A ciánfolt 12-én hagyta el Magyarország területét, óriási pusztítást hagyva maga után. 2000 áprilisi becslés szerint az érintett folyókban 1241 tonna hal pusztult el. A folyó azonban a vártnál gyorsabban tért magához. Fürödni már a szennyezés levonulása után nem sokkal lehetett, 2002-re rendbe jött az alacsonyabb rendű élőlények (kagylók, szitakötők, kérészek, rákok) állománya, s 3–4 év alatt a vízi élővilág 95 százaléka ismét megjelent a Szamosban és a Tiszában. A halászati vállalkozások vesztesége azonban óriási lett, mert csökkent a hozam, ma is magas a lebegő hordalék és az üledék nehézfémtartalma.

A magyar állam 2001-ben kártérítési pert indított az Aurul ellen, mivel az nem válaszolt a peren kívüli megegyezés iránti ajánlatra. Az elhúzódó perben 2006-ban a Fővárosi Bíróság közbenső ítéletként kimondta, hogy a ciánkatasztrófáért az Aurul jogutódát, a Transgold céget terheli a felelősség.

A környezetvédőket aggodalommal tölti el az is, hogy Verespatakon egy kanadai–román cég nyíltszíni fejtésből, ciánalapú technikával akar aranyat kitermelni, ami a 2000-es katasztrófa megismétlődésével fenyegethet.