Ma 13 órára hívta össze Sólyom László magyar köztársasági elnök az Országgyűlés alakuló ülését. A tervek szerint ezt az államfő nyitja meg, majd a Himnusz elhangzása után beszédet mond. Az Országgyűlés vita nélkül hallgatja meg a választási beszámolókat, amelyeket szavazás alá bocsátanak. Ezután következik a frakciók megalakításának és vezetőik nevének bejelentése. A képviselők titkos szavazáson választják meg az Országgyűlés tisztségviselőit: az elnököt, az alelnököket és a jegyzőket. A köztársasági elnök javaslatot tesz az új miniszterelnök személyére, és várhatóan Orbán Viktor már miniszterelnök-jelöltként emelkedik szólásra.
Vitatott kérdés, hogy milyen öltözékben jelenik majd meg az Országgyűlés alakuló ülésén Vona Gábor, a Jobbik első embere. A parlamenti pártok alakuló ülést előkészítő keddi megbeszélésén Vona Gábor az MSZP leköszönő elnökének kérdésére közölte, fekete mellényben és fehér ingben jelenik meg az alakuló ülésen, majd az egyeztetés után újságíróknak pontosította: pénteken egy olyan fekete mellényben érkezik majd az Országgyűlés alakuló ülésére, amelynek a mellén egy árpádsávos pajzs, a hátán pedig egy hímzett oroszlán látható.
A Köztársasági Elnöki Hivatal mindezekre szerdán azt közölte: az államfő elvárja, hogy az Országgyűlés alakuló ülésén ne történjen semmilyen jogsértés.