A lemezbemutató turné november végén indult Nyíregyházán, a végállomása, a „nagy születésnapi buli” pedig december 28-án lesz Pécsen, a Sportcsarnokban.
A Kispál András, Lovasi András, Ózdi Rezső és Brautigäm Gábor alapította zenekar 1987 decemberében a pécsi tanárképző főiskola Szenes Klubjában adta első koncertjét. Mindössze kilenc dalt játszottak, de nyomban vissza is tapsolta őket a közönség. Az első turnékon – Ózdi kiválása miatt – már Lovasi basszusozott. Az első nagylemez – Nagy Feró kiadásában – 1991-ben jelent meg, s ekkorra már egyre nagyobb tömegeket vonzottak a Kispál-koncertek.
A zenekar munkásságát azóta számos sorlemez, koncertlemezek, megannyi turné és néhány dobosváltás is jelzi. A csapat elkalandozott a filmzene világában is: a Csinibaba Kicsit szomorkás című betétdala új dimenzióban mutatta be a csapatot. Lovasi erről így emlékezett egy interjúban: „Pedig nem volt ez más, mint jó időben egy jó poén. Egy ismerős dal jól tökön rúgva.”
A 20. születésnapi turnén a legkorábbi daloktól kezdve (pl. Húsrágó hídverő, Szőkített nő) a ’90-es évek végének klasszikusain át (pl. Ha az életben, Kicsit szomorkás) a 2000-es évek újabb dalai is elhangzanak (pl. De szeretnék, Csillag vagy fecske). A zenekar a korabeli dalait az adott időszaknak megfelelő, eredeti tagsággal játssza majd. A pécsi koncerten fellép Németh Juci és a Csík zenekar is, a „Kispál tokkal vonóval” felállás a Varga Ferenc vonóstrióval (Szabó Attila, Kunos Tamás, Pál István Szalonna). A legalább háromórás koncertről filmfelvétel is készül, amit a zenekar tavasszal jelentet meg dupla dvd-n.