Az EKE negyvenes évekbeli, levéltári kutatásokból körvonalazódó történetéből felvillan a működés fenntartására a háborús körülmények között tett erőfeszítés. Nemcsak a túrákat szervezték, de építettek, jelzéseket festettek, szakosztályokat szerveztek újjá. Korabeli vezetőik, Balogh Ernő és Vámszer Géza elnökök és társaik nem hátráltak meg, ha kellett, minisztereket is megszólítottak.
1941 februárjában az Idegenforgalmi Hivataltól 23 300 pengőt kérnek a nagybányai (izvorai) menedékház számára. Ugyancsak februárban kapják a jóváhagyást kérésükre, hogy a gyorsvonat is álljon meg Réven. Áprilisban előterjesztik a révi menedékház (60 ágyas) újjáépítési tervét, erre 19 400 pengőt igényelnek, ebben a villanyszerelés ára is benne van. Ugyanakkor a Kereskedelmi és Közlekedési Minisztériumtól a nagybányai, Hója-erdei és Bükkerdei menedékházak tatarozására 1500 pengő segélyt kapnak. Felajánlják az Idegenforgalmi Hivatalnak egy Erdélyről szóló színes film bemutatását.
A munkát az anyaország nem mindenben támogatja. A Magyar Túrista Szövetség az EKÉ-t a tagegyesületek közül kizárja, mivel hozzájárulását nem fizette be. Erre Balogh Ernő a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumtól kéri a kizárás megakadályozását. Beadvánnyal fordulnak Teleki Pál miniszterelnökhöz is: „Egyesületünk, mint honismertető, néprajz- és fürdőügyekkel foglalkozó erdélyi egyesület, már félévszázaddal ezelőtt beindította Erdély fürdőinek és ásványvizeinek magyar nemzeti szempontból való közkinccsé tételét. Fürdőügyi szakosztályában dr Hankó professzor már a világháború előtt hatalmas munkát végzett. Fürdőügyi kataszterünk, helyszíni legfrissebb adataink, különböző térképek és grafikonok mind birtokunkban vannak (…) Az Erdélyi Gazdasági Tanáccsal még a tél folyamán közöltük a fentieket és sürgős kérdésnek tekintjük, hogy az Erdélyi Gazdasági Tanácshoz hasonlóan Erdélyi fürdő, borvíz tanács létesítését (...) Hivatva volna arra, hogy a természeti vagyonunkat közkinccsé tegye, ellenőrzését gyakorolná és nemzeti szempontból fejlesztését irányítaná.(...) Megalakulván a fürdők szövetsége, mint érdekképviseleti szerv, most szükséges, hogy ezen fontos ügyben az államhatalom rányitó, felügyelő szerve életre hívassék...”
Mindezt összehasonlítva egyesületünk mai céljaival, mintha szégyenkezést éreznék, mintha korunkban már kisebb lenne a vállalkozó kedv.
Visszatérve a negyvenes évekhez: ugyancsak 41-ben az EKE a Kereskedelmi és Közlekedési Minisztériumtól engedélyt kér, hogy a MATEOSz teherautóit idegenforgalmi célból egész Erdélyben használhassa. Ez évben Vámszer Géza a hargitafürdői turistaszálló építését szorgalmazza.
A térképekről és a jelzésfestésről sem feledkeznek meg. A M. Kir. Honvédség térképészeti intézetének felajánlják segítségüket a megjelent Radnai-havasok, Székelyföld és Szilágysági hegyvidék térképeinek kijavítására (miután ezekben sok hibát találnak). Kérik az OMIH-tól 600 kg zárolt lenolaj felszabadítását turistajelzések festése céljából.
1942-ben a révi híd építésére kérnek támogatást a Közlekedési Minisztériumtól. Kérésüket elutasítják, de az EKE a Zichy barlanghoz vezető hidat mégis felújította augusztusig. A felavatási ünnepségről a háborús viszonyok miatt lemondanak, helyette túrát szerveznek. Ugyancsak augusztusban a Csikszéki osztály felavatta a Hargitafürdőn épült Uz Bence turistaházat. Ősszel az Országos Magyar Idegenforgalmi Hivataltól szabadjegyeket kérnek. Az év végén, 1942. december 6-án megtartják első vándorgyűlésüket.
Ma már csak csodálhatjuk elődeink tenniakarását, ügyszeretetét. Azóta megváltoztak a hatalmi viszonyok, a támogatási rendszer, a szabadidő eltöltési módja is különbözik, de az elődök lelkesedése ma is példa lehet.
