„Az ország nehéz körülményei között Hoszni Mubarak elnök úgy döntött, hogy elhagyja az államfői posztot. Az állam ügyeinek intézésével a fegyveres erők tanácsát bízta meg” – mondta Szuleimán.
Barack Obama amerikai elnök egyenes adásban nézte a kairói bejelentést – közölte a Fehér Ház, hozzátéve, hogy az elnök beszédet fog mondani Mubarak lemondásáról.
Brüsszelben Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője kijelentette: Mubarak „meghallotta a nép hangját”.
Örömünnep tört ki Tuniszban is, ahol egy hónapja szintén megdöntötték a diktatórikus rendszert. Izraelben azt remélik, hogy az egyiptomi átmeneti időszak „zökkenőmentes” lesz Hoszni Mubarak elnök lemondása után – mondta Jeruzsálemben egy kormányzati forrás.
A Gázai övezet örömmámorban úszik – jelentette a francia hírügynökség. Az al-Arabíja hírtelevízió korábban azt jelentette, hogy Hoszni Mubarak egyiptomi elnök és családja Kairóból-Sarm es-Sejkbe távozott.
Még péntekre virradó éjszaka a tüntetők megjelentek a Heliopoliszban, Kairó egyik külvárosában lévő Ittihádíja elnöki palotánál is – a megmozdulások január 25-i kezdete óta először –, s a palota körüli faltól mintegy ötven méterre, szögesdrótakadály mögött táboroztak le. A rezidenciát a hadsereg elitalakulata, a Köztársasági Gárda védi hat páncélozott járművel, köztük három harckocsival.
Ezrek gyűltek össze pénteken Kairóban, hogy követeljék Hoszni Mubarak távozását. Egyes értesülések szerint radikális beállítottságú fiatalok az elnöki palota ostromát tervezték. A tiltakozók azt skandálták, hogy „Le Mubarakkal”. Mintegy tízezer ember gyűlt össze az egyiptomi állami televízió épületénél, a tömeges tiltakozások újabb helyszínénél is. A tiltakozókhoz 15 katonatiszt is csatlakozott, századositól alezredesi rangig – közölte Ahmed Ali Sumán őrnagy. Nagy tömegmegmozdulás volt Alexandriában is.
A legfelső hadvezetés a nap során a kormányellenes tüntetőknek azt ígérte, hogy az országban felfüggesztik a (30 éve érvényben lévő) rendkívüli állapotot, amint megszűnnek a mostani körülmények. Egyben jelezte: azt akarja, hogy a tiltakozók vonuljanak vissza az utcákról, és az élet térjen vissza normális medrébe. Megígérte továbbá, hogy szabad és tisztességes elnökválasztást tartanak az országban, s ehhez módosítják az alkotmányt.
A nap folyamán több vezető külföldi politikus is igyekezett nyomást gyakorolni Hoszni Mubarakra a lemondás érdekében. „Mubarak történelem, Mubaraknak le kell mondania” – fogalmazott Lars Lokke Rasmussen. A dán kormányfő volt az első az EU-tagállamok vezetői közül, aki nyíltan lemondásra szólította fel Mubarakot.