópályát 1941 karácsonyán avatták fel. Budapest Nyugati pályaudvaráról indult egy csapat Borsafüredre, közöttük a magyar lesiklóválogatott edzője és tagjai, illetve a Magyar Sí Szövetség képviselői. A csapat meglepődött, amikor a borsai vasúti megállóban még alig hat centiméteres hóréteget találtak, ám az 1660 méteres magasságról induló pályán már 40 centiméteres friss hó volt a régi hókérgen. A startot a Magaskőn helyezték el, érkezés a Melegpatak medrénél 830 méteres magasságban, így a pálya a szintkülönbsége 830 méter, hossza 2840 méter. A pályának létezett egy alternatívája is, amely 1200 méter magasságnál eltért, és a Melegpatak-, Sziklás- és az Ezüstpatak völgyek torkolatához ért ki (2500 méter hosszú).

A pálya felavatásakor a csapat tagjai egymást követve siklottak le. A sort a válogatott német kapitánya, Herbert Heiss, vezette, és a síszövetség ügyvezető alelnöke, Tatár István, illetve a pénztárosa, Bánk László zárta. Mindnyájan nagy élvezettel próbálták ki a hosszú egyenesekkel, hirtelen fordulókkal, ugratókkal és huppanókkal tűzdelt pályát. Heiss az alábbiakat nyilatkozta az első lesiklás után: „A pálya a legszebbek egyike, mondjuk talán a legszebb, amit eddig láttam. Meredek és gyors, de mindazonáltal nem veszélyes, mert megfelelő széles. Bár egyes részei az erdőn vezetnek keresztül, baleset ilyen pályán nem is igen fordulhat elő. Nagy előnye, hogy szélessége folytán gyors hó esetén mindenütt kötelező ellenőrző kapuk állíthatók fel rajta, amelyeket azután lassú hó esetén könnyen el lehet távolítani. Nézetem szerint az egész környék roppant alkalmas egy kontinentális télisporttelep létrehozására, mert először is minden nagyon szép és másodszor mindent meg lehet itt találni. Nem csak a versenyző, hanem a turista is gyönyörű napokat tölthet majd el Borsafüreden. Biztos vagyok benne, ismerve a magyar sportélet sportszerető és hozzáértő vezetőit, hogy Borsafüreden FIS-t, de talán még egy olimpiai versenyt is meg fogunk érni.” (Nemzeti Sport, 1942. január 4.)

Olimpiai síugrósánc készül

1942 nyarán, az Országos Sport Központ (OSK) anyagi segítségével, kibővítették a Magyar Sí Szövetség menedékházát. Sikerült befejezni a lesiklópályákat, ugyanakkor megkezdődött a nagy síugrósánc kiépítése. Felsővisón újabb korszerű szálláshelyet kiviteleztek, a Magyar Országos Véderő Egylet (MOVE) Borsvezér menedékházát, amely 60 férőhelyes volt.

A borsafüredi nagyméretű építkezéseket Schmidt József kormányfőtanácsos, a Sporttelepek és Épületek Országos Főfelügyeletének vezetője irányította, az anyagi támogatás pedig vitéz Béldy Alajos m. kir. altábornagy, az Ifjúság Honvédelmi Nevelésének és Testnevelésének országos vezetője, illetve vitéz dr. Tárczay Felicides Román miniszteri osztályfőnök, a Társadalmi Sport és Testnevelés vezetője, közbenjárásával sikerült biztosítani. A legfontosabb esemény a Magyar Sí Klub Anikó menedékház felavatása volt. A Radnai-havasok 1600 méteres magasságában, a Lóhavas oldalában, a legnehezebb körülmények között épült fel az első európai színvonalú magashegyi menedékház Benedek Frigyes mérnök, műegyetemi adjunktus, tervei alapján. Kivitelezé­sében a kor legmodernebb építkezési technikáit alkalmazták, mind belső elrendezésében, mind az építkezésben egyedit alkotva. Huszonhét vendég részére biztosított hálóhelyet, illetve hideg-meleg vizes zuhanyt, így nem csoda, hogy az év túlnyomó részében telt ház volt. A vendégeket három hatágyas, illetve három háromágyas szobában szállásolhatták el. A hatágyas vendégszobákban emeletes ágyakban lehetett aludni, ugyanakkor a felső ágyak felhajthatóak voltak. A vendégek egy harmincöt személyes étteremben étkezhettek. Az épület 16 centiméter vastag gerendafából épült, a szigetelést kátránypapírral és 3 centiméter vastag nádpadlóval oldották meg. A tetőzet sűrűgerendás födém és horonynélküli zsindely. A fürdőszobába a menedékháztól 300 méterre fakadó forrás biztosította a vizet.

Az építkezés kezdetekor, 1942 júliusában, a Magyar Sí Klub 5800 pengő összeggel rendelkezett. Az egyesület tagjai adakozás és kamatmentes kölcsön formájában 53 149,85 pengőt bocsátottak a menedékház építését irányító bizottság részére. A hiányzó, majdnem 40 ezer pengőt az OSK biztosította, Tárczay közbenjárá­sára, így az építkezés végső költsége 96 546,27 pengő volt. Ehhez hozzájárult a Magyar Sí Szövetség is, amely erdei utat építtetett a menedékházhoz, illetve egy kisebb lesiklópályát is kialakított a közelben.

A menedékházat 1942. november 23-án avatták a kor neves magyar bajnoknője, Iglóiné Eleőd Anikó jelenlétében, ugyanakkor őróla nevezték el. Az eseményen részt vett Tárczay Felicides Román, Schmidt József, illetve Kudriczy István vezérőrnagy (aki Béldy Alajos vezérezredest képviselte a rendezvényen).

A Magyar Sí Szövetség Sportbizottságának döntése értelmében Borsafüreden rendezték meg 1943. február 20 és 21-én a lesikló, műlesikló és alpesi összetett bajnokságot. Ezután 1943. március 21-én rendezte a Magyar Sí Klub a Lóhavas-kupát, amelyet Magyarország első, 1000 méteres szintkülönbségnél nagyobb lesiklóversenyeként képzeltek el, sajnos a rossz időviszonyok miatt (a Lóhavas északi gerince jeges volt, az alsó szakaszon, a Melegvölgy-patak hágójában, kevés hó volt) a pályát megváltoztatták, a verseny pedig kétmenetes lesiklóverseny lett.

A sportvezetés számára óriási gondot jelentett a síparadicsom telkének kisajátítási módja. Mivel a telekvásárlása helyi uzsorásokat támogatta volna, a zsidó és a román tulajdonosok pedig nem engedtek az árból, az értekezlet résztvevői végül úgy döntöttek, hogy a vármegye ispánját és alispánját is bevonják a kisajátítási folyamatba. Béldy egyértelművé tette, hogy Borsafüred kiépítése folytatódik, így a kormány képviselői és a helyi vezetők, Jurka Fláviusz főispán és dr. Dudinszky Béla alispán, a helyszínen kerestek megoldást. A főispán és alispán közbenjárására Borsa község telket adományozott a központ számára, az építkezések pedig folytatódhattak, jóval nagyobb ütemben. Ehhez nagymértékben hozzájárult a sportvezetés által folyosított anyagi támogatás is.

1943. áprilisában történt a korszerű sportszálló alapkőletétele. A Hóvirág szálloda terveit szintén Benedek Frigyes készítette, a kivitelezés is az ő irányításával történt. A háborús viszonyok ellenére merész terveket szőttek a sportvezetők: a szálló kerüljön tető alá 1943. őszéig. A vendégek kényelme érdekében a központi fűtést koksz-égetéssel oldották meg, emellett számos szobában és helyiségben kisebb kályhát helyeztek el arra az esetre, ha a központi fűtés nem működik.

1943 folyamán lázas munkálatok folytak az ugrósánc kivitelezésén is. A sánc tervét is Benedek Frigyes készítette a nemzetközi szövetség előírásainak figyelembe vételével. A kivitelezés során 10 000 köbméter földet mozdítottak el, a sziklás terep miatt ennek egy részét robbantással oldották meg. A hatalmas kő- és földtömeget nehéz körülmények között, 38 fokos lejtőn távolították el. A szakszerű munkát Széchy Endre építkezési vállalata kivitelezte Bonta József mérnök irányításával, és az év folyamán állandóan többszáz munkás dolgozott. Az építkezés ellenőrzését Melczer Zoltán testnevelésügyi főelőadó végezte.

1944. februárjára a teljes kivitelezési munkálatot befejezték. A sánc is az „Olympia” nevet kapta, akár a lesiklópálya. Méreteit tekintve a kor negyedik, Európának pedig a legnagyobb ugrósánca volt. Korabeli leírás szerint a kifutó átmenete és íves ellenlejtője tökéletes. Külön szépsége a sáncnak, hogy fa vagy vasépítmény (torony) nélkül épült, majdnem teljesen ráfekszik a terepre s a töltés, illetve bevágás legnagyobb magassága négy méter. Csak a kifutó végén épült ellenlejtő végső magassága éri el a tizenkét métert, de kiképzése révén ez is kellemesen illeszkedik bele a környezetbe. A sánc berendezése kiváló. Az indulás helyén épült melegedő-viaszoló épület, az ötemeletes, fából épült pontozóbírói torony, az asztal, a feljárat, a lépcsőzet mind-mind nemcsak sportszempontból kifogástalan, hanem a sánccal együtt tájilag is tartozékaivá vált a festői vidéknek. (Testnevelés, 1944, 265–266.)

Az ugrósánc tervezésében Przestalsky Stanislaw lengyel ugró, a magyar síugró válogatott edzője nyújtott szakmai segítséget. Przestalsky részt vett az ugrósánc helyének kijelölésében, majd a tervezést gyakorlati tanácsokkal, az építés során felmerült kérdések megoldását szaktudásával támogatta.

A sánc avatóversenyére 1944. február 20-án került sor, a magyar síbajnokság keretében. A háromnapos verseny fénypontját az „olimpiai sáncavató nemzetközi ugróverseny” jelentette, amelyre – a háborús nehézségek ellenére – két német és egy norvég neves versenyző is indult. A versenyt a német Sepp Weiler nyerte 69, illetve 76 méteres ugrásokkal, 221,7 pontot érve el. Második honfitársa, Heinrich Klopfer (64 és 69 méter, 209,1 pont), míg a harmadik Rész Mihály (68 és 68 méter, 207,2 pont) lett. Versenyen kívül ugrott Przestalsky Stanislaw is, kinek első ugrása 73, második pedig 88 méter volt. Ilyen szép sáncról még nem is ugrottam – örvendezett a verseny után Weiler, a győztes –. Olyan, mint egy álom! (Nemzeti Sport, 1944. február 22.)

Síparadicsom lett volna

1944-ben a sportszálló építkezése is tervszerűen zajlott. A falak és a tetőzet elkészült, a belső kivitelezés pedig jól haladt. Az elektromos erőműtelep, a fűtés, illetve a vízvezeték-hálózaton dolgoztak a szakemberek, Magyarország első sífelvonója is szinte készen állott. Ekkor minden jel arra mutatott, hogy minimális munkával hamarosan befejeződik Kelet-Európa legnagyobb téli sí központja. Sajnos a világháború beleszólt, 1944 szeptemberében a front elérte Erdélyt, majd hamarosan a szovjet és román csapatok előretörésével visszaáll a román közigazgatás.

Sajnos a felavatás második évfordulóját már nem lehetett megünnepelni, a Máramarossziget környéki csaták során a bevonuló csapatok felgyújtották az Anikó menedékházat, amely teljesen elpusztult.

A világháborút lezáró 1947-es párizsi béke érvénytelenítette a bécsi döntéseket, szentesítette Észak-Erdély visszacsatolását Romániához. Románia kommunista vezetése, az adott politikai és gazdasági helyzetben, nem tekintette prioritásnak a borsafüredi központot, így sohasem folytatódtak a munkálatok. A pályák megmaradtak és számos nemzeti és nemzetközi síversenyt bonyolítottak itt le a következő évtizedekben. Az ugrósáncot is használták, majd a nyolcvanas években egy kisebb sánc is épült mellé. A menedékházakat fokozatosan lebontották és szállodák épültek helyükön ennek ellenére Borsafüred sohasem lett nemzetközi télisport-központ.