Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke kolozsvári sajtóértekezletén rámutatott: a dél-tiroli autonómiamodellt román jogi környezetbe átültető statútummal az RMDSZ a román egységes és oszthatatlan állam keretében óhajt autonómiát biztosítani Maros, Kovászna és Hargita megyei településeknek. Ez is egyike lenne azon jogszabályoknak, amelyek a romániai magyar közösség kulturális, nemzeti identitásának megőrzéséhez szükséges törvényes garanciáit képezik - tette hozzá.
Rámutatott: az RMDSZ és a magyar közösség stabilitási tényező volt a román politikában, az is akar maradni és az autonómiastatútum sem szakadár törekvés.
Kelemen Hunor szerint ebben a pillanatban a román társadalommal folytatandó "racionális" közvita és az előítéletek eloszlatása a legfontosabb: a törvénytervezet parlamenti előterjesztésére az RMDSZ nem szabott magának határidőt. Az RMDSZ elnöke elmondta: országszerte több közvitát szerveznek majd a dokumentumról, amely így még módosulhat. Az elsőt Bukarestben tartanák. Kelemen Hunor elmondta: a székelyföldi autonómia megvalósulása elválaszthatatlan Románia alkotmányának módosításától. Az autonómia által decentralizálnák a különböző intézményrendszereket anélkül, hogy „állam az államban” típusú struktúrát hoznának létre, többek között hivatalossá tennék a magyar nyelvet, az adókból befolyó összeg 50 százaléka pedig helyben maradna.
Közölte, hogy a korábban nyilvánosságra hozott tervezethez képest módosítást is végeztek a szövegtervezetben, így például az igazságszolgáltatás működésére vonatkozó fejezetből törölték azt a megfogalmazást, miszerint a magyar és a román nyelvet beszélő bírák közötti arány kétharmad-egyharmad, ehelyett a szövegben csak annyi maradt, hogy az arányosság elvét alkalmazzák a bíróságokon is. (5)
A tervezet magyar nyelvű változata ide kattintva tölthető le.