Tönkreteszik Romániát
„Többször elmondtam: ha az RMDSZ megérti, hogy olyan kormányban vesz részt, amely tönkreteszi Romániát a magyarokkal együtt, és úgy dönt, más utat keres, a legnagyobb örömmel és részemről a legnagyobb bizalommal tárgyalhatunk velünk. De ez nem jelenti azt, hogy az PNL megváltoztatná álláspontját az oktatási törvényről, vagy politikai egyezkedésekbe bocsátkozna ez ügyben”, szögezte le Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.
Hangsúlyozta: a liberálisok sosem voltak olyan viszonyban az RMDSZ-szel, mint ami most jellemzi a jelenlegi többséget, hiszen a „zsarolás és a feltételek szabása” uralja a Traian Băsescu és a Demokrata Liberális Párt (PDL) kapcsolatát a szövetséggel.
„Az RMDSZ-szel való kapcsolatunkat sosem jellemezte a zsarolás vagy a feltételek szabása. Tisztességes megállapodásaink voltak, amelyet tisztességes partnerekként betartottak a felek 1996 és 2000, illetve 2004 és 2008 között, és ezt az RMDSZ vezetői is tanúsíthatják”, mondta Antonescu.
Az oktatási törvényről nem tárgyalunk
„Az oktatási törvény egy dolog, és nem szavazhatunk másképp, mint ahogyan hisszük, hogy jó a román társadalom számára. Ha az RMDSZ hatalomváltásról szeretne tárgyalni, a legnagyobb örömmel állunk elébe, de az oktatási törvénnyel kapcsolatos előfeltételek nélkül”, fejtette ki Antonescu.