Az I. világháborúban a Vöröskereszt mentősofőrjeként szolgált, mert gyenge szeme miatt nem lehetett katona. Piavénál megsebesült, a milánói kórházban lábadozva szeretett bele egy ápolónőbe, e reménytelen vonzalomból, s háborús élményeiből született 1929-es, Búcsú a fegyverektől című regénye. Első sikerét az 1926-os Fiesta című regényével aratta, amelyben a háború utáni „elveszett nemzedék” tagjairól írt. A spanyol polgárháború idején haditudósitó volt, színdarabot is írt a megszállt Madridról, Az ötödik hadoszlop címmel. Madridban játszódik az Akiért a harang szól című regénye is, amely talán a legnagyobb közönségsikert aratta. A II. világháborúban is aktív szerepet vállalt. A háború után visszatért Kubába, 1950-ben megírta A folyón át a fák közé című regényét, amely visszhangtalan maradt. Annál nagyobb sikert aratott az idős kubai halász heroikus története, Az öreg halász és a tenger, amelyért 1953-ban Pulitzer-, majd egy évvel később Nobel-díjat kapott. Bár Castróval jóban volt, 1960-ban elhagyta Kubát, az Idaho állambeli Ketchumben vásárolt házat, ahol megpróbált ugyanúgy élni és alkotni, mint korábban. Depressziós szorongásai miatt azonban kétszer is klinikára került, elektrosokk-kezelést is kapott. Szenvedéseit ez sem enyhítette, s 1961. július 2-án ketchumi házában főbe lőtte magát.