1933 januári hatalomra kerülését követően Hitler totális egypártrendszer kiépítésére törekedett. A hadsereg bizalmát azonban nem sikerült megnyernie, a tábornokok nem sokra becsülték az egykori káplárt, és gyanakodva figyelték a párt félkatonai szervezetét (SA), amelyben egy új, "forradalmi" hadsereg magvát látták.
Az addig jobbára a politikai ellenfelek megfélemlítésében, utcai harcokban jeleskedő kétmillió barnainges élén Ernst Röhm, Hitler egyik legrégibb harcostársa állt. Röhm komolyan vette a szociális demagógiát és nyíltan beszélt egy "második forradalom" szükségességéről, mivel maga ellen fordította a nagyiparosokat, a hatalmi harcok során pedig a náci párt szinte minden fontos vezetőjét is. Ellenfelei meggyőzték Hitlert, hogy Röhm francia pénzen puccsot szervez ellene, és kiváló érzékkel az összeesküvésbe belekeverték a Hitler által gyűlölt, a náci pártot egykor megalapító Gregor Strasser nevét is. Miután Röhm nyíltan szembehelyezkedett vele, és a hadsereg is ultimátumot adott neki, Hitler elszánta magát a cselekvésre.
Időpontnak június 30-át választotta, amikor az SA teljes vezetése ülést tartott a bajorországi Wiessee-ben. A Führer titokban a helyszínre repült és hajnali négy órakor személyesen tartóztatta le a kényes helyzetben ért SA-vezérkart. Az őrizetbe vetteket egy müncheni fogházba vitték és kivégezték. Röhm megtagadta, hogy öngyilkosságot kövessen el, ezért két SS-legény őt is agyonlőtte. A tisztogatás azonban nem korlátozódott a barnaingesekre: Hitler egy füst alatt leszámolt régi ellenségeivel és a konzervatív ellenzékével is.
Röhmék letartóztatása után Hitler megsürgönyözte Berlinbe a "Kolibri" kódot, Göring pedig útjára indította az SS kivégzőosztagait. A következő 48 órában nem csak az SA még szabadon maradt vezetőit vadászták le, hanem egy már korábban összeállított lista alapján a nácik egyéb ellenfeleit is, egyebek közt Strassert, von Schleicher volt kancellárt, a Katolikus Akció vezetőjét, az egykori müncheni sörpuccs leverőjét, Papen alkancellár titkárát (magát Papent is rövid időre letartóztatták). A hivatalos adatok szerint 81 embert végeztek ki, a valós szám azonban több száz lehetett.
A közvélemény - jóllehet pletykák terjengtek - csak majd két héttel később értesült az eseményekről, amikor Hitler a parlament július 13-i ülésén bejelentette egy Röhm által szervezett puccs eltiprását. "Ebben a pillanatban én vagyok a felelős a német nép sorsáért, így én lettem legfőbb bírája is. Parancsot adtam egy árulás vezetőinek kivégzésére, és arra, hogy égessék ki a kútmérgezőknek ezt a fekélyét a nyers húsig. Tudja meg a nemzet, hogy a belső renden és biztonságon alapuló létezését nem fenyegetheti büntetlenül senki! És tudja mindenki, hogy aki kezet emel az államra, annak osztályrésze a halál!" - mennydörögte a rádió által is közvetített beszédben.
A hosszú kések éjszakája után Hitler hatalmát senki és semmi nem veszélyeztette többé. A hadsereg hűséget esküdött neki, az SA elvesztette jelentőségét, helyét az SS vette át.(6)
