Pál Emőke másodéves színi növendék szavalatára csendesedett el az imaterem közönsége a rendezvény péntek délutáni megnyitóján, amit rövid áhítat és ünnepi köszöntőbeszédek követtek. Elsőként Solymosi Zsolt iskolalelkész, a rendezvény egyik főszervezője szólt az egybegyűltekhez, aki megpróbálta statisztikai adatokra szorítkozva összegezni az elmúlt tíz év vetélkedőit. Megtudtuk: 324 diák 695 verse hangzott el, 42 serleg készült, 2650 könyvjutalom talált gazdára, összesen 430 volt és jelenlegi diák szervezte a rendezvényt, 9 vásznat festettek meg, 1230 oklevelet és emléklapot osztottak szét, 9 tévériport és 23 cikk látott napvilágot, a Fűszál, a Karaván, a Kővirág, a Peregrinus, a Klus, a Wisper Blast, a Syrinx zenekar, Márk Attila és Hobó lépett fel a rendezvényeken.
Ömböli Irma magyar szakos tanfelügyelő a tanügyminisztérium és a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség nevében köszöntötte a jelenlévőket, a versenyzőknek pedig azt kívánta: legyen számukra valódi ünnep ez az alkalom. Barabás János konzul a versmondó vetélkedő apropóján elmondta: fontos olyan eseményeket szervezni, amelyek hozzásegítenek megmaradásunkhoz, és lehetőséget teremtenek magyarságunk megéléséhez. Ezt követően Darai Levente, fotó-, film-, médiaszakos hallgató kisfilmjét vetítették le, amely felidézte a korábbi „atlantiszok” hangulatát. A játék gyönyörű című irodalmi műsor a verssel való játékra világított rá a kollégium diákjainak előadásában, majd a Péterffy Gyula kórus ajándékdalai zárták a megnyitóünnepséget, amelyet este a Syrinx együttes gyertyafényes, versekkel fűszerezett unplugged koncertje követett.
A szombati megmérettetést követően Zorkóczy Zenóbia Ady-estjén kapcsolódhattak ki a versenyzők, majd a zsűri – László György író, Pop Ioana a Phoenix Könyvház munkatársa, Rekita Rozália és Jancsó Miklós színművészek, és Pál Emőke színi hallgató – kiértékelője és gálaműsor következett, amelyen Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök közvetlen hangon szólt a versenyzőkhöz.
A IX-X. osztályos kategóriában I. díjat nyert az aradi Csíky Gergely Iskolacsoportból Murvai Róbert Dávid, II. helyezett lett a Szovátai Domokos Kázmér iskolacsoportból Stefán Renáta, III. díjat érdemelt Buchmann Wilhelm a Kolozsvári Református Kollégiumból.
XI-XII. osztályos kategóriában I. díjas lett Moldován Blanka, a nagybányai Németh László Gimnáziumból, II. díjat kapott Fóris Ferenci Johanna, a János Zsigmond Unitárius Kollégium diákja, III. díjat nyert Udvari Tímea a Báthory István Elméleti Líceumból.
Különdíjat kapott a baróti Bokor Csongor, a marosvásárhelyi Bodnár Tünde Tímea, a kolozsvári Nagy Noémi és Szabó Brigitta, a székelykeresztúri Csomos Éva Zsuzsánna, az aradi Boros Zoltán János, illetve a baróti Sándor Boróka.
Az Erdélyi Magyar Polgári Párt különdíjaiban részesült az aradi Kovács Márk, a szilágycsehi Nagy Erika, a kolozsvári Szabó Brigitta, és a székelykeresztúri Csomos Éva Zsuzsanna.
A kerek évforduló, a tíz megszervezett versmondó vetélkedő mind-mind bizonyítékai a vers és versszerető közönség hallhatatlanságának, a szervező iskola és könyvház lankadatlan lelkesedésének.