1916. szeptember 10-én született Tövisen. Tanulmányait a nagyszebeni német Bruckenthal evangélikus gimnáziumban végezte, majd ezt követően jogot hallgatott Kolozsváron és Szegeden. Részt vett a második világháborúban, megsérült és ezt követően hazakerült a frontról. Fivére német fogságba esett, ahonnan szabadulásakor Amerikába vándorolt. Emiatt itthon maradt testvérét az akkori állambiztonsági szervek folyamatosan figyelték, zaklatták. Jogi karrierjét ellehetetlenítették, majd pár év tanítás után, tanári pályáját is derékba törték.
Így lett 1949-ben a kolozsvári Bábszínház alapító csapatának tagja, Kovács Ildikóval, Botár Zsókával, Tisch Gizellával, Lukász Bellával, Varga Bélával. Az akkor induló művészeti intézmény valóságos menedék volt a kommunista rendszer politikai üldözöttjei vagy származásuk miatt peremre kényszerített művészei, értelmiségiei számára. Ebben a kis színházban szolgálta Benedek Dezső majd harminc éven keresztül tehetségével, tudásával a magyar közösséget.
Kiváló csapattag, jó karakterszínész volt.
Legfontossabb előadásai: Framm a jegesmedve, Állatmesék, Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona, Szarvaskirály, Piroska és a farkas, Ludas Matyi, János Vitéz, Karnyóné.
Nyugdíjazása után éveken keresztül segítette, oktatta a kezdő bábosokat. Következettesége, alapossága, hűsége, gyerekek iránti szeretette, igazságérzete, tartása példaértékű marad mindannyiunk számára, akik ismertük és szerettük.