„...A tatárok, látva, hogy becsapta őket, még elszántabban követték. A lova már nem bírta tovább, vízre volt szüksége, hogy a szomjúságát csillapítsa. A környéken nem volt sem forrás, sem patak. A ló nem bírta tovább, és földre rogyott. Szent László minden reményét elvesztette. S akkor a kőből, ahova lova feje hanyatlott, hűsítő forrás fakadt. A hűvös hegyi víztől a ló új erőre kapott. És így tovább folytatta az útját... Ott Peterd környékén megvan máma is Szent László lovának a nyoma a szikladarabban. Ez Szent László forrása. Szent László lova patkójának láttam a nyomát.” (Vöő Gabriella, Szent László-legendák a Tordai-hasadék környékének magyar népi kultúrájában)

Kolozsvár és Torda között, a tordai úttól nyugatra eső terület egy része erdővel borított dombvidék, legelők és termőföld. Csendes kis falvak húzzák meg magukat völgyeiben, Csürülye, Mikes, Indal, Peterd és mások, távol a modern, zajos élettől, elfelejtve, világtól elrejtve élik mindennapi életüket.

Az erdélyi autópálya építésével a vidék képe megváltozott, most modern műút szeli át ezt a csendes vidéket, teljesen megváltoztatva a tájat. A Kolozsvár–Tordai-hasadék gyalogos turistautat (E7 – piros sáv jelzés) is kettészeli az autópálya. A Szent László kútja is a munkálatok miatt veszélybe került, olyan hírek is szárnyra keltek, miszerint a forrás már nem létezik, mert betemetődött a munkálatokkal. Húsvét harmadnapján, kihasználva a szép tavaszias időt, elhatároztuk, hogy megkeressük.

A magyarpeterdi úton, 15 percre az autópálya feletti átjárótól, az út szélén levő betonlapra valaki kék festékkel felírta, hogy „IZVOR”. Egy meredek ösvény vezet le onnan a szántóföldek felé. Megálltunk egy füves tisztáson és körbenéztünk. Első látásra úgy tűnt, hogy valóban nincs meg a forrás, pedig itt-ott a fű között kis vízerecske csörgedezett. Letettük a hátizsákokat és hozzáfogtunk, hogy alaposabban átnézzük a terepet. Nem telt bele sok idő, lejjebb, egy bokor tövében megtaláltunk a forrást. Elég elhanyagolt állapotban van, sem tábla nem jelöli, sem kerítés nem védi, de kristálytiszta vize reménykeltően csörgedezett a kis sziklavájatokban, csillogott benne a tavaszi napsugár. Alakja valóban különös, egyenes szürkésfehér szikladarab, felső részen egy kis repedésen tör fel a víz, innen folyik tovább egy 20–25 cm átmérőjű, 20 cm mély medencébe, majd a két kisebbe, végül a földek mellett levő árok felé veszi útját.

A forráshoz vezető kijárat és ösvény

„S íme a gyepes lejtő közepén egyszerre simára s gömbölyűre kiesztergályozott kis sziklamedencék tűnnek fel, melyekből friss forrásvíz csergedez a két felsőben tömör sziklából törve elő, s úgy csobogva tovább az alsóbbakba. A nép hite szerint itt szúrta lándzsáját a szomjúságtól gyötört nagy király a földbe és ennek nyomán nyílt meg a felső kis medence s fakadt belőle üdítő ital szomja enyhítésére. És amint sisakját a földre dobá, hogy homlokáról a fáradalmak verejtékét letörölje: a földön az is forrássá vált, s így támadt a sisak alakú másik nagyobb szikla-öböl; míg az alsó kettő László lova patkóinak nyomása alatt horpadt be a sziklába. A nép máig is Szent László kútjának nevezi e kedves bájos kis tüneményt.”(Czárán Gyula)

A forrás keletkezésének van egy román változata is, a történet hasonló, de Nagy (makedóniai) Sándor nevéhez fűződik, a forrást pedig izvorul Alexandru Macedonnak nevezik.

A mai rohanó világunkban sajnos kevesen szakítanak időt arra, hogy legendákról meséljenek, forrásokat keressenek, a természetet járják, megcsodáljanak egy virágot, bámulják a kék eget, örvendjenek egy kellemesen eltöltött napnak a szabadban. De hát akkor el kell felejteni mindent, ami évszázadokon át megmaradt. Igaz, vagy nem a legenda, hogyan keletkezett a forrás, ki volt, aki vizet fakasztott a sziklából, hogy maradt a patkónyom a kövön? Talán nem is ez a lényeg. Tudjuk, hogy a forrás története számunkra annyira igaz, akárcsak a tündérmesék. Minden esetre szebben hangzik, mintha csak azt mondanánk, hogy a forrás vize átfúrta a kemény kőzetet és kis medencéket alkotva ontja üdítő vizét.

Az autópálya körüli munkálatok megváltoztatták a vidék képét, szerencsére a forrás kicsit távolabb esett, így megmenekült. Vagy talán a legenda folytatódik – Szent László, aki vizet fakasztott valamikor itt a Tordai-hasadék mellett, most megmentette a kis forrását a pusztulástól… De a feledéstől ki mentheti meg? Telik az idő, a szél befújja az út porát, benövi a moha, elakad a lefolyása, elmocsarasodik a forrás környéke. Talán nekünk is tennünk kellene valamit, hogy a Szent László forrás továbbra is megmaradjon.